Gyerekek Blog Csodálatos Képek Történetek Vicces Világ

20 gyerek, akinek az arcáról minden leolvasható

Szülőként az élet egyik legnagyobb öröme, hogy humort találsz a legkisebb dolgokban is, amit a gyerekeid csinálnak. Akár szándékos, akár nem, a gyerekek néha jobban megnevettetnek, mint egy sitcom.

Néhány szülő elég szerencsés ahhoz, hogy megörökítse ezeket a pillanatokat örökre. Ez a 20 gyerek bearanyozta a szüleik napjait, és szerencsére mi is együtt nevethetünk velük.

 

“Lauren koncentrál a munkalap tisztítására közben.”

“Soha ne mondd el a lószerető lányodnak, hogy a majom évében született.”

“A tizedik születésnapjára a lányom lasagnát akart. Persze, kölyök.”

“Ennek egy aranyos fotónak kellett volna lennie a feleségemről és a fiamról a vonat udvarán.”

“A fiam egy nevetséges kis ember.”

“Most bezzeg’ mosolyog”

“Először vittem a fiamat síelni… Azt hiszem, jól ment.”

“A lányom csak 10 percet játszott a sógoraim farmján”

“Kifogta az első halát!”

“Először vittem el szánkózni a lányomat”

“A fiam az életet fontolgatja az első kempingezésén”

“A fiam nagyon izgatott volt, mikor megállapodtunk egy Pokémon-témájú Halloweenben … amíg meg nem látta a jelmezemet.”

“Nemsokára ki fog akadni..”

“Eperevés közben egzisztenciális válsága akadt”

“A 3 napos gyermekem úgy néz ki, mintha már most elege lenne.”

“A lányom, miután elmagyaráztam neki, hogy a következő 17 évben szinte minden nap iskolába fog járni.”

“A fiam nem tigris vagy szuperhős akart lenni … hanem közlekedési lámpa.”

“Végül elkaptam a fiam felemelt szemöldökét!”

“A lányom első laza foga…”

“Az első születésnapján”

 

via