Csodálatos Képek

21 ember, aki bebizonyította, hogy nem minden DIY lakásfelújítás végződik tragédiával

Sokak szerint az életed megváltoztatását a lakásoddal kell kezdeni. Ugyanakkor nem mindig elég, ha csak a bútoraidat rendezgeted át – igen komoly változásokra is szükség lehet, ha kényelmesebbé és otthonosabbá szeretnéd változtatni azt! Egyesek a kertben vagy az erkélyen kezdik a munkákat, mások tényleg fejest ugranak, és az egész lakást átformálják. A közös bennük az az, hogy nem sajnálják idejüket és erejüket, hiszen minden feladatot saját maguk végeznek el! A most következő hőseink esetei bizonyítják, hogy nem minden DIY lakásfelújítás végződik tragédiával.

 

Erkélyátalakítás

Akadt egy kis szabadidőnk..

Végre fel tudtam újítani! 

Három hónapig tartott! 

Mindent magunk csináltunk! 

Előtte – utána

Édesapám építette ki! 

Aprócska paradicsom

A karantén miatt végre rászántuk magunkat! 

Fantasztikus munka!

Mindig is kiakartam használni a tetőteret, de csak most sikerült megvalósítani! 

Januárban költöztünk be, azóta szépen lassan haladunk! 

Fél évvel később.. 

A párom kigondolta, én megcsináltam! 

Mintha egy mesebeli házikó lenne..

Kicsit átépítettük a balkont..

Kicsi konyhával is lehet dolgozni!

Két nagyon hosszú év után.. 

Rendezett és kényelmes!

A párommal ketten estünk neki! 

Nemrég költöztünk be, mindent át kellett alakítani..