Blog Csodálatos Képek

19 tanár, akinek leleményessége és elhivatottsága megérdemli a dicséretet

Tanárnak lenni nem egy nagy ördöngösség. Jó tanárnak lenni, akit a diákok is elfogadnak, megbecsülnek és tisztelnek, már annál nehezebb. Éppen ezért is olyan csodálatraméltó, hogy az alábbi tanárok minden viszontagság ellenére sem felejtették el, hogy mekkora felelősséggel is jár tanárnak lenni. Erre pedig azt hiszem, hogy nem is kell jobb bizonyíték, mint a diákjaik végtelen szeretete. Le a kalappal előttük.

Úgy döntöttünk, hogy bemutatunk nektek 19 fantasztikus tanárt, akik hatalmas változást hoztak a diákjaik életében.

 

Ez a tanárnő hagyta, hogy diákjai feldíszítsék hófehér ruháját.

Az egyik diákja nem tudott bébiszittere nem jelent meg, így a lányával kellett órára mennie. A professzor végig tartotta, hogy diákja jegyzetelni tudjon.

Nem volt térképe, úgyhogy rajzolt egyet!

Mrs. French gyógypedagógus az egész osztályát meghívta az esküvőjélre.

Kémiaprofesszor, aki Walter White-nak (Breaking Bad / Totál szívás c. sorozat főszereplője) öltözött az órára.

A brazil tanárnő, aki az egyik diákjához illő frizurában jelent meg. A kislányt frizurája miatt cikizték.

Kísérletet bemutató “varázsló”, vagyis egy fizikatanár.

Moore, Okolahoma – a tornádó után találkozott egy tanár és diákja.

“Kényelem Szekrény” – egy tanár kezdeményezése, hogy a rászoruló gyerekeknek segítsenek.

Mrs. Schneider, aki naponta hazakíséri diákjait.

Az egyik diáklány a mosdóban dohányzik, és kellemes meglepetésben lesz része.

“Az én történelemtanárom menőbb, mint a tiéd!”

Két tanár elindította az “Úriemberek klubját” olyan diákok számára, akiknek nem volt/nincs apjuk.

Az emberi test tanítása, picit másképp.

Mr. Ulmer minden óra első tíz percét arra szánja, hogy egyenként megdicséri a diákjait. Elmondása szerint ez “csodákat tett” a diákok önbizalmára és önbecsülésére.

Ez itt Spárta!

Rajesh Kumar Sharma, aki egy híd alatt nyitott ingyenes iskolát Új-Delhi szegény gyerekeinek.

A ghánai tanár, aki számítógépek nélkül tanította az Office használatát. Végül a Microsoft számítógépeket ajándékozott az iskolának.

Az iráni tanár, aki naponta meglátogatja beteg diákját a kórházban, és segít a tananagy bepótlásában.