Blog

Hajléktalan férfi befoltozza a fia által elhanyagolt idős nő tetőjét, aki cserébe megvalósítja gyermekkori álmát

Nehéz gyermekkora után egy férfi egészségügyi probléma miatt vált hajléktalanná. Egy nap segített egy idős hölgynek, aki meghallgatta szívszorító történetét. Később az idős asszony hatalmas meglepetést árult el, és valóra váltotta a férfi álmait.

29 évesen Mike szívrohamot kapott. Gyermekkora sem volt túl boldog, miután édesanyja meghalt, mikor csak nyolcéves volt, apja pedig sötét szokásokba esett. A dolgok pénzügyileg annyira rosszra fordultak, hogy az apja elvette Mike egyetlen vigaszát, a szaxofont, amit az édesanyjától kapott évekkel ezelőtt. Ezután az apja meghalt, mikor leégett a házuk, Mike pedig nevelőszülőkhöz került.

Miután kiöregedett, építkezésen kezdett dolgozni azzal az álommal, hogy visszavásárolja a hangszert attól, akinek az apja évekkel ezelőtt eladta. Szerencsére a férfi még mindig a régi szomszédságukban lakott, és Mike évekig spórolt a hangszerre. A szomszéd azonban elvette a pénzét, és szó nélkül eltűnt. Senki sem hallott többé felőle, Mike pedig teljesen összetört.

De nem szenvedett vereséget. Ha valami, akkor ez még inkább motiválta, hogy spóroljon, és vegyen egy másik szaxofont, hogy felléphethessen, és azt csinálhassa, amit gyerekkorában szeretett: zenéljen. Keményen dolgozott, még a legveszélyesebb és legmegerőltetőbb munkákat is elvállalta.

Sajnos ez vezetett a szívrohamhoz, ami miatt több hónapra ágynak kellett feküdnie. Elvesztette a munkáját és végül a lakását is. Minden erőfeszítése ellenére hajléktalanná vált, menedékhelyről menedékhelyre ugrált, és néha olcsó motelekben töltött egy-két éjszakát. Túl gyenge volt ahhoz, hogy újra építkezésen dolgozzon, de gyakran talált munkát mosogatóként a helyi éttermekben.

Egy éjszaka szakadt az eső, és Mike egy szerényebb környékre tévedt. Körbesétált, remélve, hogy egy tornác alatt meghúzódhat, és megvárhatja, amíg az eső kicsit alábbhagy.

De hirtelen kinyílt egy ház ajtaja, és az idős asszony odaszólt neki. “Fiatalember! Fiatalember!” – kiáltotta, és integetett a karjával. Mike nem tudta, mit akar a nő, de megkérhetné, hogy maradjon egy darabig a tető alatt, ezért odament hozzá.

“Jó estét, asszonyom” – mondta és letörölte az esőcseppeket az arcáról.

“Fiatalember, mit keres kint ilyen időben?” – kérdezte a nő, védekezően keresztbe fonta a karját.

“Nincs hová mennem” – válaszolta Mike vállat vonva.

“Ó. Nos, tud valamit a tetők foltozásáról?” – kérdezte a hölgy.

“Tulajdonképpen igen.” – válaszolta a férfi félénk vigyorral.

“Jó, mert a házamat gyakorlatilag elárasztja a víz. Tudna nekem segíteni?” – folytatta a nő, miközben a háza belsejére mutatott. Mike előrehajolt, hogy benézzen az ajtón, és a nőnek igaza volt. A tetőn több helyen is befolyt a víz.

“Ó, asszonyom! Ez nagyon rossz. Vannak szerszámai és anyagai, amikkel dolgozhatnék?” – tűnődött, mert ezeket a szivárgásokat nem lesz könnyű megjavítani.

“Nem vagyok benne biztos… A fiam… a régi házamban szokta megjavítani a dolgaimat… de eladta, és itt ragadtam, már nem foglalkozik vele.. De lehet, hogy van néhány dolog a garázsban. Nézzük meg.”

Mike kíváncsian hallgatta a nőt, és arra gondolt, hogy ha a saját anyja még élne, nem hagyná, hogy ilyen helyen lakjon. Legalább arról gondoskodna, hogy a tetőszerkezete a lehető legjobb állapotban legyen. De követte a nőt, és több hasznos dolgot is felfedezett a garázsában.

“Miriam vagyok” – mondta, miközben felkapta, amire szüksége volt. “Ott van egy létra is.”

“Mike vagyok, asszonyom. Látom és aonnal munkához látok” – bólintott.

“Még az eső ellenére is?” – kérdezte, meglepődve a férfi könnyed beleegyezésén, hogy segítsen neki.

“Igen.”

“Készítek valamit vacsorára és egy kis forró csokoládét, és azt hiszem, van még néhány ruhám, ha végeztél” – mosolygott Miriam, és bement.

Az eső csak egyre durvább lett, de Mike mindent megtett, hogy a tetőre jusson és dolgozzon. A munka nehezebb volt, mint a szívrohama előtt, és szinte alig kapott levegőt, miután befejezett egy darabot az egyik területen. De végig csinálta, hogy próbára tegye magát, és biztosítsa, hogy ennek a nőnek a háza ne szenvedjen további károkat.

Mikor végzett Miriam odaadta neki a ruhákat, és gyakorlatilag belökte egy forró zuhany alá. Annyi éve nem zuhanyzott már forró vízzel… Öröm volt. Addig pihent, amíg csak bírta, majd gyorsan felöltözött.

“Gyere az asztalhoz. Együnk. Remélem, szereted a lasagnát!” – mondta Miriam.

“Ó, asszonyom. Ez úgy hangzik, mint egy valóra vált álom” – mondta, megdörzsölte a kezét, és leült az asztalhoz.

“Nem tudom, mit csináltam volna nélküled, szóval egyél, amennyit csak akarsz. – mosolygott az asszony. Mike belekóstolt az ételbe, és visszarepült a gyerekkorának azon kevés jó emlékébe, amikor az anyja főzött neki.

“Asszonyom, meséljen még a fiáról. Nem értettem igazán, amit az előbb mondott” – kérte Mike, mire az idősebb hölgy nagyot sóhajtott.

“Hát, ez egy hosszú történet” – kezdte, és mindent elmesélt Mike-nak a gyerekéről, akit a férje halála után nevelt fel. Több helyen dolgozott, hogy megéljenek, és évekkel később, amikor a férfi vállalkozást akart indítani, eladta a házát, hogy pénzt adjon neki. Most ezen a környéken élt egy régi házban, amely rengeteg javításra szorult. “Megígérte, hogy rendbe hozza, de semmi. Felhívtam, mikor elkezdett esni az eső, de azt mondta, hogy nem ér rá, és letette. Ekkor láttam meg magát, és gondoltam, hogy segítséget kell kérnem.”

“Nos, örülök, hogy itt voltam, hogy segítsek, és ez az étel több mint elég fizetség. De azért is köszönöm, mert az esőben ragadtam volna, ha nem hív be.”

“Mesélj magadról. Azt mondtad, nincs hová menned. Ezt hogy érted?” – tűnődött Miriam.

“Az egy még hosszabb történet, asszonyom” – viccelődött a férfi, de mindent elmesélt neki a zord gyermekkoráról és a jelenlegi élethelyzetéről. “De majd jobb lesz. Épp most bizonyítottam be magamnak, hogy tudok még keményen dolgozni, így talán visszajuthatok az építőiparba, és végre valóra válthatom az álmaimat.”

“Mik az álmaid?”

“Szeretnék egy szaxofont. Gyerekkoromban elég jól játszottam, de apámnak el kellett adnia az enyémet” – válaszolta, és mesélt neki a régi csaló szomszédjáról.

“Látom, hogy rengeteg balszerencse ért, de azt is hiszem, hogy ez hamarosan megváltozik…”

“Miből gondolja?”

“A drága néhai férjem zenetanár volt… szaxofontanár, és még mindig megvan néhány hangszere” – árulta el Miriam, és Mike elejtette a lasagnával teli villáját.

“Nem…”  – lihegte, és megrázta a fejét.

“De igen, van. Szóval, egyél, és majd meglátjuk, mit tudsz csinálni vacsora után” – utasította az idősebb nő.

Miután leszedték az asztalt és elmosogattak, Miriam elővette az egyik régi szaxofonját. Mike áhítattal vette a kezébe, mintha el sem tudná hinni, hogy a kezében tartja. Az ajkához emelte, és eljátszotta az egyik dallamot, amit még gyerekkorából ismert.

Miriam leült, és végig vigyorogva hallgatta. “Nos, gyermekem. Tényleg ügyes vagy. A férjem szívesen tanított volna téged. De van néhány régi zenei könyvem. Megkaphatod őket és a szaxofont is.”

“Nem tudnám. Ez túl sok” – rázta a fejét Mike.

“Többet tettél értem, mint a fiam évek óta. Hosszú idő óta először nem érzem magam elhanyagoltnak, úgyhogy kérlek, fogadd el. Legyél jobb, és talán, ez segít rendbe tenni az életedet. Néha csak egy apró dologra vagy egy pillanatra van szükség, ami jobbra fordítja a dolgokat. Remélem, ez a szaxofon és ez a pillanat most ezt teszi veled” – mondta Miriam bölcsen, és Mike szíve megtelett melegséggel és reménnyel.

Az idősebb nő a kanapét is felajánlotta neki éjszakára, mert az eső nem akart alábbhagyni. Másnap elutazott, és felhívta a régi főnökét az építőipari cégnél. Szerencsére volt egy üresedésük, és felvették részmunkaidőben. Miután látták, hogy ugyanolyan keményen tud dolgozni, mint korábban, teljes munkaidősre emelték, ami a nappali munkája lett.

Éjszakánként az utcasarkokon állt és játszott a szaxofonon, a földön hagyva egy kalapot, hogy az emberek borravalót adjanak. A borravaló egyre nőtt, ahogy a zenéje javult, és hamarosan már az aktuális csúcsdalok feldolgozását játszotta, amit az emberek imádtak.

Állandó munkájával és a zenei mellékállással talált magának egy kis lakást, és spórolt, hogy rendbe hozza Miriam tetőszerkezetét. Miután meghallotta a történetet, a főnöke kedvezményt ajánlott neki.

Az idős asszony meghatódott. “Mostantól úgy gondolhatsz rám, mint egy anyára, Mikey” – mondta neki, és megcsókolta az arcát, amikor elkészült a tető.

Mike bólintott, és visszatartotta a könnyeit, amíg vissza nem tért a lakásába, ahol zokogva kiadta magából élete minden fájdalmát, és rácsodálkozott a szépségre, amit kapott. Soha nem fogja természetesnek venni Miriamot és az ajándékot, amit kapott.

 

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

  • Legyetek kedvesek, amennyire csak tudtok, mert biztosan visszatér hozzátok. Mike megjavította Miriam tetőszerkezetét az esőben, és nem várt cserébe semmit. De a hölgy egy olyan ajándékkal viszonozta a kedvességét, amelyet örökre értékelni fog.
  • Soha ne hagyd abba az álmodozást és a céljaidért való küzdelmet. Nehézségei ellenére Mike sosem hagyta abba az álmodozást, hogy újra szaxofonja legyen. Végül megvalósította álmát, és ez több volt, mint amit valaha is elképzelt.

 

Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.

Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.

via