Reese és Marcus éppen csak elkezdték új életüket örökbefogadó szüleikkel. Mikor úgy döntöttek, hogy segítenek az idős szomszéd asszonynak, nem számítottak jutalomra.
Már egy hónapja, hogy az ikrek, Reese és Marcus számára megváltozott a világ, de a kilencévesek még mindig nem tudtak túllépni az újdonsült családi életük csodáján.
“Hűha, nézd, Marcus, mennyi különböző fajta rózsa van itt hátul!” – Reese gyengéden megérintette a rózsaszirmokat.
“És nézd! Találtam egy régi kosárlabdát!” – mondta Marcus.
Meyersonék örökbe fogadták az ikreket, és gondoskodtak arról, hogy a gyerekek mindent megkapjanak, amire vágytak.
Resse és Marcus aznap délután a kertben játszottak, a szüleik dolgozni voltak, és az újonnan felvett dadus a konyhából figyelte őket.
A kertben szaladgálva a gyerekek titokban még egy dologra vágytak.
“Hát nem lenne csodálatos, ha lenne egy nagypapánk vagy egy nagymamánk?” – mondta Reese, miközben a fűben talált tollal játszott.
“Igen, akkor még szórakoztatóbbak lennének ezek a délutánok!” – Marcus egyetértett, miközben gondolataiba merülve feküdt a fűben.
A testvérek már egy órája a kertben voltak, mikor hangokat hallottak a kerítés túloldaláról.
“De Dennis, megígérted, hogy ma segítesz nekem!” – könyörgött egy idősebb női hang.
“Tudom, nagymama. De most nem tudok. Nem takaríthatnánk máskor?” – kérdezte a fiú.
“Nem, Denny, nem lehet. Már egy hete meg kellett volna csinálni, és tudod, hogy egyedül nem tudom megcsinálni! Kérlek… segíts!”
“Úgy terveztem. Nem az én hibám, hogy a barátaim hirtelen azt kitalálták, hogy együtt néznek meg egy filmet!” – válaszolt a fiú dühösen.
“Filmet?” – az idős nő hangja aggódónak tűnt. “Kértél engedélyt a szüleidtől? Tényleg nem kellene…”
“Ó, kérlek. Megkértek, hogy kérdezzem meg, szóval minden rendben van. Késő este jövök vissza. Ne várj vacsorával…”
Reese és Marcus a kerítéshez tapasztották a fülüket, mikor meghallották egy kerékpáros csengő hangját.
Az ikrek szomorúan és az idős asszonyért aggódva néztek egymásra. “Szerinted segíthetnénk?” – tette fel a kérdést Reese.
“Hát persze! Gyerünk, kérdezzük meg!”
“Asszonyom! Denny nagymamája!” – kiabálták a gyerekek.
“Igen?” – azt hitte, hogy a gyerekek segítséget akarnak kérni.
“Segíthetünk valamiben?” – kérdezte Marcus ártatlan hangon.
Az idős asszony összezavarodott. “Tessék? Segíteni akartok nekem?”
“Igen! Szívesen segítenénk kitakarítani az udvarát. Az otthonban sokszor segítettünk a kerti munkákban.”
“Ez igaz! És a dadusunktól is engedélyt fogunk kérni.”
“Várjatok, majd én megkérdezem tőle. Nekem kellene megkérdeznem” – mondta Reese, és a konyhaablak felé szaladt.
Nem sokkal később Reese visszatért a testvéréhez, aki még midnig a szomszéddal beszélgetett.
“Igent mondott. Mondtam, hogy tetszem neki!” – Reese szélesen elmosolyodott.
“Szóval, segíthetünk?” – Marcus igyekezett a lehető legudvariasabbnak tűnni, a szíve pedig úszott a reménytől.
Az idős asszony egy pillanatra elgondolkodott, majd visszanézett az udvarra és a gyerekekre. Hogy mondhatnék nemet ezeknek a mosolygós kis arcoknak – gondolta.
“Jól van, gyertek át!”
Reese és Marcus a délután hátralévő részét azzal töltötték, hogy száraz leveleket és szemetet szedtek össze. Használták a kezüket, és nagyon megörültek, amikor az asszony megengedte nekik, hogy felváltva használhassák a gereblyét, miközben ő felügyelt.
“Álljatok meg, amikor csak kedvetek tartja. Itt leszek a konyhában, és vacsorát készítek. Szeretitek a csirkét?”
A csirke gondolatától korgott a gyomruk, a kezük és a lábuk pedig gyorsabban mozgott.
Körülbelül 20 perccel később Reese valami furcsát vett észre.
“Marcus, nézd! Ez valamiféle befőttesüveg…” Reese egy henger alakú üvegedényt emelt ki a sárból, és magasra emelte.
“Furcsa. És mi van benne? Egy tízdolláros bankjegy?” – Marcus alaposan tanulmányozta az üveget, és némi nehézséggel ki tudta nyitni. “Hűha! Találtunk 10 dollárt a kertjében!”
“Gyorsan, nézzük meg, van-e még több is!” – sürgette Marcust.
“Itt van még egy! Ebben is van tíz dollár!” – Marcus megtalálta a második üveget.
“Itt van még kettő!” – Reese majdnem felsikoltott örömében.
“Pszt! Csönd legyen, Reese! Keress tovább!”
A következő egy órában a gyerekek átnézték az udvart. Miután kétszer is átfésülték a területet, végül leültek, hogy megszámolják a pénzt.
Marcus lopva benézett a konyhaablakon – a szomszédnak nyoma sem volt.
“Reese, ez több mint száz dollár! Hát nem elképesztő? Szerinted megtarthatjuk?”
Reese megrázta a fejét: “Nem, miért tennénk ilyet?”
“Mert mi ástuk ki…?” – Marcus megpróbált magyarázkodni.
Ez egy pillanatra elgondolkodtatta Reese-t..
“Nem, nem kellene megtartanunk a pénzt. Ez az ő pénze, nem a miénk. Igen, mi ástuk ki, de nem jutalomért tettük, ugye?”
Marcus bólintott, részben csodálkozva azon, milyen bölcsen hangzott testvére.
“Asszonyom! Találtunk valamit!” – kiáltották a gyerekek.
Mikor a gyerekek meséltek neki a pénzt tartalmazó üvegekről, a nő elmosolyodott.
“Tudom, hogy megtaláltátok, mert én magam is elrejtettem őket a sárban.”
Reese és Marcus zavartan néztek egymásra.
“Tudjátok, nagyon reméltem, hogy az unokám, Dennis ma végre szakít időt arra, hogy segítsen nekem. Többször is megígérte, de mint minden alkalommal, ma is lemondta. Mindig előáll valamilyen kifogással – játszik, valamilyen sportedzésre megy, filmet néz a barátaival.”
“Számára ezek fontosabbak, mint segíteni az öreg nagymamájának az udvar takarításában.”
“Úgy gondoltam, hogy ezúttal másképp lesz, és úgy döntöttem, hogy megjutalmazom. Úgy gondoltam, hogy ez megmutatja neki a kemény munka és a kedvesség fontosságát és áldását.”
“Az a pénz valójában el volt ásva, hogy az unokám megtalálja. De ma is elkerülte a munkát” – magyarázta.
“Látod, Marcus? Mondtam, hogy a pénz nem nekünk szólt!”
“Eredetileg nem az volt. De mindig is annak szánták, aki az udvart takarítja. És ezek ti voltaok, ugye?”
A gyerekek izgatottan bólintottak.
“Szóval a pénz a tiétek! Tartsátok meg, mint hálaajándékot tőlem, amiért segítettetek, mikor a saját unokám megtagadta.”
“Köszönöm, asszonyom!” – hálálkodott Reese, majd Marcus is csatlakozott.
“Kérlek, hívjatok nagyinak! Most pedig mondjátok el, mit fogtok venni ezen a pénzen…”
A gyerekek ismét egymásra néztek, rájöttek, hogy most teljesült a kívánságuk.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Ha látod, hogy valaki rászorul, ajánld fel, hogy segítesz, ahogy csak tudsz. Annak ellenére, hogy Reese és Marcus kisgyerekek voltak, megtalálták a módját, hogy segítsenek idős szomszédjuknak kitakarítani az udvarát, még akkor is, ha nem kérték tőlük.
- Neveljétek gyermekeiteket kedvességre és becsületességre. Az ikrek figyelmen kívül hagyhatták volna, amikor meghallották, hogy az idős asszonynak segítségre van szüksége. Azt is választhatták volna, hogy megtartják a talált pénzt. De végül a tisztességük segített nekik abban, hogy a helyes döntést hozzák meg.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
