Blog

A nő örökbe fogadta a fiút, miután meglátta a járdán aludni – az anyja csak 14 évvel később bukkan fel

Egy gyermektelen nő egy kisfiút talál, akit az iskolából ismer, ahol dolgozik. A járdán aludt, ezért magához vette, de nem is sejtette, hogy a kisfiú mennyire megváltoztatja majd az életét.

Victoria szerette a gyerekeket, ezért is döntött úgy, hogy egy iskolában fog dolgozni, még ha csak karbantartó is volt. Mint oly sok nőnek, Victoriának sem sikerült teherbe esnie.

Ez volt a halál csókja a második házasságának. A férje ugyanannyira szeretett volna gyereket, mint ő, ezért elhagyta, újraházasodott, és két gyermeke született.

“Mim van nekem?” – kérdezte magától keserűen. “Negyvenhárom éves vagyok, és semmin!”

Aztán felnevetett. “Victoria Baker, elég az önsajnálatból!”

Volt egy saját kis háza, egy csodálatos munkája, és Huck Finn, a macskája. Boldog volt a maga módján.

“Az Úr majd gondoskodik róla” – mondogatta, de soha nem gondolta, hogy az Úr tényleg gondoskodni fog róla.

Hétvégenként Victoria egy közeli városba járt bevásárolni, és meglehetősen későn jött haza. Azon a bizonyos estén a szomszédjai bulit rendeztek, és nem talált parkolóhelyet a saját utcájában.

Most két háztömbnyire kellett elcipelnie a bevásárlást a házáig! Victoria bezárta a kocsiját, felvette a szatyrokat, és elindult, amikor egy furcsa kis zajt hallott.

“Ki az?!” – kiáltott fel. Letette a bevásárlást, és bekukucskált a járdára benőtt sövény alá. Ott volt egy gyerek, összegömbölyödve – mélyen aludt!

“Helló?” – mondta Victoria, mire a gyerek felült, pislogott. Hat-hét éves lehetett, és az arca foltos volt a könnyektől és a kosztól.

“Kérem…” – suttogta. “Kérem, hagyjon békén!”

Victoria megdöbbent. “Drágám, semmi baj” – mondta gyengéden, miközben kihúzta a fiút a fényre. Ismerte! Az egyik tanuló volt abban az iskolában, ahol dolgozott!

“Sammy, mi történt? Mit keresel itt?” – Sammy azonnal sírni kezdett, és Victoria nehezen tudta megnyugtatni, és mikor meghallotta a fiú történetét, megértette, miért.

“Az anyukám…” – suttogta Sammy. “Beteg.. Gyógyszert kap az egyik barátjától, de az drága. Nem az ő hibája!”

“Tudom, Sammy” – mondta Victoria. “Mondd el, mi történt.”

“Megkért, hogy menjek el a bevásárlóközpontba, és kérjek pénzt az emberektől, de fáradt voltam… Elaludtam. Hazajöttem, és megkérdezte mennyit szereztem.. Erre én azt mondtam neki, hogy két dollárt. Nagyon mérges volt.”

“Azt mondta, hogy ha nem viszek 50 dollárt, akkor kint alszom! Azt mondtam, hogy nem akarok menni és éhes vagyok.. De ő csak ordított, és azt mondta, hogy soha többé ne menjek vissza..”

Victoria átkarolta Sammyt, a szíve megszakadt. “Nincs hova mennem” – suttogta Sammy.

“De van! Ma este nálam maradhatsz. Főzök spagettit, és megismerheted a macskámat. NAGY macskám van. A neve Huck Finn…”

Azon az éjszakán Sammy biztonságban Victoria kis vendégszobájában aludt, Huck Finnnel a lábainál, másnap pedig elvitte az iskolába, és elmondta az igazgatónak, hogy mit fedezett fel.

Az igazgató kihívta a rendőrséget és a gyámhivatalt, és nyomozás indult Sammy anyja ellen. A szociális munkással folytatott beszélgetés során Sammy végig Victoriába kapaszkodott.

Utána a nő megkérte Victoriát, hogy fontolja meg, hogy Sammy nevelőanyja legyen. “Bízik benned” – mondta a nő. “És törődsz vele. Ez nagyszerű alap egy családnak!”

Victoria lett Sammy nevelőanyja, és mikor a fiú tizenhárom éves volt, örökbe fogadta.

Sok évvel később Sammy már csak Sam volt, megnősült és saját családja volt. Épp Victoriához látogattak egy vasárnapi ebédre a feleségével és kisfiával, mikor valaki becsöngetett.

“Majd kinyitom!” – mondta Sam és elindult az ajtóhoz..

Kinyitotta az ajtót. Egy fáradt, középkorú nő állt ott. “Igen?” – kérdezte.

“Sammy?” – mondta a nő, kinyújtotta a kezét és mosolygott. A fogain rúzs volt. “Az én édes Sammym! Az anyukád…”

Sam ránézett a nőre. “Te nem vagy az anyukám” – mondta nyugodtan. “Az anyukám a konyhában van és ebédet készít, mint minden vasárnap az elmúlt tizennégy évben. Nem tudom, ki vagy te.”

Becsukta az ajtót, egyenesen a konyhába ment, és megcsókolta Victoriát. “Szeretlek, anya” – suttogta. “Annyira szeretlek!”

 

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

  • A szeretet és a bizalom a család alapja. Victoria és Sammy megtalálták egymásban a szükséges szeretetet, és boldog családdá váltak.
  • Néhány hiba megbocsáthatatlan. Sam édesanyja azt hitte, hogy visszajöhet, és megbocsátják neki, amiért elhagyta őt, de tévedett. A gyermeknek okozott fájdalom egy életen át megmarad.

 

Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.

Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.

via