Blog Csodálatos Képek

18 alkalom, amikor az emberek egy kis munkát fektettek bele, és teljesen megérte

Sokak számára a takarítás nem szórakoztató, sőt.. És nem csak a szobák takarításáról szól, hanem olyan dolgokról is, mint a játékok vagy a hűtőszekrények. Mindannyian szeretnénk, ha a dolgok csillognának és újnak tűnnének, de nem akarunk órákat tölteni a takarítással. Szerencsére azonban az eredmény felülmúlhatja a befektetett erőfeszítést.

Nagyon élveztük azoknak az embereknek a fotóit, akik végre úgy döntöttek, hogy rendbe rakják szobájukat, a tárgyaikat, vagy háziállataikat. A cikk végén pedig megnézheted, mi történik, ha valaki sebészi alapossággal hámoz meg valamit..

 

“Depresszió utáni takarítás – még mindig van mit tenni”.

Kapott egy második esélyt.

“Kitakarítottam anyám fürdőszobáját.”

“Szerencsére sikerült!”

“10 éve nem mosták le..”

Hét óra munka eredménye.

A kerítésre is ügyelni kell.

“A hálószobánk. Takarítás közben majdnem elsírtam magam.”

Eltűnt a penész.

“Nagyon mocskosak voltak.”

“Rendbe raktam a hűtőmet.”

25 év után először mostam le.

Mint egy vadonatúj darab!

Visszahozták az életbe.

A régi ezüst újra csillog.

“10 dollárt fizettem értük, még csak az egyiket tisztítottam meg. Döbbenetes különbség.”

“Az egyik legnehezebb munkám volt, de megérte.”

“Az állatokra is oda kell figyelni.”

 

Bónusz képek:

“Teljesen meghámoztam egy mandarint.”

“Meghámoztam egy aloe vera levelet. Csúszós volt, mint a jég!”