Blog Csodálatos Gyerekek Képek Tippek-trükkök Történetek Világ

16 ember, akik bebizonyították, hogy nem kell sok pénz a boldogsághoz

Szinte mindenki került már olyan helyzetbe, amikor nem engedhetett meg magának valamit, amire szüksége lett volna. Néhányan pedig olyan módon tanultak meg takarékoskodni, amit mások el sem tudnak képzelni! Saját maguk javítják meg a ruháikat, játékokat és cipőket készítenek a gyerekeiknek, sőt, még a háziállataiknak is alkotnak apróságokat.

Örülünk azoknak az embereknek, akik mindig pozitívak maradnak, bármi történjen is, és úgy váltják valóra saját és mások álmait, hogy közben nem költenek túl sokat.

 

“A fiam egy plüss ráját szeretett volna, de nem találtam a boltban, ezért átalakítottam a régi babatakaróját egy ilyenné!”

“Megjavítva.”

“A feleségemmel jobb munkát végeztünk, mint egyes játékgyártó cégek..”

“Apák napjára kaptam a lányoktól. Tele vannak szeretettel!”

“Dicséret a nyolc éves lányomnak, aki a fánkat készítette!”

“A lányom bevarrta a nadrágja lyukát.”

“Egyszerű esküvőnk volt, két tanúval. Semmin se változtatnék.”

“Fogtam a szőnyegmintákat és mindet felhasználtam.”

“A gyerekeim imádják ezt a könyvet, de kezdett szétesni. Így fali díszt készítettem belőle”

“Az unokatestvéremtől kaptam egy luffát, amit ő készített”

“Ruhát varrtam a lányomnak egy régi darabból, amit ötven centért vettem. Nem tökéletes, de tetszik neki!”

“Függönyökből varrtam egy Belle ruhát!”

Pofonegyszerű megoldás.

“A lányom új cipője!”

“A macskánk megsérült, így szüksége lett egy lépcsőre. Íme.”

“Vettem egy gyerekmellényt a kutyámnak. Sokkal-de-sokkal olcsóbb, mint az állatoknak gyártott verziók..”

 

via