Csodálatos Képek

21 ember, aki legyőzte a félelmét és sikerült megváltoztatnia az életét

Sajnos rengeteg embernek nem úgy alakult a karriere, ahogyan azt egykor eltervezte. Nem számít, hogy mennyire neves a cég, mennyit fizetnek, ha nem jársz be boldogan, és szinte automataként éled a mindennapjaidat. Munkába érve már azt számolod, hogy mikor léphetsz le, és otthon pedig energia és lelkesedés nélkül várod a másnapot. Aztán ugyanez történik, körbe-körbe. Megvannak az okok, amiért az emberek mégsem akarnak/mernek váltani, pedig jó hatással lenne rájuk… Most következő hőseink azonban szembeszálltak a félelmükkel, és sikerült egy új, boldog életbe kezdeniük.

 

“Pénteken felmondtam, szombaton dobtam a pasimat, akit már egy ideje kellett volna, vasárnap csak pihentem, hétfő elmentem egy állas interjúra, kedden felvettek, pénteken kezdem. Addig is élvezem a kis kedvencem társaságát. Életem eddigi legjobb hetén vagyok túl.”

“Öt éve minden reggel 4-re jártam dolgozni, most végre váltottam, pár napon belül kezdhetek. Alig várom a reggel 8 – délután 4 műszakjaimat.”

“Felmondtam, és elkezdem segédkezni a helyi menhelyen. Nem bántam meg, ő pedig itt Zeusz.”

“11 hónappal ez előtt megnyomtam a restart gombot, otthagyva az állásomat, eladva a lakást és mindent ami azzal jár. Seattle-ből indulva pedig elkezdtem körbehajózni a világot!”

“Otthagytam a munkát, vettem egy Volkswagen kisbuszt, elvezettem Floridából és Utah-ba, kocsit kellet cserélnem, de még így elértem a a Burning Man fesztivált!”

Az utolsó eladói munka napon.

“Ideje volt, hogy elkezdjem valóra váltani az álmaimat. Az eddigi munkahelyem kikészített, most meg az festek amit szeretnék.”

“Hat éve magam mögött hagytam mindent. A várost, a barátaimat, családomat és munkámat is.”

“Felmondtam, és elkezdtem utazgatni. Így is vannak nehéz időszakok, de mégis megérte.”

“Ez volt a pillanat, mikor felmondtam. 3000 HUF/óráért nem fogok ilyen életveszélyes létrán festéket kaparni.”

“60 napja otthagytunk mindent. Saját vállalkozásba kezdtünk, 3000 kilométerrel arrébb költözve. A srácok imádják az új kertet.”

“Munkába menet beugrott, hogy ezer éve nem voltam a parton, pedig minden nap elhajtok mellette.. Itt volt az ideje véget vetni az amúgy is boldogtalan munkahelyemnek, így hát itt az ideje lebarnulni.”

“Egy nehéz nap után, itt volt az ideje egy kis pihenésnek.”

“Végeztem az irodai munkával, kikölcsönöztem egy hajót, és csak élvezem a szabadságot.”

“Ott hagytam az állásom, hogy az álmaimat kövessem, és játékokat készítsek. Ez volt fél évvel ez előtt, most pedig egy konferencián mutathatjuk be azt amin azóta is dolgozunk az új kollégáimmal.”

“Végeztem a rettenetes kollégáimmal, otthagytam az állást. Szerencsére még a Nap is kisütött.”

“Azon a napon, mikor befejeztem a gyerekzsúri szórakoztatást.”

“Fél évvel ez előtt felmondtam, és azóta az saját cipő márkámmal dolgozom.”

“Öt éve otthagytuk a várost, a munkát, is kiköltözünk vidékre.”

“Tavaly egyszerűen elegem lett mindenből otthon, így kiutaztam Kínába angolt tanítani.”

“Az első napon felmondás után.”