Egy riadt pap leállítja a temetést, amikor az elhunyt fia élénkzöld öltönyben megjelenik. Élénk megjelenése megdöbbenti a gyászolókat, de semmi sem hasonlítható ahhoz a sokkhoz, amikor közli velük, hogy apja él a koporsóban.
Az ünnepélyes feketébe burkolózva a vendégek leróják kegyeletüket a néhai üzleti mágnás, Sullivan úr előtt. Hirtelen a templom ajtaja súlyos csattanással kitört. Mindenki megdöbbent, amikor a 22 éves Alex élénkzöld öltönyben, mosolyogva belépett.
„Hölgyeim és uraim… ahogy itt összegyűltünk, hogy lerójuk tiszteletünket Sullivan úr előtt, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy megdöbbentünk” – jelentette ki a pap. „Alex, nem így érkezik az ember egy szerettének temetésére. Kérem, távozzon, és megfelelő öltözetben térjen vissza.”
Alex kuncogott, miközben felsétált a folyosón. „Elnézést, Johnson atya, hogy élénkzöld öltönyt viselek apa temetésén, de nem gyászolni jöttem.”
Mindenki arcára a kellemetlenség és a zavarodottság hulláma telepedett.
„Tudják, az én szeretett apukám itt a koporsóban… egy csaló és egy nagy hazudozó!” Alex kijelentette, a nyitott koporsóra mutatva. „De ami még jobban megdöbbent titeket, az az, hogy még mindig… ÉL!”
„Jól hallottátok, kedves barátaim” – folytatta Alex. „Hadd mondjam el, mit fedeztem fel drága apukám úgynevezett halála óta.”
Az ebédlő tele volt nevetéssel és a finom étel kellemes illatával. Barátok és családtagok gyűltek össze, hogy megünnepeljék Sullivan úr 50. születésnapját.
„Kérem, koccintsanak velem.” Sullivan úr felállt, és felemelte a pezsgős poharát.
„Szeretném kifejezni legmélyebb hálámat szerető családomnak. Köszönöm Jézus… hogy egy csodálatos fiút, Alexet adtál nekem, akinek csak a legjobbakat kívánom… Az élet túl rövid ahhoz, hogy ennyit aggódjunk, barátaim. Éljük hát meg ezt a pillanatot a legteljesebben…”.
Sullivan úr szavai mindenkinek furcsának tűntek. Alex értetlenkedett, hogy az apja miért beszél hirtelen úgy, mintha mindenkitől el akarna válni.
„…Végül is, kimerített ez a rohanó élet. Minél többet gondolok rá, annál inkább stresszesnek érzem magam. Ezért szeretnék visszavonulni az irodámba.” Sullivan úr felhajtotta az italát, és eltűnt az emeleti irodájában.
Mindenki elbizonytalanodott. A vidám születésnapi hangulat aggasztóvá vált, és senki sem tudta megmondani, miért viselkedik Sullivan úr ilyen furcsán.
„Ne zavarjuk meg” – állt fel Sullivan úr bátyja, Carter az asztalától. „Kapuzárási pánik! Magam is átéltem már ezt. Hadd legyen egy kis ideje magára.”
Mindenki úgy döntött, hogy nem zavarja meg, amíg körülbelül húsz perccel később hangos csattanást nem hallottak egy szék lezuhanásától Sullivan úr dolgozószobájában.
„Ó, Istenem… Apa?” Alex az apja dolgozószobájába rohant.
Amikor Alex berontott a szobába, Sullivan úr a padlón feküdt elterülve, és úgy reszketett, nehezen lélegzett, mintha rohamai lettek volna. Az apja mellett egy fiola feküdt, körülötte egy folyadékkal, ami kiömlött. Apa nemrég elhangzott beszéde csengett a fülében. Akkor semminek sem volt értelme. Most azonban a legrosszabb félelmei beigazolódtak, amikor meglátta az üvegcsét.
„Apa… nem, mit tettél?” Alex könnyekben tört ki, ahogy letérdelt az apja mellé. Megtapogatta a pulzust, és azt kiáltotta: „Hívd a mentőket!”.
„Nem… nincs rá időnk. Majd én magam viszem be a kórházba.” Alex nagybátyja, Carter, aki orvos volt a helyi klinikán, felkapta a bátyját, és az autójával a kórházba sietett vele.
Alex reménye, hogy apa rendbe jön, téglafalba ütközött, amikor meglátta Carter nagybátyját a sürgősségi osztály előtt, arcára a gyötrelem vésődött.
„Carter bácsi… apa jól van?” Alex dadogott.
Carter Alex vállára tette a kezét. Mélyet sóhajtva közölte a rossz hírt.
„Sajnálom, Alex. A bátyám… az apád, kálium-cianid mérgezésben hunyt el. Mint a testvére, úgy érzem, az én felelősségem felügyelni a temetési előkészületeket”.
Carter szavai a levegőben lógtak, miközben Alex bólintott, képtelen volt elhinni, hogy az apja, aki fél órája még élt és egészséges volt, most halott.
„Apa olyan erős ember… soha nem tenne ilyet magával. Valaki biztos megölte őt.” Alex hazasietett, hogy ellenőrizze apja dolgozószobáját.
A ház kísértetiesen üres volt, amikor megérkezett. A házvezetőnők és az összes vendég a kórházban és a ravatalozóban volt, hogy felkészüljenek a néhai Sullivan úr utolsó kenetére. Alex tehát egyedül volt a család kutyájával, Pebbles-szel.
Miközben Alex mindent átkutatott az apja dolgozószobájában, nem vette észre, hogy Pebbles belépett az irodába. Alex éppen az aktákat nézte át, amikor szürcsölő hangot hallott. A szíve megdobbant, amikor meglátta, hogy a kutyája felnyalábolja a fiola körül szétfröccsenő méregcseppeket.
„Pebbles… Ó, Istenem… hagyd abba!” Alex a kutyájához rohant, de már késő volt. Pebbles az utolsó cseppig lenyalta a mérget.
Alex felkapta a kutyáját, és az állatklinikára sietett.
„Doktor úr… nővér…” Alex berohant a kórházba, a karjában bicegő Pebbles bölcsővel a kezében. „A kutyám… véletlenül kálium-cianidot nyelt. Kérem, mentse meg.”
„Biztos benne, hogy a kutyája kálium-cianidot nyelt?” – kérdezte az orvos, miközben megvizsgálta a kutyát. „Mert a kálium-cianid erősen mérgező. Már néhány gramm is halálos… de a kutyája lélegzik… és minden normálisnak tűnik.”
Alex megdöbbent. Lenézett a hordágyon fekvő Pebblesre. Teljesen jól nézett ki, kivéve, hogy eszméletlen volt.
„Nem értem… hogyan lehetséges ez?” Alex egyre nyugtalanabb lett. Ragaszkodott hozzá, hogy az orvos vizsgálja meg a kutya vérét.
A két órával később megérkezett eredmény nem kevesebb, mint sokkoló volt Alex számára. A kutya vérében nem volt nyoma kálium-cianidnak.
„Csak altatószerek nyomait találtuk” – mondta az állatorvos. „Ezért van a kutyája eszméletlen. Néhány órán belül rendbe fog jönni. Hazaviheti.”
„Altatót?” Alex suttogta.
Elhagyta a klinikát a kutyájával, és hazafelé menet hívást kapott a helyi rendőrőrsről.
„Mr. Sullivan, itt Dan rendőrtiszt a rendőrségtől. Úgy véljük, hogy az apja halála előre megfontolt öngyilkosság… adócsalás miatt”.
„Micsoda?” Alex aggódva félrehúzódott az út szélére.
„Az apád nemrég adócsalási ügybe keveredett. Adómentesen adta el a céget körülbelül 10 millió dollár készpénzért. Próbáljuk felkutatni a hiányzó pénzt. Bármilyen információ, amivel az apja pénzügyi ügyleteiről tudna szolgálni, nagy segítség lenne, Mr. Sullivan”.
„Én… én nem tudok erről semmit, biztos úr” – mondta Alex.
Alex letette a kagylót, és azon kapta magát, hogy egy labirintusban futkos. Mielőtt az egyik sokk leülepedett volna, egy másik bukkant fel. Nem értette, mi történik.
A kutyájára nézett, és egy furcsa gondolat fogta el: „Ha ez nem kálium-cianid mérgezés… akkor miért nyilvánították halottnak? Van valami, amit még mindig nem vettem észre?” Alex elgondolkodott.
Miután otthon hagyta a kutyáját, Alex azonnal a kórházba hajtott, ahol Sullivan úr holttestét a hullaházban tartották.
Alex belopózott a hullaházba, és elkezdte keresni az apja holttestét. A hullaház gyermeki hangulata kísértette Alexet, ahogy végigvonult a polcok között, keresve a címkét az apja adataival.
Fáradságos keresés után megtalálta a holttestet. De amikor Alex felemelte a fehér lepedőt, egy ismeretlen férfi holttestét találta, amelyen egy címke volt az apja adataival:
„Jézusom… mi történik? Ki ez a férfi apa lábujjcédulájával?”
Alex megdermedt a döbbenettől. Nem tudott nem gyanakodni arra, hogy a nagybátyjának köze van ehhez az egészhez.
„Amikor apa azt mondta, hogy egyedül akar maradni a dolgozószobájában, és mi mindannyian aggódtunk, Carter bácsi nyugodt volt” – tűnődött Alex. „Azt mondta nekünk, hogy hagyjuk apát egyedül… és ragaszkodott hozzá, hogy apát kórházba vigyük, ahelyett, hogy mentőt hívtunk volna.”
Alex hazatért, hogy válaszokat keressen. Apa dolgozószobájának minden zugát átkutatta a tízmillió dollár után. Ha a gyanúja beigazolódott, a pénz valahol a házban volt.
Amikor a többórás keresés újabb zsákutcába vezetett, Alex átfésülte apa kocsiját, hátha talál valamit, ami elvezethette volna az eltűnt pénzhez.
„Kell lennie valaminek… hol tartotta a pénzt?” Alex frusztrált volt, amíg a tekintete át nem siklott az autó navigátorára.
Alex kétségbeesetten kereste a választ, megnézte a navigátort, és talált egy ismeretlen címet a város szélén, ahová apa gyakran járt.
„Ez a hely elhagyatottnak tűnik. Miért járna ide apa?” tűnődött Alex. Halvány reménykedve abban, hogy nyomra bukkan, Alex azonnal a címhez hajtott, hogy ellenőrizze.
Amikor fél órával később megérkezett a helyszínre, egy hátborzongató, elhagyatott kúria előtt találta magát, amelyet romos házak kísérteties halmaza vett körül.
Szemét és szemét terült el a telken, ami undorítóan hatott Alexre. A hely úgy nézett ki, mintha a helyiek szemétdombnak használták volna. Semmi értelme nem volt, hogy egy olyan gazdag üzletember, mint Sullivan úr, gyakran megforduljon ezen a helyen.
„Miért jönne ide apa?” Alex könnyedén feltört egy rozsdás zárat, és belopózott a kastélyba.
Odabent semmi sem tűnt árnyékosnak, egészen addig, amíg Alex meg nem találta a padlón a szemétkupac alatt elrejtett lejárót. Ami Alexet zavarba ejtette, az az új zár volt a csapóajtón. Egy kővel feltörte a zárat, és kinyitotta a csapóajtót. Amit talált, megerősítette legrosszabb félelmeit.
„Ó, Istenem… ez az a 10 millió dollár, amit a zsaruk kerestek?”
Alex döbbenten befogta a száját, amikor két zsáknyi pénzt talált egy kis pincében elrejtve.
Alex átkutatta a zsákokat, hátha van még valami. Az egyik táskában 3 millió dollárt talált, a másikban pedig a maradék 7 millió dollárt és két útlevelet. Az egyik útlevélben ott volt az apja fényképe, de Alex megdöbbenésére a név is rajta volt: Alan Parker. Ekkor Alex megértette, hogy hamisítványról van szó.
„Linda Parker? Ki ő?” Alex feszültté vált, amikor meglátta a másik útlevélen egy ismeretlen nő fényképét. „Miért hamisítja apa a személyazonosságát? Mi köze van ehhez a Lindához?”
A rejtvény akkor állt össze, amikor Alex két Miamiba szóló repülőjegyet talált az apja útlevelében. A járat öt órával a temetés utánra volt kiírva.
„…És így megfejtettem a rejtélyt!” Alex kuncogva fejezte be a történet elmesélését. „Ha még mindig nem hiszel nekem, akkor ezt nézd meg!”
Alex egy kézitükörrel közeledett apja koporsójához, és a szájához tette. Néhány másodperccel később megmutatta a párás tükröt a vendégeknek és a papnak.
„Látjátok? Az apám lélegzik!” Alex kijelentette. „Akkor mire várunk még? Ébresszük fel a szunnyadó szépséget!”
Alex beadott egy fecskendőnyi adrenalint apa testébe. Percekkel később Sullivan úr felült a koporsójában, és nehezen lélegzett.
„Jó reggelt, apa!” Alex nevetett, miközben Mr. Sullivan körülnézett, arcára hitetlenkedés és rémület volt vésve.
Egy órával később Mr. Sullivan és testvére, Carter a kihallgatószobában ültek, megbilincselve. Rájöttek, hogy nincs értelme elmenekülni, és úgy döntöttek, hogy vallomást tesznek.
„Azt terveztem, hogy a bátyám dolgozószobájában lévő fiolát valódi kálium-cianiddal cserélem ki… hogy eltereljem a törvényszékiek figyelmét… És a temetőbe menet meg kellett javítanom a halottaskocsit… és mindenkinek elmondani, hogy felhívtam a temetkezési vállalatot… és hogy egy másik halottaskocsi is úton van” – vallotta be Carter.
„A második halottaskocsit már elintéztük… hamisítvány volt… a szeretőm, Linda bújt bele. A tervünk szerint neki kellett volna adrenalinszórót vinnie. A krematóriumban pedig egy azonosítatlan férfi holttestét terveztük elégetni a hullaházból” – árulta el Sullivan úr, miközben a bilincseit bámulta.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
