Csodálatos Képek

22 ember, aki szinte a semmiből is képes egy igazi mesterművet készíteni

Vannak emberek, akiknek időnként muszáj megvillogtatniuk kreativitásukat, hiszen előfordul, hogy sehol sem találják azt a terméket, amelyet kinéztek maguknak. Mások pedig a renováció során engedik szabadjára a képzeletüket! Megesik, hogy régi, lehurcolt darabokat újítanak fel, vagy esetleg a részeiket felhasználva állnak elő egy teljesen új dologgal. Ha megvan az idő és az akarat, akkor csodálatos dolgokra lehetünk képesek! A most következő hőseink eseteiből pedig Ti magatok is inspirációt meríthettek!

 

A nagyi hónapok óta panaszkodott az összetört asztalüvege miatt. Úgy döntöttem, hogy helyrehozom!

A szomszédom egy kis ablakot épített a kutyájának a kerítésre, majd körbe is festette azt!

Átfestett csövek!

Készítettem pár kiegészítők!

A barátnőm egyedi görkorcsolyái!

Nem telt többe 10 percnél, mire elkészültem vele!

Magamnak építettem a kávézóasztalt!

Rozsdamentes damaszkuszi-acélból és opál kövekből!

Készítettem egy nyárikonyhát!

Megterveztem & megépítettem!

A mesefa!

Régi bútordarab felújítás.

Új helyre költöztünk, és kellett egy kávézóasztal. Megépítettük!

Régóta szerettem volna tyúkokkal foglalkozni, úgyhogy végre rászedtem magam!

Készítettem egy nagy vágódeszkát!

A kezdet és az eredmény!

A lányom óvodájának készítettem!

Előtte – utána!

Magam terveztem és építettem meg a bútorokat az erkélyre!

Cic-cic! Az ajtó mögött az alom-tálja van elrejtve!

Régóta kerestünk már egy ehhez hasonló csillárt. Meguntuk, úgyhogy inkább magunknak készítettem el!

Egy olcsó, leharcolt csónakot vettem. Így néz ki most!