Blog Képek

20 hosszúhajú nő, aki végül rábólintott a rövid hajra

Sokan úgy gondolják hogy a rövid haj csak egy vad álom, mivel nem mernek megszabadulni hosszú hajkoronájuktól. Pedig a rövid haj is lehet szép, nőies! Ezt bizonyítják a most következő hölgyek is, akik voltak olyan merészek, hogy levágassák hajukat!

Volt aki jelentősen kurtíttatott belőle, és volt, aki egészen drasztikusan változtatott, és igen rövidre váltott. Az eredmény pedig egytől-egyig bámulatos!

 

Egész életemben hosszú hajam volt. Egyszer gondoltam egyet, és elmentem levágatni. Mikor a férjem meglátta, csak ennyit mondott: “Miért lett ilyen rövid?”

Örülök, hogy újítottam!

Igazából nem is értékeltem egészen addig, amíg egymás mellé nem illesztettem az “előtte – utána” képeket..

Végre!

Sokáig nem mertem levágatni, mert úgy gondoltam, hogy az arcom túl pufi a rövid hajhoz..

Talán először érzem magam úgy, hogy ez valóban én vagyok!

Tegnap egy történelmi pillanatot éltem át.. Születésem óta nem volt ilyen rövid!

Előtte – utána

Az egyik legjobb döntésem!

Bizalmat adtam a fodrászomnak!

Rövid bob, és szőke lett!

Végre összeszedtem a bátorságomat!

Anyukám bíztatott rá..

Viszlát, boszorkányos megjelenés!

Nos, megcsináltattam!

Íme az én változásom!

Majdnem 20 centit vágattam le!

Nagyon örülök!

Összeszedtem magam, és megcsináltattam a “Deva Nyírást”!