Egy gazdag fickó tiltakozik egy szerényebb anyagi helyzetű család jelenléte ellen egy luxus gourmet étteremben, de végül értékes leckét tanul.
Jordan Scottnak állandó asztalfoglalása volt New York legexkluzívabb éttermében, a Le Dauphinben. Hetente legalább kétszer ott vacsorázott, és legalább annyira szerette az exkluzív légkört, mint a finom ételeket.
Különleges volt számára, ahogy besétált a csöndes étterembe, ahol csak az ezüst és a kristály diszkrét hangjai, és az előkelő étkezők halkan mormoló beszélgetése hallatszott. Mennyország volt, és ő imádta.
Egyik este Jordan boldogan böngészte az étlapot, amikor az ideálja összetört. Hangos hangok tolakodtak be, durva hangok, gyerekhangok! Látta, hogy Ivonne, kedvenc pincérnője egy családot kísér egy közeli asztalhoz.
Egy családot! Jordan ritkán látott családokat a Le Dauphinban. És egy ilyen családot! Jordan látta, hogy a Le Dauphin nem a szokásos törzshelyük. A szülők a harmincas éveikben jártak, és szerényen öltözködtek, a két gyerek pedig a tizenéves koruk elején járt.
Ivonne átadta nekik az étlapot és elkezdte magyarázni a séf különlegességeit, amikor az anya félbeszakította: “Elnézést, ez az egész olyan drágán hangzik! Van valami egyszerűbb és megfizethetőbb az étlapon?”
“Egy hamburgert akarok!” – kiáltotta a fiú, és Jordan összerezzent. Egy hamburgert a Le Dauphinben? Az öt Michelin-csillaggal rendelkező mindössze öt New York-i étterem egyikében? Ez elképzelhetetlen volt.
Jordan közbeszólt: “Ha olcsó és ócska ételt akarsz, van egy grill az utca túloldalán, ami pont a te stílusod!”
“Tessék?” – kérdezte az apa. “Maga most hozzánk beszél?”
“Igen” – mondta Jordan arrogánsan. “Ha nem engedhetik meg maguknak, és nem tudják értékelni azt a fajta ételt, amit a Le Dauphin szolgál, akkor el kell menniük.”
“Minden jogunk megvan ahhoz, hogy itt legyünk!” – mondta az anya.
“Joguk van? A pénz veszi a jogokat” – gúnyolódott Jordan -, “és maguk nem úgy néznek ki, mint akik megengedhetik maguknak a kenyérszeleteket egy kamionparkolóban.”
“Nézze” – mondta az apa, láthatóan igyekezve nyugodtnak látszani -, mi csak nyugodtan akarunk vacsorázni. Ez egy különleges alkalom, egy ünnepség…”
“Hurrá!” – kiáltotta Jordan gúnyosan. “Menjetek, ünnepeljetek máshol! Nem látjátok, hogy nem ide valóak vagytok?”
Az anya az apa karjára tette a kezét. “Nézd, Jack, menjünk…”
Az apa, Jack, Jordanre meredt. “Nem, Sally! Mindig is arról álmodtál, hogy itt vacsorázz, és ma van a születésnapod. Erre spóroltunk, nem megyünk el.”
Jordan felnevetett. “Jaj, ne! Úgy kellett erre spórolnotok, mintha nyaralás lenne? Ez annyira… szánalmas!”
Jack felállt. “Igazad van, Sally, jobb, ha megyünk, mielőtt valami butaságot csinálok.”
Ekkor Ivonne közbelépett. Gyengéden Jack vállára tette a kezét. “Kérem, uram, üljön le. Majd én elintézem.”
Ivonne odasétált Jordan asztalához. “Scott úr – mondta nyugodtan -, meg kell kérnem, hogy hagyja…”
“Elmenni? Én? Te ostoba! Elfelejtetted, mennyi pénzt költök itt?! Mennyit adok neked borravalóban?” – Jordan zihált.
“Nem, uram, nem felejtettem el, de ez nem jogosítsa fel arra, hogy sértegesse a vendégeket” – mondta Ivonne csendesen.
“Hívja az igazgatót” – követelte Jordan, és Ivonne így is tett. A magas, elegáns úriember nyugodtan végig hallgatta Jordan szónoklatát arról, hogy az alacsony osztályú vendégek elrontják a hangulatot, és Ivonne követelte, hogy távozzon, majd bólintott.
“Ó, jaj” – mondta. “Igen, látom, hogy ön tényleg feldúlt, Scott úr…”
Jordan diadalmas pillantást vetett Ivonne-ra. “Azt akarom, hogy kirúgják ezt a nőt!” – kiáltotta.
Az igazgató folytatta “…és meg kell kérnem, hogy távozzon, és akkor jöjjön vissza, amikor már nyugodtabb hangulatban lesz”.
“Micsoda?!” – sikoltott fel Jordan. “Maga kidob engem? Tönkreteszem az étterme hírnevét! Hatalmam van, befolyásom, pénzem…”
“Mr. Scott – mondta nyugodtan az üzletvezető -, ha most nem távozik, hívom a rendőrséget. Ha jobban meggondolom, egy életre kitiltom a Le Dauphinből.”
Jordan zihálva elhagyta az éttermet. Az üzletvezető odament a család asztalához, és bemutatkozott. “Úgy hallom, asszonyom” – mondta Sallynek -, hogy a Le Dauphinban való vacsora az egyik álma, és ma van a születésnapja?”
“Igen” – mondta Sally elpirulva. “Láttam ezt az éttermet egy filmben, és mindig is szerettem volna itt lenni… Ez egy valóra vált álom.”
“A születésnapja tiszteletére a Le Dauphin szeretné felajánlani önnek és a családjának a vacsorát a ház ajándékaival.” – rákacsintott a fiúra. “És azt hiszem, rá tudom beszélni a séfet, hogy készítsen nekünk egy extra különleges hamburgert!”
Ahogy elsétáltak a család asztalától, Ivonne odaszólt az üzletvezetőnek: “Sajnálom, uram, elvesztettünk egy értékes vendéget, és egy olyat, aki még bajt fog okozni nekünk.”
“Nem, Ivonne” – mondta az üzletvezető -, helyesen cselekedtél. Scott úr egy kellemetlen ember, és semmilyen összeg nem jogosítja fel arra, hogy megalázza és lealacsonyítsa a körülötte lévő embereket.”
“Mindenekelőtt azért vagyunk itt, hogy kiszolgáljuk az embereket, hogy élményt nyújtsunk nekik, egy tökéletes este emlékét – és ez az, amiért ez a család idejött. Ami minket illet? Mi többről szólunk, mint a pénzkeresésről — mi emberek és emberségesek vagyunk.”
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- A pénz nem jogosít fel arra, hogy megalázzunk embereket. Jordan azt hitte magáról, hogy a család fölött áll, mert gazdag, de éles leckét kapott a jó modorból.
- A pénzkeresésnél fontosabb kiállni az emberek méltóságteljes bánásmódhoz való jogáért. Az igazgató jogosan döntött úgy, hogy a család jogait a profit fölé helyezi, amikor Jordan megsértette őket.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
