Kétség sem fér hozzá, hogy korunk – de talán az egész emberiség – legnagyobb találmánya az internet. Ez egy végtelen tudástár, ahol az emberek pillanatok alatt oszthatják meg egymással a gondolataikat, és kaphatnak választ olyan kérdésekre, melyeket még a legvastagabb enciklopédiák sem képesek megválaszolni. Így jártak most következő hőseink is, akik az általuk megtalált/látott furcsaságok […]
Képek
21 alkalom, mikor a természet unalmában trükköket kezdett játszani velünk
Uborka, amelynek arca van; vekni kenyér, ami valójában kavics; paradicsom ami kacsa? Lehet, hogy egy párhuzamos univerzumból származó dolgoknak tűnnek, de igazából ezeket itt, a Földön látták és fotózták le! Aggódni nem kell, semmilyen lyuk nem keletkezett a multiverzumban, csak a természet unalmában elkezdett trükköket játszani velünk! Ujjlenyomatok nélkül születtem.. Ez a burgonya olyan, […]
25 ember, aki a kiskedvence iránt érzett határtalan szeretetét egy egyedi ajándékkal fejezte ki
Hitünk töretlen abban, hogy az egyik fő mozgatórugónk az életben, hogy másokat tegyünk boldoggá. Természetesen ide tartoznak a bundás pajtásaink is, akik hűek, hálásak és viszont szeretnek. Egyesek úgy gondolják, hogy a szeretetüket nem elég simogatással és extra nasival kifejezni, így készítettek valami teljesen egyedi meglepetést a házikedvenceik számára! A most következő összeállításunkban 25 ilyen […]
20 csodálatos esküvői fotó, melyet a Esküvői Fotósok Nemzetközi Szövetsége válogatott össze
Az Esküvői Fotósok Nemzetközi Szövetsége évek óta megrendezi a fotóművészek versenyét, amely évről évre egyre népszerűbb. Idén húsz kategóriában húszezer fotó érkezett a szervezőkhöz, a lebonyolítás és a válogatás már annyira bonyolult volt, hogy úgy döntöttek, negyedévente kihirdetnek egy győztest minden kategóriában – vagyis húsz-húsz képet –, és év végén már csak nyolcvan fotó közül […]
25 fotó, ami bizonyítja, hogy az idő múlása tényleg mindenre hatással van
Bár a mindennap használt holmijaink kopása legtöbbször fel sem tűnik a számunkra, bizony a folytonos használatuknak köszönhetően elkerülhetetlenül is amortizálódnak. Ezeket a változásokat pedig csak akkor látjuk igazán, ha közelebbről is szemügyre vesszük őket, vagy esetleg egy régi fotónak hála megnézzük, hogy miként is festettek hajdanán. Épp úgy, ahogy az az alábbi, tényleg lélegzetelállító felvételeken […]
20 fotón a profi sminkes munkája, akinek elképesztő átalakulásokat köszönhetnek a hölgyek
A szentpétervári Ulyana Starobinskaya már gyerekkorában is nagy érdeklődést mutatott a sminkelés iránt. Felnőttként pedig úgy döntött, szenvedélye lesz a munkája is. Talán ennek köszönhető, hogy olyannyira profi, hogy a kliensei hollywoodi sztárként csilloghatnak, miután meglátogatták őt. A profi sminkes arra törekszik, hogy a kezei alatt szépülő nők igazi hollywoodi sztárnak érezzék magukat. Elképesztő milyen […]
14 hétköznapi dolog, amit látszólag dizájner varázslók gondoltak tovább
Úgy tűnik, hogy a jövő már most van! Legalábbis nekünk ez az érzésünk támadt, mikor megláttuk az egyszerre kétízű csokoládékat, a hajnyomtatást vagy a futópad és a virtuális valóság kombinációját… Igaz, a legtöbb ilyen innováció piacra kerülésére még várnunk kell, de egy-két év múlva már a mindennapjaink részévé válnak majd! Futópad + VR szemüveg […]
10+ főbérlő, akinek különleges képessége, hogy bérlőit a végtelenségig képes bosszantani
Közel sem egyszerű megtalálni a tökéletes bérlakást. Álmaink lakásai gyakran váratlan meglepetéseket, bónuszokat tartogatnak, mint pl. a bunkó szomszédok, vagy a kellemetlen főbérlők. Váratlan “ellenőrzések”, szokatlan szabályok és egyéb kellemetlenségek fűszerezhetik meg mindennapjainkat. A most következő hőseink megosztották azokat a tapasztalataikat, mikor egy főbérlő nyilvánvalóan messzire ment. Hibátlan kivitelezés, legalábbis a főbérlő szerint.. Talán […]
11 dolog, amire egyáltalán nincs nagy szükségünk, mégis folyamatosan pénzt költünk rá
Természetes, hogy igyekszünk olyan dolgokkal körül venni magunkat, melyek örömöt okoznak: minőségi konyhai eszközök, kényelmes ruhák és bútorok, a legújabb kütyük. Ugyanakkor erőfeszítéseinkkel gyakran átesünk a ló túloldalára. Vegyünk példának egy lepés számlálós órát: valóban hasznos a mindennapjaink során? A most következő listán 11 olyan dolgot találtok majd, amire az emberek 90 százalékának nincs szüksége, […]
18 ember, aki adott egy második esélyt a régi dolgainak
Amikor valami eltörik, elkopik vagy csak nem fordítottunk az állapotára elég figyelmet, akkor általában eldobjuk. Sokaknak eszükbe sem jut, hogy ezeknek a kacatoknak, leharcolt dolgoknak adjanak egy második esélyt is.. Legtöbbször a saját magunk hibái miatt válnak ilyenné a dolgaink, pl. ha nem fordítunk elég időt a takarításra! A most következő hőseink beismerték hibáikat, és […]