A legtöbb ember nem tagadja az állatok iránti szeretetét. De vannak, akik sokáig hazudnak maguknak, és ilyesmit mondanak a családjuknak: “Ebben a házban nem lehetnek kutyák és macskák”. De ez csak addig igaz, amíg egy aranyos teremtmény meg nem olvasztja ezeknek a makacs embereknek a szívét.
Úgy gondoljuk, hogy a háziállatok sokkal boldogabbá teszik az életünket. És a mai cikkben szereplő emberek megerősítik ezt a gondolatot.
Apánk hallani sem akart a macskáról. Természetesen a macska őt szereti a legjobban..
Nem akartam a macskát. Két napig vitáztunk a párommal, aztán ez lett a vége..
Szinte naponta elmondja, hogy nem szereti a macskánkat…
Apám, aki nem akart egy kutyát, ezt rendelte a kutyának..
“Nem, szó sem lehet egy pudliról.”
Még mindig nem ismerte be, hogy szereti, de van rá bizonyítékom.
“Nem akarok kutyát, nem is szeretem azokat. Ha lesz is, a ti gondotok lesz..”
Két nappal ezután:
Nem szerettem a macskákat, de mostanra teljesmunkaidős “macska-apa” lettem.
Apám, aki hallani sem akart egy kutya befogadásáról..
“Kiköltözök, hogy kutyát hoztok haza.”
Apám, aki egy “nagyon fontos” hívás közben időt szakított az “asszisztensére”, akit nem akart befogadni.
Nagyapám öt évvel ezelőtt: “Mit akarsz, mit csináljak vele? Nekem nem kell.”
Nagyapám öt perccel ezelőtt:
Nem érte el!
“Oké, de a házba nem teheti be a mancsát.”
Apám, akinek állítólag nincs ideje az állatokra…
“Nem, szó sem lehet róla. Főleg az ilyen kis korcsokról.”
“Madarat? Azoknak semmi hasznuk!”
