Képek Retró

22+1 furcsaság, amire az internetezők segítettek magyarázatot találni

Kétség sem fér hozzá, hogy korunk – de talán az egész emberiség – legnagyobb találmánya az internet. Ez egy végtelen tudástár, ahol az emberek pillanatok alatt oszthatják meg egymással a gondolataikat, és kaphatnak választ olyan kérdésekre, melyeket még a legvastagabb enciklopédiák sem képesek megválaszolni.
Így jártak most következő hőseink is, akik az általuk megtalált/látott furcsaságok céljáról fogalmuk sem volt, így az internetet hívták segítségül – a legtöbben választ kaptak kérdéseikre, de cikkünk végén találtok majd egy kakukktojást is! Hátha Ti tudtok majd segíteni!

 

Ez itt egy autóajtó kioldó. Becsúsztatod az ajtóba, felfújod és kinyílik.

Németországban szokás, hogy a gyerekek első iskolanapján ezekbe ajándékokat és édességeket raknak

Tengerbiológusok által használt biofilterek.

Akasztó a konyharuhákra, papírtörlőkendőkre

Kamera, a vadon élő állatok megfigyelésére

Dugattyúgyűrűk felszerelésére használják.

Gyerekeknek készült, hogy tegyék tönkre az asztalt.

Mozgásérzékelő, amit főleg a lámpák kapcsolására, de esetenként a riasztásra is használhatnak

Egyszerű sablon

Villanyszerelők által használt víz mérték. Az “S” jelek “switch”-et, vagyis kapcsolót jelentenek

Kukoricatörő/fosztó

Ezt az eszközt a kültéri járólapok közt növő gazok eltávolítására használhatjuk

Segítséget nyújt a cérnák tűbe fűzéséhez!

Ujj/kéz akupresszúrás masszás

Az ilyen fém darabnak nem lenne szabad a csokik közé kerülnie, hiszen ezzel csak a a minőségellenőrzést végzik

0-5 mérik a közeli folyó vízszintjét!

Régi hibajelző

Kakukkfű vágására alkalmas

Ún. “rovarszálló”

A legyeket riasztja el!

Talán egy régi kárpit darabja..

Az ilyen kanalakkal a mentát szokták adagolni!

Bónusz: Te tudod, hogy mire való?