Blog

15 szomszéd, akik mellett az élet kiszámíthatatlanabb, mint egy mozifilm

Lakásvásárláskor vagy bérléskor nem mindig a borsos ár jelenti a legnagyobb problémát, a kellemetlen szomszédok legalább ennyi gondot tudnak okozni. Kora reggeli fúrás-faragás, hangos zene és kiabálás, valamint a szokásos páros lábbal ugrálás esténként – csak néhány tipikus probléma azok közül, melyek állandó kihívást szoktak jelenteni a panelházban élők számára.

Most 15 olyan szomszédokkal kapcsolatos őrült történetet gyűjtöttünk össze, melyek miatt a lakóknak komolyan olyan érzésük lehet, mintha csak egy rossz filmben élnék az életüket. Egy filmben, ami néha vígjáték, néha pedig horror…

 

  • Egyszer kiásta a virágjaimat, és átültette azokat az Ő háza elé..
  • Egyszer átugrott a kerítésen, és úszott egyet a medencénkben, amíg dolgoztunk.. Hála a másik szomszédnak megtudtuk, így később szembesítettem vele, és azt állította, hogy az előző lakókkal volt egy egyezsége a medence használatáról.. Azóta beszereztem pár biztonsági kamerát..

  • Az egyik lakó nem engedte meg, hogy használjuk a parkolót, mert “piszkos lesz”. Még Ő maga sem használta, csak az utcára parkolt.. Előfordult, hogy telerakta szemeteszsákokkal, hogy ne lehessen odaállni..
  • Hajlamos volt végig menni az utcán és kilyukasztotta a kocsik, biciklik kerekeit.. Rendőrségi ügy lett belőle..
  • A környék elég komolyan vette a “Lakástulajdonosok szövetségét”. Az egyik tag pont szemben lakott, és kaptunk tőle egy levelet, amiben az állt, hogy helytelenül nyírjuk a füvet, mert a “magassága”, “mintája” nem egyezik a többiekével, így elrontja az összképet. Ezután külön figyelmet szenteltem annak, hogy úgy nyírjam, hogy a lehető legjobban elüssön az övétől!

  • Egy “kedves” néni ellopta a málna és szeder bokrainkat, és átültette azokat magához…
  • A kis társasházunk egyes lakói naponta üvöltötték a zenét. Csomószor jelentettük, nem történt semmi.. Egyszer valaki tönkre tette a zárjukat, így nem tudtak kijönni a lakásból, szóval ki kellett hívniuk a főbérlőt. Ekkor lett vége a hangos muzsikálásnak.

  • Egy pasi rendőrnek adta ki magát, és megállított az utcán.. Szerinte megszegtem a törvényeket azzal, ahogy kiálltam a garázsból..
  • A szomszéd két kutyája valahogy átjutott hozzánk, és megsebesítették a miénket. Kiderült, hogy a gyerekeik nem csak végig nézték, hanem ők csináltak lyukat a kerítésemen..
  • Az első munkahelyem, első lakásom – alig vártam a szóló életet, és hat hónapig minden a sínen volt. Ekkor költöztek ide új lakók, és ekkor kezdtek el eltűnni a posták és a rendelt csomagok.. Pár héttel később feltűnt, hogy valaki megpróbált betörni, láttam, hogy össze van karcolva a kilincs és a zár..
  • A felettünk lakók kutyája gyakran lepisilt az erkélyről, ami hozzánk folyt le..

  • Papír vékony falaink voltak, és a szomszédban egy idős néni élt. Mivel nagyot halló volt, tisztán értettem, hogy mit néz a tévéjében..
  • A szomszéd srácok állandóan az mi kocsifelhajtónkon játszottak. Rengetegszer megkértem őket, hogy hagyják abba, de semmi sem változott. A szüleik is csak annyit mondtak, hogy “Ők csak gyerekek, valahol játszaniuk kell”. Ugyanakkor a kocsimat is összekarcolták.. Muszáj volt felhúznom egy kerítést..

  • Volt, aki a szemetet mindig azután vitte, hogy elmentek a kukások.. Mindig.
  • Egy lakó gyakran próbált bejutni mások lakásába.. Aztán egyszer csak eltűnt..