Blog Csodálatos Képek

20 hős, aki bizonyítja, hogy nincs szükséged szuperképességekre ahhoz, hogy változást érj el

A nagy hatalommal nagy felelősség is jár, és a kedvenc képregényeinken kívül a való életben is megvan a saját hősök multiverzuma. A történetek által inspirálva, amelyeken felnőttünk, vannak olyan emberek, akik arra használják erejüket, hogy pozitív változást hozzanak létre. Tetteik méretétől függetlenül, legyenek azok kicsik vagy nagyok, ezek a valódi szuperhősök határozott üzenetet küldenek a világnak.

Rájöttünk, hogy valódi hősök rejtőznek a közösségeinkben. Némelyikük álarcot visel, némelyikük pedig nem. De azt tudjuk, hogy ha a “hős-verzum” létezik, akkor nagy az esélye, hogy a szomszédod egy rejtett Pókember.

 

Pókember felvette a harcot a szemét ellen!

Eladományoztam a hajamat, amit évekig csak emiatt növesztettem.

Futóverseny, szemétszedéssel kombinálva!

Al bácsi, aki naponta bejárja a környéket és szemetet szed.

Négy év, egy kör kemo és két gerincműtét. Az én hősöm, aki legyőzi a rákot!

Könnyekkel küzködve sétáltam be a kávézóba. Ezt kaptam a pultustól.

Apám segített leküzdeni a fogyatékosságomat. Ő az én hősöm.

Elhatároztam, hogy teszek valamit a környezetemért!

Kellemes ünnepeket a futároknak!

Valaki megtalálta a kulcsaimat, és itt hagyta nekem..

A barátommal szemetet szedtünk a szabadnapunkon!

Hála azoknak, akik ellapátolják a havat!

Valaki motivációs lépcsővé alakította.

Nyitottunk egy közösségi könyvtárat.

Az egyik gitáromat odaadtam egy hajléktalan zenésznek!

Több száz műanyag palackot halásztam ki a tóból!

50 csomagot állítottunk össze a városunk hajléktalanjainak.

Ezek a kölykök segítettek apámnak a pakolásban az árvíz előtt!

Meddie, a kórház terápia-kutyája.

A barátom nem akart elmenni el az érettségiére, mert a szülei távol voltak. Így mi ugrottunk be, mint “anya” és “apa”.