Egy hajléktalan férfi pénzt talál az utcán, és virágokra költi, majd mindet elajándékozza. A virágárus nem értette, hogy egy szegény férfi miért tesz ilyet ahelyett, hogy megtartaná a pénzt. Elmagyarázta, hogy miért tette, és a nő elsírta magát.
Annyira belebolondult a világba, ahol egyre több és több pénzt, hatalmat és társadalmi rangot halmozunk fel, hogy az olyan értékeket, mint a kedvesség és az őszinteség, háttérbe szorítottuk.
Végül is, mit kapunk azért, ha kedvesek és őszinték vagyunk? Hálát? De vajon ér-e nekünk bármit is ez? A keserű igazság az, hogy a legtöbbünk nem is látja a “logikáját” annak, hogy megpróbáljunk kedvesek és őszinték lenni. De higgye el, a jócselekedetei sokat jelenthetnek…
A nevem Jack, és hajléktalan vagyok. Igen, jól olvastad. Nincs semmim – se pénzem, se otthonom, se barátaim. Éppen egy étterem mögötti kukához tartottam, amikor megpillantottam néhány dollárt az úton.
Az a nap úgy kezdődött, mint bármelyik másik: borúsan és éhesen. Megnéztem a zsebeimet, és rájöttem, hogy igazam volt. Egyetlen fillér sem volt nálam. Egyetlen lehetőségem maradt, hogy megeszem a szemetesből származó maradékot. És hol kereshetnék jobbat, mint egy étterem melletti kukában?
Így hát a perzselő hőségben, a korgó gyomromat szorongatva azt reméltem, hogy nem ájulok el. Ahogy átkeltem az első utcán észrevettem valamit az úton. Először nem hittem el, amit láttam. Sőt, kétszer is megdörzsöltem a szemem, mielőtt felszedtem a a földön heverő bankjegyeket.
“Ez őrület!” – gondoltam magamban. Szükségem volt a pénzre, és pont az orrom előtt volt! Körülnéztem a tulajdonos után, remélve, hogy odajön hozzám, és azt mondja: “Hé, te csodabogár! Ez az én pénzem! Add vissza!”
De az egész környék kísértetiesen csendes volt, senki sem volt a közelemben. Emellett az olyan nevek, mint “csodabogár”, “csöves” és “görény”, a személyiségem szinonimájává váltak. Az emberek így szeretnek rám hivatkozni.
Mindenesetre, miután megtaláltam a pénzt, tanácstalan voltam, hogy mit tegyek. Fogalmam sem volt, hogy kié volt, és nem tudtam, hogyan lépjek kapcsolatba a rendőrökkel. Attól is féltem, hogy lopással vádolnának meg.. Így hát ott ültem a járdán, nem tudtam, mit tegyek.
Éhes voltam, de nem akartam azt a pénzt ételre költeni. Tisztességtelen és helytelen lett volna. Lehet, hogy szegény vagyok, de nem vagyok tolvaj.
Néhány percig ültem hát a járdán, aztán támadt egy ötletem. Átrohantam az utca túloldalára a virágüzletbe. Mikor beléptem az üzletbe, csengő szólalt meg, jelezve, hogy megérkeztem.
“Jó reggelt” – köszöntött vidáman, de grimaszolt, mikor szembefordult velem. Amikor beléptem, épp szorgalmasan rendezgette a virágokat. Most, hogy szemtől szemben álltunk, megakadt a szemem a kötényén lévő kitűzőn: “Amanda”.
“Sajnálom, de nem tudok pénzt adni…!” – jelentette ki nyersen. Tisztában volt vele, hogy hajléktalan vagyok. Ki ne tudná? Napok óta nem mosakodtam, és a ruhám szakadt és mocskos volt. De tévedett, mikor azt feltételezte, hogy a pénzért vagyok ott.
“Nem kérek pénzt..” – magyaráztam. “Néhány virágot szeretnék venni. Ennyi pénzem van. Mit kezdhetek vele?” Kérdeztem, miközben felemeltem a talált bankjegyeket.
Zavartan rám nézett. “Ebből egy egész csokor virágot vehetn … De miért költene virágra? Ne értsen félre! Egy olyan ember, mint maga, használhatná másra is” – javasolta.
De én megráztam a fejem. “Nem akarom” – mondtam. “Csak adjon nekem annyi virágot, amennyit tud.”
Amanda érthetően tanácstalan volt, de végül mégiscsak adott nekem néhány virágot. Miközben befejezte csomagolást, és szalagot kötött köréjük, odaadtam neki a pénzt.
Elfogadta és megkérdezte: “Valaki különlegesnek veszi?”
“Mondhatni” – válaszoltam, mire Amanda ismét tanácstalanul nézett rám. Így végül elmagyaráztam neki, miért akarok tőle virágot venni:
“A pénz, amit most átadtam neked, nem az enyém. Az út szélén találtam. Nem akarok becstelen lenni. Anyukám egyszer azt mondta nekem, hogy a könnyen vagy becstelenül hozzád kerülő pénztől azonnal meg kell válni.”
“Mivel nincs módomban visszaadni a pénzt a tulajdonosának, ezeket a virágokat, amelyeket rajta vettem, idegeneknek fogom szétosztani. Sosem lehet tudni; talán feldobja a napjukat. És ez sokat jelentene nekem!”
Észrevettem, hogy miközben ezt mondtam, Amandának könnyek szöktek a szemébe. “Ez csodálatos…” – sikerült kimondania. “Sajnálom, de elfelejtettem megkérdezni a neved.”
“Jack” – mutatkoztam be. “Csak Jack.”
“Ezt tőlem kapod, Jack. Kérlek, vegyél magadnak valamit” – mondta Amanda, és pénzt nyújtott nekem. Tétován fogadtam el, de biztosított róla, hogy kiérdemeltem.
Megköszöntem neki, és a virágokat felajánlottam azoknak a nőknek, akikkel aznap találkoztam. Mielőtt elhagytam Amanda boltját, neki is adtam egyet. “Legyen szép napod!” – mondtam, miközben odaadtam neki.
Később aznap, amikor egy idősebb nőnek ajánlottam egy rózsát, sírva ölelt meg. “Nagyon szépen köszönöm, fiam” – mondta. “Magányosnak éreztem magam. Mintha Isten küldött volna téged, hogy megvigasztalj. Isten áldjon…”
Könnyek szöktek a szemembe, de ezzel még nem volt vége.
Végül az utolsó virágomat egy kislánynak adtam, aki a parkban ült az anyukájával. Látnod kellett volna a mosolyt az arcán! Az édesanyja meghívott egy étterembe. Már ettem abból a pénzből, amit Amanda adott, de nem tudtam nemet mondani valakinek, aki ennyi szeretettel kínálta.
Mindenki, akivel aznap találkoztam, örömmel fogadta a virágot. Hogy őszinte legyek, szeretnék köszönetet mondani annak, aki elhagyta azt a pénzt. Annak az embernek boldogságot és sok szerencsét kívánok, bárhol is legyen. A pénz arra ösztönzött, hogy nemes cselekedetet hajtsak végre, és sok ember napját feldobta, köztük az enyémet is.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Semmi sem jobb, mint azt tenni, ami helyes és jó. Jack megtarthatta volna a pénzt, de nem akart tisztességtelen lenni. Ezért bölcsen költötte el a pénzt, és nemes cselekedetet hajtott végre azzal, hogy felvidította az emberek napjait, és virágot adott nekik.
- Egyetlen kis kedvesség is mosolyt csalhat valaki arcára. Nem nagy dolog virágot adni valakinek. Ez olyasmi, amit mindenki megtehet. De a helyzet a következő: mi nem tesszük meg. Jack megtette, és figyelmes gesztusa sok embernek okozott örömet.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
