Állatok Blog Csodálatos Gyerekek Képek Történetek

17 fotó egy kasszasikerhez méltó háttértörténettel

A való életben ritkán sikerül jó képeket készítenünk, de néhány ember mégis képes volt elkapni valamit a megfelelő pillanatban. Így készültek a fotók egy olyan esküvőről, ahol vendégek helyett mosómedvék vannak, Mr. Bean másáról ahogy bekukkant egy lakásba, és egy oroszlánfókáról, aki egyértelműen a kamerának pózol.

Hajtott a kíváncsiság, úgyhogy eldöntöttük, hogy többet tudunk meg az ilyen és más, az interneten közzétett rendkívüli fotók mögött álló történetekről. És most te is megismerheted őket.

 

“Miközben az esküvői fotóinkat készítettük a parkban, meglátogatott minket egy barátságos mosómaci család.”

“A szomszédjaim teknősbékája megszökött, és majdnem az utcára ment. Körülbelül 250 kilót nyom, úgyhogy így kellett hazavinniük.”

“Egy lepke berepült a fürdőszobába, és kialakult egy vadásztársaság.”

“Mikor a nyaralásomon vettem egy plüsst, és a takarítók betakargatták”

“A feleségem és én ezt a széfet a gazdag nagymamájától örököltük. Kilenc éven keresztül két különböző házba vittük magunkkal. Ma végre kinyitottuk.”

“Apámmal az evezést gyakoroltuk a hajón, ami 1954-ben Kanadába vitt”

“Az új cicánk szinte semmitől sem riad vissza, úgyhogy így kell ebédelnem”

“Elcsíptem egy pózoló oroszlánfókát!”

“Tegnap eltörtem a lábam a parkban. A barátom gyorsan kitalálta, hogyan lehet ideiglenes sínt készíteni.”

“Apám szerezte, és időről-időre máshova állítja be..”

“Sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor a barátnőm megpróbálta kikerülni a köpést.”

“Megérkeztem a munkahelyemre, és észrevettem, hogy van egy utasom a hátsó ülésen.”

“A barátnőm sebésznek készül, és ezzel a készülékkel jött haza a munkából. Segítségével gyakorolhatja a kulcslyukműtéti technikát anélkül, hogy valaha is elhagyná otthonát.”

“A feleségem online órákat tart. Egy egyszobás lakásban élünk, ezért a fürdőszobában kell lógnom.”

“Hétfőn nagyon fontos előadásom van, és egy történetem, amit meg kell írnom. Ezért döntöttem úgy, hogy színházat építek a cicámnak.”

“A feleségem egy paplant dobott egy székre, hogy megszáradjon, és majdnem szívrohamot kaptam miatta.”

“A barátom lufikat csatolt a hajához, mielőtt levágta.”

via