Blog Csodálatos Képek

18 alkalom, mikor azt akartuk mondani: “Nem sírunk, valaki hagymát vág”

Épp egy lélekemelő történetet olvasunk vagy egy képet nézegetünk, amikor BAM – elérzékenyülünk, és könnybe lábad a szemünk. A hagyma könnyfakasztó ereje már évek óta viszi a blamát – akkor használható ez a kifejezés, mikor valami mélyen megérint minket, de nem akarjuk kimutatni az érzéseinket. Ugyanakkor az érzelmek tesznek minket emberré. Ez már önmagában is egy szupererő.

Ennek jegyében szeretnénk megmutatni nektek néhány olyan pillanatot, amelyektől összeszorult a szívünk, és emlékeztetett minket arra, hogy a szeretetet millió és egyféleképpen ki lehet mutatni.

 

“Ezt láttam a taxiban: “Kedves apu, köszönjük, hogy olyan keményen dolgozol értünk. Nagyon szeretlek. Szeretettel, Resi”.

“Édesanyám a Marvel minden egyes filmjét megnézte velem, de idén januárban elhunyt. Szóval magammal vittem a “szemét” a Dr. Strange filmre”

“A feleségem 1976-ban született, nagymamája 1973-ban hunyt el. Karácsonyra kapott egy felvételt, amin először hallhatta nagymamája hangját”

“Apa ritkán készít reggelit, de amikor megteszi…”

“A lányom talált egy fosszíliát és karácsonyra nekem adta”

“12 évesen kaptam, megőriztem!”

“Nagyon büszke vagyok a lányomra. 10 nappal az esküvője előtt csontvelő-donor lett és segített egy leukémiás betegen”

“Megérkezett és mosolyog!”

“Egy törzsvásárló tegnap sírni látott. Ma bejött, és ezt adta át.”

“Szeretem a pisztáciát, de nem szeretem meghámozni. A feleségem meglepett egy zacskónyival!”

“Nagymamámmal ugyanazon a napon születtünk. Két éve nem láttuk egymást, úgyhogy elhatároztam, hogy meglepem őt!”

“Az unokahúgaim és az unokaöcsém”

“Nagymamám ezt küldte nekem a postán, mert babát várok.”

“A fiunk három éves és szinte teljesen nonverbális. Ma reggel először ivott egyedül, és “anyut” kereste, mikor nem látott a nappaliból. Sírtam”

“A fiunk elkezdte sétáltani a szomszédok kutyáit, 5 dollárért. Most adott 100 dollárt, hogy tegyem be neki a bankba.”

“Egy hónapig távol voltam, és nagyon hiányzott a kutyám”

“Az első állatorvosi látogatása után a fiam vállán talált vigaszt”

“Mostohaapa vagyok, és a 7 éves lányom még sosem látott sírni, egészen a mai napig… amikor átadta nekem az apák napi ajándékomat.”