Blog Történetek

Az utcai banda kirabolja a terhes lányt, aki felismeri köztük a barátját

Egy terhes lány boldog világa összeomlik, mikor egy utcai banda megpróbálja kirabolni. A lány felismeri párját a támadók közt, és minden megváltozik. Vajon a bekövetkező változások valami jóra vezetik majd?

Gwen munkába menet megállt a virágüzlet mellett, és mély levegőt vett. Aztán felnézett a kék égre, és mosoly jelent meg az ajkán. “Gyönyörű nap” – gondolta, miközben megsimogatta a babapocakját.

A rohanó New York-i életben az emberek ritkán tartanak szünetet, hogy megcsodálják a körülöttük lévő természet szépségét. De Gwen más volt. Csak húszéves volt, sokkal fiatalabb, mint a város dolgozó lakossága, de bizonyos szempontból érettebb és kedvesebb.

Miközben ott állt, és csodálta az égbolt szépségét, Gwen tekintete lassan egy hajléktalan férfira siklott. A járdaszegélyen ült, mellette egy plakát, amin az állt: “Hajléktalan és éhes”.

Gwen odasétált hozzá, és óvatosan letette mellé a szendvicsét. “Kérem, fogyassza el!” – mondta kedves mosollyal, és elsétált.

Ilyen volt Gwen. A legtöbb korabeli ember elpazarolta az életét bulizással és szórakozással. De a felelősség súlya Gwen vállán megérlelte őt.

Hat hónappal ezelőtt tudta meg, hogy terhes az első gyermekével. Barátját, Alfie-t aggasztotta a legkevésbé a terhesség, és ultimátumot adott neki.

“Vagy a gyereket, vagy engem tartasz meg az életedben, Gwen! Mert… nekem nincs pénzem arra, hogy eltartsam azt a gyereket, érted?!”

Szerette Alfie-t, és imádta a születendő gyermekét. Egy gyenge pillanatban úgy döntött, hogy megszabadul a babától, és Alfie-t választja. De nem volt biztos abban, hogy jó apa lenne.

Alife virágot vinne Gwennek, reggelit készítene neki, randevúzni vinné, és még sok mindent megtenne… De csak akkor játszotta a szerető barátot, amikor akarta. Az életében mindennek az ő akarata szerint kellett történnie, és Gwennek alig volt beleszólása.

Így amikor a férfi bejelentette, hogy nem akarja a gyermeket, Gwennek nem volt más választása, mint megszakítani a terhességet. A sors azonban közbeszólt, és a dolgok megváltoztak. Az orvosok közölték Gwennel, hogy a terhességmegszakítás miatt terméketlen lesz. Az orvos azt mondta, hogy ez azon ritka esetek egyike.

Gwen aznap megkérdezte Istentől: “Miért kellett ezt tenned velem?”

Nagyon szerette a gyerekeket, és egy napon családot akart alapítani Alfie-val. Most még nem állt készen arra, hogy apa legyen, de előbb-utóbb készen fog állni, nem igaz?

Így a sors kényszerítette, Gwen úgy döntött, hogy megtartja a gyermeket. Nem szabotálta a jövőjét Alfie ostoba ultimátuma miatt! Elmondta neki, hogy ő fogja felnevelni a gyermeket, és arra számított, a férfi dühös lett.

“Mi a fene!” – kiabálta. “Nekem nincs rá pénzem, Gwen!”

Ezért azt mondta neki, hogy nem kell támogatnia őt. Otthagyta a főiskolát, és könyvelői állást vállalt egy kis vállalkozásnál. És bár Alfie “alkalmi” munkái jól fizettek, soha semmit, semmilyen pénzt nem tett hozzá a gyermekükhöz.

Így Gwen egyedül kereste a kenyerét a születendő gyermekükre, és megígérte neki, hogy mindenből a legjobbat fogja neki adni.

Tudja, az élete nehéz. De nagyon erős lány volt.

Munkába menet minden nap megállt ugyanannál a virágüzletnél, és az égre pillantott. Ez biztosította őt arról, hogy bármennyire is elborultak a dolgok, még mindig van szépség és boldogság a körülötte lévő dolgokban.

Amit Gwen nem tudott, hogy végül barátra talál a hajléktalan koldusban, akinek aznap segített.

Naponta kezdett szendvicseket tenni a koldus mellé, mert nem volt elég pénze, hogy segítsen neki, és a babájára kellett spórolnia. Így minden nap két szendvicset csomagolt: egyet a férfinak, egyet pedig magának.

Egy nap épp távozni készült, miután otthagyta szendvicsét, de a férfi megállította, és azt mondta: “Köszönöm, fiatalasszony! Tudom, hogy ezt jószántából teszi. Hálás vagyok érte.”

Elmosolyodott, és azt mondta: “Kérem, szólítson Gwennek. Jó érzés, hogy segítek!”

“Fred” – válaszolta a férfi. “Az én nevem Fred. És nagyon szépen köszönöm, Gwen. Isten áldjon téged!”

Mosolyogva sétált az utca végén lévő irodaház felé. Másnap Gwen ismét megállt Frednél, és a táskájában kotorászott, hogy kivegye a szendvicset, csakhogy a nagy sietségben rájött, hogy ottfelejtette az uzsonnás dobozát.

“Jaj, ne, Fred! Elfelejtettem azt a szendvicset! De tessék” – mondta, és egy ötdolláros bankjegyet dobott a kalapjába. “Kérlek, vegyél magadnak valamit, és ne maradj éhes, rendben?”

“Drágám” – mondta Fred. “Nincs rá szükség! Majd megoldom.”

Fred ragaszkodott ahhoz, hogy nem kell neki a pénz, Gwen pedig ahhoz, hogy igenis megtartsa.

Mikor elbúcsúzott Fredtől, és elindult az irodába, egy feketébe öltözött férfibanda vette körül Gwent. Arcukra húzott fekete sapkájuk miatt nem látta kik ők.. “Add át a pénzt, az összeset ami nálad van, most azonnal!” – parancsolta egyikük.

“Menjetek innen!” – kiáltotta a lány, szorosan magához szorítva a táskáját. “Nem szégyelled magad, hogy fényes nappal kirabolsz egy terhes nőt?!”

Egyikük megragadta Gwen kezét, és elszaladt volna a táskájával, ha Fred nem támad rájuk egy vasrúddal. “Hagyjátok békén azt a hölgyet!” – kiáltotta.

A férfiak fegyvertelenek voltak, és a Fred kezében lévő vas megrémítette őket, ezért elmenekültek. Gwen könnyekben tört ki, a babapocakját szorongatva. Nem tudta elhinni ami történt.

Az egyik férfi orrát és száját egy fekete kendő takarta el, amely kioldódott, és felfedte az arcát. Gwen barátja, Alfie volt..

“Ó, drágám! Jól vagy?” – kérdezte a szegény koldus.

Gwen lesöpörte a könnyeit, sietve köszönetet mondott Frednek, majd egyszerűen elsétált. Nem tudta elhinni, hogy Alfie egy olyan banda tagja, amely ártatlan embereket rabol ki. Mióta ment ez már? Így keresett pénzt?

“Tudom, hogy te voltál, Alfie” – gépelte Gwen később aznap este a telefonján. “Beszélnünk kell! Jobb, ha korán hazaérsz! El kell magyaráznod, mi folyik itt!”

De nem nyomta meg a küldés gombot. Félt. Félt attól, hogy véget ér a kapcsolatuk, és a gyermeke lemarad az apai szeretetről.

Gwen annyira aggódott, hogy aznap éjjel egy szemhunyásnyit sem tudott aludni. Az ágyában feküdt, és várta Alfie hazatérését, vagy legalább egy üzenetet. Azon tűnődött, vajon szereti-e őt egyáltalán.

Végül is, mikor volt Alfie ott mellette? Nem akarta a gyermeket, ezért soha nem kísérte el az orvoshoz, és még csak meg sem kérdezte, hogy minden rendben van-e a terhességével. Gwen volt az, aki próbálta megmenteni a kapcsolatukat – már ha azt egyáltalán lehetett már kapcsolatnak nevezni.

Bizonyos szempontból, gondolta Gwen, Fred jobb volt, mint Alfie. Szegény, rongyos takarón aludt, koszos ruhákat viselt, és havonta egyszer borotválta a szakállát, ha egyáltalán borotválkozott, de kiállt érte.

Jobb volt, mint Alfie, aki bájos volt, tisztára borotvált, rendes ruhákat hordott, viszont nem törődött vele.

Az idő telt, és gondolataiba merülve Gwen elbóbiskolt. Nem tudta, mikor sírta magát álomba. Alfie csak hajnali négykor ért haza, és mikor kinyitotta az ajtót Gwen felriadt.

Alfie a vendégszobába igyekezett, de Gwen felkapcsolta a nappali világítását.

Alfie megfordult, a szeme vörös volt a dühtől. Gwen azonban elhatározta, hogy legfőbb ideje kiszállnia ebből az egészségtelen kapcsolatból.

“Nem kellett volna idejönnöd, Alfie” – mondta.

“Micsoda? Hogy érted ezt?”

“Vége van!” – jelentette ki. “Nekem és neked, meg ennek a macska-egér fogócskának… Vége van. Vagy feladod magad, vagy azonnal hívom a rendőröket!”

“Hé, hé, bébi!… Nézd, meg tudom magyarázni. Én… én ezt értünk teszem, bébi. Mindezt a babánkért tettem. Nagyobb otthonra van szükségünk , és tudod, annyi minden másra is!”

Gwen elrántotta a kezét. “Ne merészeld ezt a gyereket a miénknek nevezni!” – kiabálta. “Mit tettél a gyermekünkért az első naptól kezdve, Alfie? Semmit! Egyáltalán semmit!”

Alfie letérdelt, bevallotta minden hibáját, és könyörgött Gwennek, hogy adjon neki még egy esélyt. Mielőtt Gwen reagálhatott volna, egy csapat rendőr rontott be a házukba, és letartóztatták. A nő megdöbbent. Nem értette, mi történik, amíg az Alfie-t megbilincselő rendőr fel nem emelte a fejét, és fel nem ismerte.

“FRED!” – kapkodta a levegőt. “Ó, Istenem! Mit csinálsz… És te… te rendőr vagy!?” – kérdezte

“Bocsánat, Gwen” – mentegetőzött, miközben a kollégái elvitték Alfie-t. “Álcázva dolgoztunk, hogy elkapjuk a bandás rablások mögött álló embereket. Hónapok óta kerestem őket, és nagyon sajnálom, hogy ez történt veled. Sejtettem, hogy valami nem stimmel, amikor láttam, milyen zaklatott voltál, miután, nos, ő és a társai megpróbáltak kirabolni téged. Az osztagom ma reggel követte őt hazáig, és végre lehetőségünk nyílt arra, hogy letartóztassuk.”

Gwen nagyon zavarba jött. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen napot fog átélni az életében. “Megérdemelte” – suttogta, és a keze a hasát simogatta. “Bárcsak feladta volna magát. Ez… ez mindkettőnk számára kínos volt, hogy így végződtek a dolgok”.

“Sajnálom” – mondta Fred. “Egyébként Hanks vagyok. Köszönöm az együttműködését, és jó éjszakát.”

Gwennek megszakadt a szíve, de tudta, hogy így a legjobb. Alfie megérdemelte, hogy megbüntessék azért, amit tett.

Néhány nappal később Gwen épp munkába tartott, mikor ismét megállt a virágüzletnél, hogy megnézze az eget. Hirtelen egy ismerős hang a háta mögött elterelte a figyelmét. “Gyönyörű időnk van ma, nem igaz?”

Gwen megfordult és Hanks rendőrtisztet látta. “Ó!” – mondta. “Igen. Igen, az.”

“Ezeket önnek hoztam” – mondta a férfi, és átadna neki a csokrot. “Észrevettem, hogy mikor munkába mész megállsz itt, és gondoltam, hogy ez tetszene neked.”

“Ó, nem kellett volna” – mondta Gwen szégyenlősen, miközben elfogadta a virágokat. “Köszönöm. Gyönyörűek.”

Aztán Hanks rendőr megkérdezte tőle, hogy ráér-e aznap este vacsorázni, és a lány nem tudta, miért, de igent mondott.

Nem sokkal később az első randiból több lett, a találkozásukból pedig barátság. Az idő múlásával aztán ez a barátság szerelemmé virágzott, és egy nap Hanks tiszt féltérdre ereszkedett, és feltette a kérdést: “Hozzám jössz feleségül?”

Gwen igent mondott, és semmi sem volt többé a régi. Volt egy társa, aki nemcsak szerette őt, hanem végül jó apja lett a két hónappal később született kislányának.

 

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

  • Néha Isten hagyja, hogy a rossz történjen, mert az elvezet minket a jóhoz. Isten arra kényszerítette Gwent, hogy menjen el és keressen munkát, így útjai keresztezzék egymást Hanks rendőrrel, a férfival, aki szeretni fogja őt és boldoggá teszi.
  • A szeretet és az összetartozásról és arról szól, hogy ott legyünk egymás mellett. Ha arra kényszerít, hogy elveszítsd vagy megváltoztasd magad, az nem szerelem. Bár későn, de Gwen rájött, hogy Alfie nem az igaz, és végül képes volt kilépni a boldogtalan kapcsolatból.

 

Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.

Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.

via