Blog Csodálatos Képek

20 fotó, ami bizonyítja, hogy az igazi szerelem csak erősebb lesz az idő múlásával

Vannak, akik már gyerekkorukban egymásba szeretnek, vannak, akik később, illetve olyanok is vannak, akik csak idősebb korukban találnak rá az igazira – a szerelem korántsem egyszerű dolog. Attól függetlenül, hogyan és mikor esünk szerelembe, csakis rajtunk múlik, hogyan folytatódik a kapcsolat. Ha kellő figyelmet fordítunk rá, szeretetteljesen gondozzuk, akkor teljen el akár ötven év, akkor is ugyanúgy fogjuk szeretni a párunkat, mint amikor egymásra találtunk.

Összegyűjtöttünk néhány képet a leginspirálóbb és legszebb párokról, akik megmutatják nekünk, hogy az idő csak elmélyítheti a szerelmet.

 

Nagyszüleim újra összeházasodtak az 50. évfordulójuk napján.

Mindig és mindenben támogatni egymást.

Együtt 1954 óta!

A szomszédaim évente csónakáznak egyet az évfordulójuk napján!

Olyan idős vagy, mint amennyinek érzed magad!

A mosolyuk mindent elárul!

Gyerekkori barátokból házasok lettek!

Nagyszüleim tizenéves koruk óta együtt vannak!

Nem kellenek szavak!

60 évesen házasodtak össze!

Kétszer is együtt sétáltunk az oltár elé..

Az Alzheimer-kóros édesapám, ahogy megcsókolta édesanyám kezét.

Elválaszthatatlanok.

Leia és Han Solo!

Láttam, ahogy egy idős férfi az autójuk szélén ülve fagyival eteti szeretett feleségét!

Még egybe is öltöznek!

1997 és 2021. Általános iskolások – házasok.

Akkor és most. Sok minden megváltozott, de az érzéseik nem!

Közös élet, közös fotók, örök szerelem.

Ez a fotó mindig a nagyapám tárcájában van!