Blog Csodálatos Gyerekek Képek Történetek

15 kép, ami mindenki szívét megörvendezteti

Néha az élet csak a megfelelő pillanatra vár, hogy a világ legboldogabb emberévé tegyen. Soha nem tudhatod, mikor jön el a megfelelő pillanat – csak úgy eljön, ahogyan eljött egy párnak, akik évekig küzdöttek meddőséggel, de most már egy gyönyörű baba szülei. Ma olyan képeket mutatunk, amelyek jobban felmelegítik a szívedet, mint a nap.

 

“Megérkezett az elsőszülöttem, és még sosem voltam ilyen boldog!”

“Elvittem a 86 éves nagymamámat a parkba, és fotózást tartottunk.”

“Megtaláltam a gyerekkori plüssömet, amiről azt hittem, hogy elvesztettem.”

“A boltban azt mondták, hogy a ‘Marshall jelmez csak fiúknak való’. Így is megvettük!”

“Imádom ezt a képet rólunk.”

“Felfestettem a professzorom arcát egy tökre.”

“A kis feje egyszerűen boldoggá tesz.”

“Megkaptuk az első ultrahang képeket.”

“Évekig küzdöttünk a meddőséggel. Nemrég fiunk született.”

“Boldoggá tettük a jelmezzzel”

“A kislányom CPAM túlélő!”

“Az öcsémmel 1953-ben és napjainkban.”

“Először játszott hóban”

“A 91 éves nagymamám nekem készítette ezeket”

“Az esküvőnkön csak öt barátunk volt, de nem lehet elmondani, milyen boldog voltam.”

 

via