Miután meglepte a szomszédját, egy fiatal fiú már bent volt a házában, amikor észrevette a polcon az ismerős fényképet. “Az ott anya?” -tűnődött, mielőtt megmutatta volna a képet az idős hölgynek.
Mark minden évben élvezte, hogy karácsony este az utcán sétálgat, hogy megnézze, hogyan díszítik fel a szomszédjai a házukat. Imádta nézegetni a fényeket és a gyönyörű díszeket, de egy ház kitűnt a többi közül – nem voltak rajta karácsonyi fények, és az előkertje mindig üres volt.
A tinédzser nem sokat tudott a tulajdonosról, mert soha nem beszélt senkivel. Egy idős hölgy lakott abban a házban, de ritkán érintkezett a szomszédokkal, és ritkán fogadta el mások meghívását. Szeretett otthon maradni, de Mark igyekezett csendben segíteni neki, amikor csak tudott.
Miközben karácsony előtt az utcán sétált, Mark észrevette, hogy az idős hölgy háza idén sincs feldíszítve. Miért nem segítenek neki a szomszédok a fények felrakásában, vagy miért nem vesznek neki karácsonyfát? tűnődött Mark.
Miközben hazafelé tartott, arra gondolt, hogy az ünnep szellemében tennie kellene valamit az idős hölgy kedvéért. “Azt hiszem, tudom, mit kell tennem!” – gondolta, mielőtt belépett a házába.
Az asszony minden szombaton elhagyta a házát, hogy bevásároljon a közeli szupermarketben. Mark tudta, ez a tökéletes alkalom, hogy feldíszítse a házát, és meglepje őt. Terve szerint a tinédzser felkapott egy létrát a házából és néhány füzért, majd az idős hölgy házához rohant.
Gyorsan feldíszítette a főbejárati ajtót és az előkertet, remélve, hogy a nő boldog lesz, miután hazatér. A nő néhány perccel azután ért haza, hogy Mark befejezte a háza feldíszítését.
“Ó, Istenem!” – kiáltott, miután megnézte a gyönyörű dekorációt. Aztán körülnézett, és meglátta Markot.
“Te díszítetted fel a házamat, fiatalember?” – mosolygott, miközben könnyek gördültek végig az arcán. “Imádom! Nagyon szépen köszönöm!”
Mark örült, amikor látta, hogy az idős asszony szemében könnyek csillognak. Boldog volt, mert az erőfeszítései bearanyozták az asszony napját. “Örülök, hogy tetszik” – mondta, mielőtt megfordult, hogy hazatérjen.
“Várj!” – szólalt meg az asszony. “Hogy hívnak?”
“Mark vagyok” – válaszolta a férfi. “A szomszédból.”
“Örvendek, Mark” – mosolygott a nő. “Az én nevem Martha.”
“Ritkán látlak kijönni a házadból, Martha” – mondta Mark. “De örülök, hogy ma találkoztunk!”
“Én is örülök.”
“Miért nem jössz be hozzám teázni? Vettem friss süteményt a boltban. Megehetnénk együtt!”
Mark nem akarta megbántani az idős asszonyt, ezért elfogadta a meghívást.
“Gyönyörű házad van, Martha!” – nézett körül zsebre dugott kézzel. “Azt kell mondanom, hogy van tehetséged a lakberendezéshez.”
“Ó, igen” – kuncogott Martha. “Imádom feldíszíteni a házat!”
Miután Martha felszolgálta a teát és a süteményt, Mark leült vele a nappaliban.
Miután elfogyasztott egy szelet tortát, Mark felállt, és leemelt egy képet a szoba túloldalán lévő polcról. Ez a fénykép nagyon ismerősnek tűnt számár. Aztán megnézte a többit, és rájött, hol látta már azokat a fotókat.
“Martha! Azt hiszem, ezeket a fotókat már láttam korábban” – hunyorgott a szemével, és ránézett a hölgyre.
“Tényleg?”
“Igen. Nem tudom, van-e értelme, de a kislány ezeken a képeken az édesanyám” – mondta, és megmutatta a fotókat az idős nőnek.
Néhány másodpercnyi csend után Martha elárulta az egyik legnagyobb titkát. “Nézd, Mark” – mondta. “Van valami, amit anyád soha nem mondott el neked.”
“Az anyám?” Mark zavartan nézett rá. “Honnan ismered őt?”
“Hát, ő a lányom, Mark” – mosolygott Martha.
“Én pedig a nagymamád vagyok.”
“Micsoda?” Mark tágra nyílt szemmel nézett rá.
Aztán Martha megkérte az unokáját, hogy üljön le, és elmondott neki mindent, ami a történt. “Mikor anyád fiatal volt, beleszeretett apádba, én pedig elleneztem a kapcsolatukat. Nem akartam, hogy hozzámenjen az apádhoz.”
Martha elárulta, hogy a lánya akarata ellenére teherbe esett. Amikor Martha értesült a terhességről, dühös lett. “Megkértem, hogy vetesse el a babát. Nem akartam, hogy családot alapítson azzal a férfival” – mondta.
“Aztán a szomszédba költözött az apáddal, és nem volt hajlandó beszélni velem” – tette hozzá Martha. “Hozzáment, és soha nem engedett a közeledbe, Mark.”
Mark megdöbbent – a nagymamája a szomszédja! Egész életében azt hitte, hogy meghalt. Fogalma sem volt róla, hogy az anyja hazudott neki.
“Sajnálom, hogy ellenkeztem a kívánságával, Mark” – nézett a földre Martha, és a fejét rázta. “El kellett volna fogadnom a kívánságát, hogy hozzámenjen apádhoz.”
“De miért nem mondtad el nekem, hogy te vagy a nagymamám?” kérdezte Mark. “Gyakran elmentem a házad előtt, és köszöntem neked, de te soha nem mondtál nekem semmit.”
“Anyád megígértette velem, hogy soha nem szólok hozzád, Mark” – felelte Martha. “Soha nem mertem elhagyni a házamat, és nem mertem a szomszédokkal társalogni, miután anyád elhagyott. Úgy gondoltam, jobb, ha egyedül maradok.”
“Nem hiszem el, hogy anyám ezt tette veled!” mondta Mark.
“Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen tud lenni a saját anyjával.”
Később aznap este Mark szembesítette a szüleit, és elmondta nekik, hogy aznap délután találkozott Marthával. “Anya, nagyon sajnálja, ami annak idején történt. Sajnálja, hogy ellened fordult” – mondta.
“Mark, ki kell maradnod ebből!” – kiabált az anyja. “Ez csak rá és rám tartozik.”
“De anya…”
“Nem akarok róla hallani!”
Másnap Mark újra beszélt az anyjával a nagymamájáról, remélve, hogy ezúttal nyugodtan meghallgatja. “Anya, nézd. Nem akarlak megbántani, de anyádnak tényleg szüksége van rád” – mondta. “Szerintem meg kellene bocsátanod neki.”
“Mark, mondtam, hogy maradj ki ebből” – mondta az anyja.
Aztán Mark elmondta az anyjának, hogy Martha még mindig tart róla képeket, és hogy hiányzik neki. Mindent megtett, hogy meggyőzze az anyját, és ez sikerült is neki.
“Rendben van, Mark”- mondta az anyja. “De csak azért teszem ezt, mert te mondtad.”
Karácsony este Mark elvitte az anyját Martha házához. “Ki van ott?” Kérdezte Martha, miután kopogást hallott az ajtaján. Az évnek ebben az időszakában általában senki sem látogatta meg, ezért szokatlannak tartotta, hogy látogatói érkeztek.
Mikor kinyitotta az ajtót, és meglátta a lányát nem tudott uralkodni a könnyein. “Tudtam, hogy Mark ide fog hozni téged!” Martha sírva ölelte meg a lányát.
Az idős asszony üdvözölte lányát és unokáját odabent, és mindent elrendezett. “Anya, most már soha nem engedlek el” – mondta Márta lánya. “Sajnálok mindent, ami a múltban történt”.
Örült, hogy a lánya végre megbocsátott neki az évekig tartó elhidegülés után.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Legyetek kedvesek a szüleitekhez. Mark édesanyja először nem akart beszélni Marthával, de amikor a fia ragaszkodott hozzá, nem tudta megállni, hogy ne kérjen bocsánatot az anyjától. Mark ostorozhatta volna az anyját, de ő kedves volt, és hamarosan újra összehozta Marthát a lányával.
- Néha nem baj, ha elengedjük a dolgokat. Ha Martha elfogadta volna a lánya döntését, nem élt volna magányosan, családja nélkül.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
