Képek Retró Vicces

18 gyerek, aki megpróbált rájönni egyes “régiségek” működésére, de helyette arra emlékeztetett bennünket, hogy elrepültek felettünk az évek

Most olyan távol vagyunk 2050-től, mint 1990-től! Repül az idő, és sokaknak ez fel sem tűnik. Ugyanakkor vannak, akik időnként emlékeztetnek arra, hogy elszaladt felettünk az idő – természetesen a gyerekekre gondolunk! A most következő hőseink próba elé állították gyerekeiket, melynek lényege, hogy a ’90-es évek ikonikus tárgyait megmutatva megkérdezték, hogy tudják-e mire valóak.. A válaszok ugyanakkor csak arra emlékeztették őket, hogy elszaladtak az évek, és bizony már öregeknek számítanak..

 

A fiam megkérdezte, hogy miért van itt a “Mentés” ikonja..

A lányom megkérdezte, hogy miért mondjuk azt, hogy “leteszlek” a hívások végén..

A gyerekek szerint ezek itt szalaglejátszók. Azt nem tudták megmondani, hogy hogyan kell bekapcsolni..

Megkérdeztem a lányomat, hogy fel-e játszam a TV műsort.. Nem értette, hogy mire gondolok..

Ezt itt egy ősrégi masinának hívta a lányom..

“Anya, valami baj a műsorral, hiányoznak a színek!”

El kellett magyaráznom a gyerekeknek, hogy régebben postán keresztül üzengettünk egymásnak..

Takarítás közben előkerült a Game Boyom.. a gyerekeknek fogalma se volt róla, hogy mi ez..

“Apa, mi az a kék valami?” – kérdezte a lányom. Elmondtam neki, hogy egy rádió, majd megkérdezte, hogy mire való..

Kinevettek, mikor azt mondtam, hogy régebben a Netflixet CD-re írva hozta a postás!

11 éves a fiam, de nem tudja, hogy ez mi.. ekkorát változott a világ ilyen rövid idő alatt?!

Taxisöfőrként dolgozom, és az egyik utasom gyereke megkérdezte, hogy ez mire való.

Miért volt a régi telefonokon hashtag (#) jel? Akkoriban még nem is volt Instagram meg Twitter! – mondta a lányom..

Előkerült a telefonkönyv, és a gyerekek számára felfoghatatlan volt, hogy mindenki neve benne van..

Épp filmet néztünk, és előkerült egy régebbi telefon. A gyerekek megkérdezték, hogy mégis hogyan lehetett azokon írni..

A lányom megkérdezte, hogy ez mikor jelent meg.. 1995-re tippelt..

Az unokahúgom szerint ez egy mikró.

Ha tudod, hogy mi az összefüggés, akkor Te sem vagy már mai gyerek!