Egy tízéves kisfiú segít idős szomszédjának cipekedni, cserébe a hölgy csodálatos történeteket mesél neki.
Oliver Carlisle akkor figyelt fel először Mrs. Barlow-ra, amikor szüleivel a Wisteria Crescentbe költözött. A szemközti házban lakott, és volt egy hatalmas fekete macskája. Ő volt a legidősebb ember, akit Oliver valaha is látott.
Késő délután, mikor Oliver hazaért a sportedzésről, Mrs. Barlow mindig a kertben volt, a rózsáit locsolta, és integetett neki. Ez azelőtt volt, hogy Oliver egy forró szombat reggelen megmentette volna…
A tízéves fiú útnak indult, hogy megnézze a baseballkártyákat a vintage sportboltban, ekkor meglátta Mrs. Barlow-t, aki két nehéz bevásárlószatyrot cipelt.
“Várjon!” – kiáltotta. “Kérem, várjon!”
Gyorsan utolérte az idős hölgyet: “Segíthetek?”
Mrs. Barlow megállt, és lenézett Oliverre. “Jó napot!” – mondta a nő. “Te vagy az a kisfiú az utca túloldaláról!”
“Nem vagyok olyan kicsi” – mondta Oliver makacsul. “Segíthetek?”
“Köszönöm” – mondta Barlow asszony. “Az nagy segítség lenne!”
Így hát Oliver fogta Mrs. Barlow bevásárlószatyrait, és visszasétált vele a Wisteria Crescentbe.
“Szereted a csokoládét?” – kérdezte Mrs. Barlow, és a nagy mosoly és a bólintás elég válasz volt. Az idős asszony bevezette a kisfiút a házába.
Oliver el sem hitte, milyen klassz volt Mrs. Barlow háza! Furcsa maszkok és fegyverek lógtak a falakon, és mindenhol mindenféle alakú és méretű szobrok álltak.
“Hűha!” – Oliver felkiáltott. “Ez nagyon király!”
Mrs. Barlow nevetett. “Tetszenek?” – kérdezte. “A férjem régész volt, és bejártam vele az egész világot. Ő műtárgyakat gyűjtött, én pedig történeteket.”
“Történeteket?” – kérdezte Oliver meglepődve. “Még sosem hallottam, hogy valaki történeteket gyűjtött volna.”
Barlow asszony elmosolyodott. “Csodálatos, különös történetek, amelyeket anyáról gyermekre meséltek, és soha sehol nem írták le. Szeretnél hallani egyet?”
Oliver igennel válasszolt, így Mrs. Barlow hozott neki egy nagy szelet csokoládétortát és egy pohár tejet, majd letelepedett egy nagy, kényelmes karosszékbe. “Ezt a történetet” – kezdte. “Vietnamban hallottam…”
Mrs. Barlow hihetetlen történetet mesélt Olivérnek egy furcsa lényről, amely a fák tetején élt, és csak éjszaka mászott le, hogy felfalja a rémálmokat, amint azok a gyerekek ablakán keresztül menekülnek.
“Mint egy álomfogó fogakkal!” – kiáltotta Oliver.
“Pontosan!” – mondta Mrs. Barlow.
És ezzel Oliver rákattant. Szombat délutánonként látogatni kezdte Mrs. Barlow-t, és házimunkákat végzett neki. A jutalma mindig egy szelet sütemény, egy pohár tej és persze egy mese volt.
Mrs. Barlow folyton arra gondolt, hogy talán mikor tizenkét éves lesz, Oliver abbahagyja a látogatást, de nem így történt. Oliver tizenöt éves lett, és még mindig meglátogatta, de ekkorra Mrs. Barlow már nagyon gyengélkedett, és bár még mindig mesélt, nem volt torta. Egyszerűen nem tudott többé sütni.
Amikor Oliver tizenhét éves volt, és a gimnázium utolsó évében járt, Mrs. Barlow elesett, és eltörte a csípőjét. Szerencsére Oliver megígérte, hogy megáll, hogy megmutassa a szmokingot, amit a szalagavatóra kapott.
Ő volt az, aki megtalálta Mrs. Barlow-t a folyosón, és hívta a mentőket. A második hívása a partnerének szólt.. Oliver a kórházba ment Mrs. Barlow-val, és nem mozdult mellőle, amíg be nem tolták a műtőbe.
Három nappal később megérkezett Mrs. Barlow lánya, aki Franciaországban élt. Úgy döntött, hogy az édesanyja túlságosan gyenge ahhoz, hogy egyedül éljen, és beköltöztette egy intézménybe. Sajnos ez több száz mérföldre volt, de Oliver még így is kétszer meglátogatta Mrs. Barlow-t, mielőtt elutazott volna a főiskolára.
Négy évvel később Oliver kapott egy telefonhívást Mrs. Barlow lányától, aki közölte vele, hogy az édesanyja elhunyt.
Mrs. Barlow megnyitotta előtte a világot, és a vele töltött idő emlékeit nagy becsben tartotta. A lánya azonban meglepetést tartogatott Olivér számára. “Anyám azt szerette volna, ha megkapod az egyik régi ládáját” – mondta.
Néhány héttel később megérkezett a láda. Egy nagy cédrusláda volt, amelybe sárkányokat faragtak, és egy nagy bronz zár volt rajta. Amikor Olivér kinyitotta, megdöbbent!
Tucatnyi és tucatnyi jegyzetfüzet volt benne, mind gondosan datálva és tele történetekkel Afrika, Ázsia, Európa, Amerika és a Csendes-óceán minden tájáról. Történetek kincsesbányája, a világ története történetekben!
Oliver felvette a kapcsolatot egy főiskolai barátjával, akinek az apja kiadó volt, és beszélt vele Mrs. Barlow történeteiről. Egy évvel később ott volt az első, Mrs. Barlow által írt novelláskötet bemutatóján, amelynek ő volt a szerkesztője. A könyv címe “A Föld dalai” volt, és hatalmas sikert aratott.
Oliver a könyvből származó bevételt világszerte az írástudást népszerűsítő gyermekszervezeteknek adományozta, és a könyv több száz példányát eljuttatta az USA iskoláiba.
A könyv előszavában ez állt: “Azt akarom, hogy minden gyerek átélje azt a varázslatot, amit én éreztem gyerekként, hogy hallja azokat a történeteket, amelyek bizonyítják, hogy bármilyen kulturális különbségek vannak is közöttünk, a szívünk és a gyermekeink iránti szeretetünk egyforma.”
Szerintem Mrs. Barlow-nak is tetszett volna, nem igaz?
Mit tanulhatunk a történetünkből?
- A történetekkel adjuk át a világnak a szeretetről és a varázslatról szóló emlékeinket. Mrs. Barlow csodálatos történetei varázslatossá tették Oliver gyermekkorát, és ő ugyanezt a varázslatot adta át más gyerekeknek is.
- Ha nagylelkűen adunk az időnkből és a segítségünkből, azt megjutalmazzák. Az élet megjutalmazza a nagylelkűeket, ahogy Oliver is felfedezte, amikor megkapta Mrs. Barlow hagyatékát.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
