Történetek Blog

A nő megetetett egy koszos fiút, akit a küszöbén talált, sok évvel később újra találkoznak

Egy nap egy nő egy törékeny kisfiút talált a küszöbén. Úgy döntött, hogy megeteti őt, és nem is sejtette, hogy ez a véletlenszerű jótett végül megváltoztatja az életét.

Isabella egy nap hazafelé sétált, maga után húzva egy élelemmel teli kocsit. Menet közben arra gondolt, hogy aznap milyen ételt fog készíteni a férjének és a gyerekeinek.

Gondolatai megszakadtak, miután egy törékeny kisfiút talált, aki a házuk verandáján ült. Hideg volt odakint, hiszen már december volt, de a kisfiú csak egy szakadt, hosszú ujjú inget és egy vékony nadrágot viselt.

“Ó, te szegény, mit csinálsz itt kint?” – kérdezte aggódva. A fiú felnézett Izabellára, és az arca sápadt volt, mintha napok óta nem evett volna.

“Kérem, segítsen nekem. Három napja nem ettem” – mondta a fiú a hasát szorongatva. Már majdnem elájult, de Isabella odasietett mellé, hogy segítsen neki stabilan maradni. A férje, Brian után kiáltott.

Brian bevitte a kisfiút a házba, és lefektette a kanapéra. “Ó, Brian, ez a szegény gyerek… adjunk neki ruhát és egy kis ételt” – mondta az asszony.

“Szerintem hívjuk a 911-et..” – javasolta Brian. Isabella megrázta a fejét, és azt kérte, várjanak, amíg a fiú felébred álmából.

Néhány perccel később a fiú felébredt. Rémültnek tűnt, amikor rájött, hogy egy házban van. Isabella mellé sietett, és biztosította, hogy minden rendben lesz. “Elájultál, és behoztunk a házba. Jól vagy? Nem fázol?” – kérdezte.

“Nagyon éhes vagyok” – mondta, és a szemei megteltek könnyel. “Kerestem valakit, aki adna nekem enni, de az emberek elküldtek. Köszönöm, hogy nem hagytak kint” – sírt.

Isabella nem akarta, hogy rosszul érezze magát, ezért úgy döntött, felvidítja. “Hát, én mindjárt megebédelek. Nem akarsz csatlakozni hozzám?” – mondta, és segített neki, mikor megpróbált felállni.

Fejenként két grill-csirkés szendvicset ettek. “Mi a neved, édesem?” kérdezte Isabella az első falat után.

“A nevem Lorenzo, de hívhat Lorennek” – válaszolta a fiú.

“Nos, Loren, lassan kell enned, jó? Nem akarom, hogy a gyors evéstől felforduljon a gyomrod” – mondta. A fiú bólintott, és ketten együtt, lassú tempóban élvezték az ételt.

Isabella úgy döntött, megkérdezi, mi történt vele, és Loren elárulta, hogy az anyja kórházban van. “Nem hívhattam a rendőrséget vagy a tanáraimat segítségért, mert elvennének anyámtól. Apukám elhagyott minket, mikor megtudta, hogy anyukám beteg” – magyarázta.

“Ó, édesem, nem tudod, meddig lesz anyukád a kórházban. Valakinek gondoskodnia kell rólad” – mondta Isabella aggódva.

Loren megrázta a fejét. “Anyukám megkérte a nagyit, hogy jöjjön át, de ő egészen New Jerseyből repül. Holnap érkezik, de amikor láttam, hogy kifogytunk az ételből, nem tehettem mást, elkezdtem járni a szomszédságot, hogy segítséget kérjek”.

Isabella aggódott a fiúért, ezért felajánlotta, hogy náluk marad, amíg a nagymamája másnap meg nem érkezik. Aznap este Loren kapott egy meleg fürdőt és szép új ruhát. Kényelmes ágyban aludt, és hátfájás nélkül ébredt.

Miután Loren hazament, soha többé nem hallottak felőle. Teltek az évek, és Isabella és gyermekei nehéz időket éltek át, miután veseelégtelenséget diagnosztizáltak nála.

Brian és a gyerekeik közül senki sem tudott segíteni Isabellán a ritka vércsoportja miatt. Kevés volt a valószínűsége, hogy donort kapjon, így lassan próbált megbékélni a megszámlált földi napjaival.

A lánya, Stacey nem adta fel. A közösségi médiában próbált donort találni, megosztva Isabella történetét és fényképét. Néhány nappal azután, hogy elindította a kampányt, egy férfi jelentkezett, és megosztotta, hogy neki és Isabellának ugyanaz a vércsoportja.

A fiatalember kedvességének köszönhetően Isabella kapott egy második esélyt az életre. A beavatkozás előtt megkérte a nővért, hogy engedje meg neki, hogy találkozzon a donorral.

“Szia! Szeretném megköszönni, hogy megteszed ezt egy vadidegenért. Ezt soha nem fogom elfelejteni, és egész életemben hálás leszek” – mondta, miközben a kezét a férfi kezére tette.

A fiatalember elmosolyodott. “Miss Isabella, nem hiszem, hogy emlékszik rám. Visszafizetem azt a kedvességet, amit tíz évvel ezelőtt tanúsított irántam. Loren vagyok. Ön mentette meg az életemet. Az a kedvesség és az a szendvics sokat jelentett nekem” – mondta.

“Loren? Tényleg te vagy az?” Isabella felsírt, és a kerekesszéket húzta, hogy közelebb kerüljön hozzá. “Mindig is egy aranyos voltál. Köszönöm, hogy megteszed ezt!”

Nem sokkal később betolták őket a műtőbe. A sikeres transzplantáció után felébredtek, és újraélesztették barátságukat.

 

Mit tanulhatunk a történetből?

  • Ami számunkra kicsinek tűnik, másoknak a világot jelentheti. Aznap Isabella csak két szendvicset és egy pohár jeges teát adott Lorennek. Bár számára ez egyszerű volt, valójában megmentette Loren életét.
  • Az a kedvesség, amit megosztasz másokkal, visszatalál hozzád. Isabella azt hitte, hogy ő és Loren csak egyszer fognak találkozni életükben. Évekkel később azonban újra egymásra találtak, és Loren meghálálta neki a kedvességét.

 

Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.

Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.

via