Blog Csodálatos Képek Történetek

19 kép olyan történettel, ami még a legszomorúbb napon is mosolyra fakasztja az embert

Azt mondják, hogy egy kép többet ér ezer szónál. Azonban sokszor előfordul, hogy egyszerű képeket is magától értetődőnek veszünk, mintha csak valami hétköznapi és érdektelen dolgot mutatnának nekünk. Csak akkor döbbenünk rá, hogy valójában valami csodálatos és különleges dolgot örökített meg a kép, amikor megismerjük a háttértörténetét.

Hogy bebizonyítsuk néha ezer szó is felér egy képpel, úgy döntöttünk, készítünk egy összeállítást.

 

Találkoztam a nővéremmel azután, hogy 2005-ben elszökött otthonról.

A szüleimnek nem volt pénzük arra, hogy megcsináltassák a fogaimat. Nos, az évekig tartó szégyen után végre bátran mosolyoghatok!

20 évvel ezelőtt találkoztam a most már feleségemmel, mikor sorba álltunk egy vízicsúszdánál…

Nagyapám 1956-ban vásárolta ezeket, és 1996-ban, amikor nyugdíjba vonult, nekem adta!

Sikerült szinte teljesen ugyanolyan fotót készítenem, mint a szüleim a nászútjukon!

1971-es, naponta használom és imádom.

Leszerveztünk egy családi “Rizikó” partit. Apám előtte sosem játszott, úgyhogy harci terveket és stratégiákat kezdett tanulmányozni.

Élelmiszerbolti pénztáros vagyok, ma egy kislány jött a kasszához, és ezt adta nekem. Azt mondta, hogy vigyázni fog rám.

10 dollárt találtam szemétszedés közben!

Megvettem az első házamat!

éves korunk óta a legjobb barátok vagyunk. Itt a 2013-as báli, és a 2019-es karácsonyi képünk.

A barátnőm munkanélküli volt tavaly karácsonykor, és nem tudott ajándékot venni nekem; helyette  ezt festette.

Ma van a nyolcadik házassági évfordulónk és a feleségem a menyasszonyi ruhájában várt rám, mikor hazaértem munkából.

Nem szép, de mivel egyedül töltöttem a 33. születésnapomat, úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok vele!

Három hónapot töltöttem a szállodában munka miatt. Végül ezt kaptam a takarítóktól.

A cégem vezérigazgatója az edényeket mossa, miután mindenkinek ebédet vásárolt. Ezért szeretem a munkahelyemet.

Anyám az első YouTube-videóját forgatta le!

A nő, aki megvette a csótány festményemet, most küldte nekem ezt:

A lányom a minap töltötte be a 19. életévét. A kéznél lévő gyertyákat kellett felhasználnunk.