Blog Csodálatos Képek

20 ember, akik mindent belead, még akkor is, ha először csinál valamit

Még jóval azután is tanulunk új dolgokat, hogy elbúcsúztunk az iskolától vagy elvégeztük a főiskolát. Vannak, akik azért tanulnak, hogy egy új szakmában dolgozhassanak, míg mások új ételeket próbálnak főzni, felfedezik a varrás, vagy elsajátítják az origami művészetét. Legtöbbször az első próbálkozásainkkal nem akarunk dicsekedni – különösen nem az interneten -, de néha ezek a művek megérnek egy kis csodálatot.

Hisszük, hogy ezek a hihetetlenül őszinte fotók inspirálhatnak valakit arra, hogy valami újat alkosson.

 

“Az unokahúgom születésnapjára készítettem ‘kutya-sütiket’. Imádta őket, és remélem, az Ti is aranyosnak fogjátok tartani.”

“A férjem az a típus, aki szinte bármilyen csomót meg tud kötni; de a lányunk haját nehezen tudta befonni. Ma kitakarítottam a házat, és ezt találtam. Úgy tűnik, hogy gyakorolt.”

“Nemrégiben kezdtem gyakorolni a varrást. Ez az első összeillő szett, amit készítettem”

“Elkészültünk vele. Nem tökéletes, de sokat tanultunk!”

“Tavaly döntöttem úgy, hogy ültetni fogok! Ez az első termésem!”

“Megtanultam hegeszteni, és ez az első művem”

“Először próbálkoztam ilyen tortával!”

“Nemrégiben kezdtem el gyakorolni a fotózást.”

“Megpróbálkoztam egy kávé-rajzzal”

“Építész szeretnék lenni, de a középiskoláig még két évem van.”

“Először termesztettünk zöldségeket”

“Egyedül töltöttem az ünnepeket, nem szoktam főzni, de úgy döntöttem, hogy megpróbálok”

“Elkezdtem origamizni.”

“Sikeres volt az első betakarítás”

“Megtanultam, hogy hogyan készítsem el tökéletesen!”

“A fiam kért meg, hogy magunk készítsük el a Halloween dekorációkat.”

“Először sütöttem ijesztő pitét!”

“Az első dolog, amit fából készítettem”

“Először készítettem macaronokat!”

“Az első teljesen elkészült festményem”