Sarah kutyája, Sheila rendszeresen furcsa dolgokat hurcolt be a házba. Egy nap Sarah halk síró hangokat követett a pincéjébe, és megdermedt, miután meglátta kutyáját egy kisbabával összegömbölyödve. Ezután belekukucskált a kutya melletti babakosárba, és sokkot kapott, miután talált benne valamit.
Sarah Parker kutyája, Sheila nem azért volt híres a környéken, mert egy aranyos, bújós eb volt, hanem mert egy vad dán dog. Nagy teste és temperamentuma elég volt ahhoz, hogy a pajkos gyerekeket visszatartsa attól, hogy betolakodjanak a gyönyörű udvarukba.
Természetesen Sheila volt a család büszkesége. Amikor Sarah először látta őt a menhelyen, beleszeretett, és azonnal örökbe fogadta. Öt év telt el, és Sheila imádnivaló családtaggá nőtte ki magát.
Néha a legrosszabb csínytevéseit mutatta ki azzal, hogy furcsa dolgokat hurcolt be a házba, és elrejtette őket. Legyen szó cipőkről, lepedőről vagy akár műanyag virágcserépről, a szomszédok tudták, hogy Sheila műve. Egy nap azonban hazahúzta valakinek a babáját, amikor senki sem figyelt…
Sheila és Sarah inkább anya-lánya páros volt, mintsem gazdi – kutya. Az emberek távolságot tartottak, valahányszor az utcán masíroztak. Persze senki sem mert a közelükbe menni, mert Sheila agresszív volt az idegenekkel szemben.
Sheila volt Sarah egyetlen társa. Gyakran vásároltak és sétáltak együtt. Sarah férje, Joy Parker általában üzleti utakon járt a városon kívül, a fiaik, Mark és Jacob pedig a középiskola utolsó évében jártak.
Sarah szerencséjére Sheila volt az egyetlen menekvése a mindennapi unalomból.
Egy este Sarah az utcán sétáltatta Sheilát. Mivel a kutyus szájkosarat viselt, a legtöbb járókelő nem ijedt meg tőle. Néha Sarah szájkosarat tett Sheilára, hogy megakadályozza, hogy ehetetlen dolgokat szedjen fel az útról. De azon az estén valami más keltette fel a kutya figyelmét. Sarah megpróbálta maga felé húzni Sheilát, de a kutya egy régi háztömböt bámult az utca túloldalán…
“HÉ, GYERE, KISLÁNY… MENJÜNK HAZA!” – parancsolta Sarah Sheilának. “ELÉG, HÁTRÉBB, GYERE IDE!”
Az elhagyatott háztömbtől kicsit távolabb található viharrács előtt álltak, és Sarah nem akart odamenni. Sheila körbeszaglászta a helyet, és addig nem mozdult, amíg vissza nem húzták.
Másnap este Sarah ismét kivitte Sheilát sétálni ugyanarra az útvonalra.
Szándékosan gyorsabban sétáltatta, hogy ellenőrizze, pontosan megáll-e a viharrács melletti helyen.
Sheila hangosan ugatott, és ki akart szabadulni, hogy odamenjen, de Sarah visszarántotta, és hazasietett.
“Nem tudom, mi a baj, de folyton ott szaglászik, és nem j9n vissza, amíg nem kényszerítem” – mondta Sarah Joy-nak.
“Megnézzem holnap azt a helyet?”
Sarah megnyugodott, miután Joy megnyugtatta, hogy ez egy mókus vagy vadnyúl lehet. Tudta, hogy Sheila gyakran elragadtatja magát madarak és mókusok kergetésével, ezért nem törődött vele.
Másnap éppen a reggeli készítésével volt elfoglalva, és észrevette, hogy Sheila még nem ment be a konyhába. Általában a kutya ott volt Sarah-val a konyhában, és követte őt az egész házban. De ezen a reggelen furcsán érezte magát – nem látta Sheilát a környéken. Feltételezte, hogy alszik és úgy döntött, hagyja, hogy egy darabig élvezze az örömét.
De még azután is, hogy a fiúk elköszöntek tőle, és elindultak az iskolába, Sheila sehol sem volt. Ekkor Sarah megrémült, és mindenütt kereste őt…
“Igen, most megyek a szokásos sétálóhelyünkre, hogy megnézzem, ott van-e… édesem, aggódom… jól lesz?” – aggódva kérdezte férjét, aki arra biztatta, hogy keresse tovább, és értesítse őt, ha még mindig nem találja Sheilát.
Sarah körbejárta az utcát a kutyája után kutatva. Még kérdezősködött is, és megmutatta Sheila képeit a telefonján. De senki sem emlékezett rá, hogy látta volna. Sarah halálra volt rémülve.
Hazasietett, hogy értesítse Joy-t, hogy tegyen valamit. De ahogy a telefonjáért nyúlt, halk sírást hallott a házban.
Sarah megállt, és tovább fülelt. “Mi ez a zaj? Csak álmodom, vagy tényleg egy kisbaba sír valahol?” – motyogta, miközben követte a zajt, amely a félig nyitott pinceajtóhoz vezetett…
Sarah bekapcsolta a zseblámpát a telefonján. Több horrorfilmet látott már, amelyekben hátborzongató dolgok voltak a pincében, és egy pillanatra azt remélte, hogy semmi hátborzongató nem ugrik ki belőle.
“Ostoba vagyok, hogy egyáltalán ilyesmire gondoltam!” – motyogta.
Lassan lesétált a lépcsőn. A régi falépcső nyikorgott, és penészszag terjengett körülötte. A sarok felé vetette a lámpát, és ahogy közelebb ment, egy gyereksírást hallott.
“Ó, ISTENEM! HOGYAN KERÜLTÉL IDE?!” – kiáltott döbbenten. Egy kisbaba feküdt egy kosárban, Sheila pedig a közelében kuporgott. Sarah dühös volt a kutyájára, és rájött, hogy ő vonszolta oda a babát.
“SHEILA? MI BAJOD VAN?!” – kiabálta. De Sheila védekezésül Sarah-ra csattant, és vadul ugatott. Megnyugodott, miután gyengéden megsimogatták a fejét.
Sarah kiemelte a babát a kosárból, és rájött, hogy még csak néhány hetes. Megnézte a kosarat, és mély harapásnyomokat talált a fogantyún. Sarah rájött, hogy Sheila vitte oda a babát. Belekukkantott a kosárba, és egy cetlit talált…
“LEHET, hogy mi vagyunk a legrosszabb szülők a földön, de nincs más választásunk, mint hogy elhagyjuk a lányunkat” – állt a cetlin. “BÁRKI IS TALÁLJA MEG, KÉREM, LEGYEN JÓ SZÜLŐJE. ÉS KÉREM, NE MONDJÁK EL NEKI, HOGY EGY ELHAGYATOTT VIHARRÁCSBAN TALÁLTAK RÁ.”
Sarah megdöbbent. Azonnal felrohant az emeletre, és hívta a 911-et. A rendőrök később kivizsgálták az ügyet, és közölték vele, hogy a lány szüleit nem sikerült megtalálni. “Valószínűleg elköltöztek, lehetetlen megtalálni őket” – mondta egy rendőr Sarah-nak.
Mivel az utca azon részén javítás alatt álltak a térfigyelő kamerák, senki sem tudott vagy látott senkit. És miután megbeszélte Joyjal, Sarah úgy döntött, hogy a szárnyai alá veszi a babát.
“Azt hiszem, a Mindenható ezt akarja tőlünk, drágám!” – mondta Joy-nak. Sarah elvégezte az örökbefogadási formaságokat, és a baba hivatalosan is Parkerék felügyelete alá került.
Az Ashley nevű kislány új szülei szeretete és ragaszkodása alatt nőtt fel, és Sheila vonzalma a kislány és családja iránt minden egyes perccel csak nőtt.
“Ez a kutya egy őrangyal!” – gondolta Sarah, amikor Sheilát meglátta a lánya körül!
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Minden állat megérdemel egy szeretetteljes helyet, ahol élhet. Amikor Sarah megtalálta Sheilát a menhelyen, azonnal elhatározta, hogy hazaviszi. A kutya új családja gondozása és felügyelete alatt nőtt fel, és élete végéig hűséges maradt hozzájuk.
- Néha jó, ha inkább nyomozunk, minthogy megvádoljunk valakit. Amikor Sarah megtalálta Sheilát a babával a pincében, ráordított, feltételezve, hogy a kutya valahonnan behurcolta a babát. De miután meglátta a cetlit, rájött, hogy Sheila segített egy árva gyereknek biztonságos helyet találni.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
