Csodálatos Képek

A kis lakások 7 problémája, és megoldásaik: zseniális trükkök a szűk hely maximális kihasználására

A kis lakások egyik állandó problémája, hogy mindig azon agyalunk, mit és hova tegyünk. Igyekszünk minél több helyet felszabadítani, hogy mindenünk meglegyen, amire csak szükségünk lehet. Persze, nem ilyen egyszerű ez, hiszen könnyen megeshet, hogy túlzsúfoljuk az otthonunkat, már-már kényelmetlenné téve az ott élést. A most következő 7 probléma garantáltan ismerős lesz minden kislakásos családnak, embernek; ugyanakkor most megoldásokkal is szolgálunk ezekre.

 

#1. probléma – nincs elég hely a ruháidra

Az egyik legégetőbb probléma, mikor nincs hely a ruháknak, cipőknek. A kisebb lakásokban élő családok tudják, hogy miről beszélünk.. A szekrények a legáltalánosabb megoldások közé tartoznak, de mégsem a leghasznosabbnak.

Egy ruhazár kialakításával azonban javíthatsz a helyzeten, hiszen sokkal kényelmesebb és gyorsabban megtalálod a dolgaidat.

Beépítés – ajtó köré épített szekrények is kifejezetten hasznosak lehetnek.

Nyitott rendszerek, amit akár csak egy függönnyel is eltakarhatsz.

Igaz, nem ruhákra, de pl. a konyhában kifejezetten hasznosak lehetnek a kihúzható szekrények

#2. probléma – ágyneműk és egyéb ritkábban használt dolgok tárolása

A ritkábban, mondjuk csak adott évszakokban használt holmik tárolása is fejfájást okozhat.

Az ágyak alatti helyet ki lehet használni, gurulós tárolókkal.

Kicsit komolyabb megoldás, ha megemeled a padlót, és beleépítesz pár tárolót

#3. probléma – nincs hely a vasalásra

A vasalódeszka eleve helyet foglal, még ha épp nem is használod. A másik, hogy szétnyitva meg még többet.

A rejtett/beépített vasalódeszkákkal orvosolhatod a problémát.

#4. probléma – minden és mindig szanaszét van

Rend a lelke mindennek, igaz? Kisebb/nagyobb kosarakkal, tárolókkal rengeteg helyet felszabadíthatsz, eltüntetheted a kis apróságok okozta káoszt.

#5. probléma – szobanövények

Megesik, hogy egyszerűen nincs hely na számukra, maximum talán az ablakpárkányokon..

A függőleges kertek segíthetnek, hogy zöldebbé varázsold a lakásodat.

#6. probléma – könyvespolcok

Megeshet az is, hogy inkább nem is vásárolsz könyveket, mert nem tudod azokat hova rakni..

Nem kell nagy könyvespolcokat vásárolni, elég ha egy egyszerű polcrendszert alakítasz ki.

#7. probléma – sötét színek

Talán hallottad már, hogy a kisebb lakásokban kerülni kellene a sötétebb színeket. A világosabbak optikailag tágítják a teret, a sötétebbek pedig kisebbnek érzékeltetik a szobákat.

Ugyanakkor okosan megválasztva a színeket könnyen orvosolható az egész.. Nem szabad minden falat egyszínűre festeni, valamit be kell tartani a 60-30-10 szabályt /60% világos, 30% kiegészítő szín, 10% teljesen más színű/.

Bónusz: innovatív bútorok