Blog Csodálatos Képek Retró

15 fotó bizonyítja, hogy nem minden változik az idő múlásával

Mindannyian félünk az időtől, az általa okozott változásoktól, és attól, hogy olyan gyorsan halad, hogy nehéz lépést tartani vele. Szerencsére a képek segítségével megörökíthetjük életünk felbecsülhetetlen pillanatait, és bebizonyíthatjuk, hogy bármennyi idő is telik el, bizonyos dolgok sosem változnak igazán.

Összegyűjtöttünk egy gyűjteményt olyan megható képekből, amelyek olyan körülményeket és embereket a örökítettek meg, amit örökre megőrizhetnek.

 

Végzős bál és esküvő. Ugyanazon a helyen, 3 év különbséggel

“Azzal az orvossal dolgozom, aki 21 évvel ezelőtt a világra segített.”

“Újra meglátogattuk Firenzét, 10 évvel az első nyaralás után.”

“A nagymamám macskája és én, 16 év különbséggel!”

“Elrepült 29 év, most mindketten 31 évesek lettünk.”

“Nagyszüleim az 1960-as években házasodtak össze. Itt vannak ők, 2020-ban, 60 évvel később.”

“A feleségem és a kutyusa 30 évvel ezelőtt; és a lányunk és a kutyusa, most.”

“14 év különbséggel”

Akkor és most, nyolc év különbséggel.

“Balra: az 1977-es esküvőnk; jobbra a lányunk esküvője (2014)”

2006 és 2016.

“Előkerült rólam ez a régi kép; és most, 26 évvel később újra alkottam azt.”

“A fiam 30 évvel később megkapta tőlem a lederhosen ruhámat!”

30 évvel később.

“Apa, velem vs. én és a fiam – 1987 és 2020.”