Retró

30+ kevésbé ismert tény híres márkákról, melyek meglepheti még a legnagyobb rajongóikat is

Vásárlás közben a legtöbb embernek meg sem fordul a fejében, hogy ki és mi állhat egy-egy márka sikere mögött. Ugyanakkor az alkotóik és márkájuk története igencsak érdekes sikersztorikat rejtegethet!

 

M.A.C.

  • Az első M.A.C. termékek egy konyhában készültek, két barát által, majd később a szalonokban árusították azokat.
  • A “fő” kliensek közé első sorban fényképészek és sminkesek tartoztak.
  • Valójában csak 1990-ben váltak sikeressé, mikor Madonna felkérte őket egy vörös rúzs elkészítésre, ami kiállja a hosszabb műsorok próbáját is. A híres “Orosz Vörös” ezek után vált ikonikussá.

Hermés Birkin

  • Az egyik legismertebb táska márka. Egy felmérés szerint egy ilyen kiegészítőbe jobban megéri befektetni, mint az aranyba, hiszen a Birkin étérke évente 14.5%-al növekszik.
  • Victoria Beckhamnek több mint 100 ilyen táskája van, de másoknak is rendkívül népszerű gyűjtői daraboknak számítanak.
  • A legendás táska ötlete egy repülőn fogalmazódott meg, mikor Jean-Louis Dumas és Jane Birkin közösen utaztak. Miután kipanaszkodták magukat, elhatározták, hogy majd ők előállnak egy kis és kényelmes táskával!
  • Nem sokkal ezután Jean kiválasztotta a legjobb vázlatot, és egy évvel később már piacra is került a darab.
  • 1984-ben egy táska ára 2000 dollár volt, manapság 11 000-nél kezdődnek.

Tefal

  • A Tefal serpenyők története 1954-ben kezdődött, mikor a francia Marc Grégoire megpróbálta kényelmesebbé alakítani egy horgászbotot. Az alumínium felszínt politetrafluoretilén borítással fedte le.
  • Nem sokkal ezután felesége megkérte, hogy a serpenyőket is fedje le az anyaggal. Az eredmény? Egy felszín, amire semmi sem tapad..
  • Két évvel később kezdtek bele a serpenyők árusításába, a név pedig két szóból tevődik össze: TEFlon és ALumínium. ’56 végén naponta 100 serpenyőt tudtak legyártani, és ’61-ben ez a szám egy millióra nőtt havonta.

Lois Vuitton

  • Az első híresen Vuitton táska még 1930-ban készült, Speedy 30 néven, ami csak 30 centi széles volt.
  • Később, Audrey Hepburn kérésére előálltak egy 25 centis változattal, ami mára klaszzikussá vált.
  • Manapság öt különböző méretben kaphatóak: nano, 25, 30, 35 és 40.
  • A cég minden év végén elégeti a nem eladott termékeit, hogy megőrizzék az “exkluzív” státuszt.

Louboutin

  • A céget 1991-ben alapította Christian Louboutin, az első cipőt pedig Hannover hercegnője, Caroline vásárolta meg.
  • A híres piros cipők ’93-ban jelentek meg, ugyanakkor az alkotónak nem tetszettek a darabok. Szerinte hiányzott belőlük az “energia”. Változtatott a dizájnon, vörös körömfesték hozzáadásával.
  • A cégnek rengeteg bírósági ügye volt/van, főleg a hamisítás miatt.

Chupa Chups

  • Enrick Bernat állt elő a közkedvelt édességgel 1958-ban. A legendák szerint Enrick látott egy dühös anyukát, aki épp a gyerekével vitázott, mivel összepiszkolta magát egy olvasztott cukorral.
  • A Chupa Chups előtt a termék neve “Gol” volt, ami gömböt jelent. Szerencsére később megváltoztatta..
  • Hogy a terméke jobban fogyjon, külön megkérte a boltokat, hogy a kasszák mellé helyezzék ki azokat, úgy, hogy a gyerekek is elérjék.
  • A nyalókák pálcikái akkoriban fából készültek.
  • 1980-ban egy dohányzás elleni kampányban is részt vettek, mikor a posztereken cowboyok nyalókáztak.
  • A ’90-es években többek közt Madonna, Uma Thurman és MJ is segített abban, hogy a nyalóka népszerűvé váljon.

Nutella

  • 1946-ban az olasz Pietro Ferrero ált elő a kakaó ízű vajjal. Akkoriban még alufóliába csomagolták azt.
  • Hősünknek ugyanakkor hirtelen komoly gondjai adódtak, hiszen nem volt elegendő a kakaó-termése. Ekkor adta hozzá a mogyorót.
  • A ’60-as években fia vette át a bizniszt, Ő volt az, aki üvegekben kezdte árusítani, valamint ekkor jött képbe a Nutella elnevezés is.
  • 2013-ban évi 350 000 tonna volt a gyártási mennyiség.

Tiffany & Co.

  • Az ékszermárkát 1837-ben alapította Charles Tiffany és osztálytársa, John Young.
  • Gyorsan népszerűvé váltak, és Amerikában a “Kék Könyvbe” is bekerültek. Később ez a különleges kék lett a cég szignatúra színe.
  • Nekik köszönhetőek a modern eljegyzési gyűrűk, ők adták hozzá a gyémántokat.
  • Sokáig rengeteg európai nemes hivatalos ékszereit szolgáltatták.

Levi’s

  • 1953 – a bajorországi menekült, Levi Strauss megérkezi San Franciscoba, rengeteg különböző termékkel. Ugyanakkor még mielőtt partra szállt volna, mindenét eladta a hajón..
  • Nem sokkal ezután nyílt meg a Levi Strauss & Co bolt, ahol a francia finom anyagból készítettek nadrágokat. Manapság ezt az anyagok denimként ismerjük.
  • ’72-ben jött az öltet, Jacob Davistől, mikoris elhatározták, hogy a zsebeket megerősítik a fémes kis kapcsokkal.
  • Levi Strauss sosem hordta márkája nadrágjait, hiszen ezeket a munkásosztálynak és az üzletembereknek tervezte.
  • Azóta mindenki megismerte a márkát.