Csodálatos Képek

15 ember, kinek felfedezése Nobel-díjat érdemelne!

A világunk még mindig képes meglepetések okozni. Ott van pl. a sajtreszelő, amit egész életed során rosszul használtál, de fogalmad sem volt róla. Vannak dolgok, amiket már reflex szerűen végzünk el, szinte gondolkozás nélkül. A most következő hőseink azonban bebizonyítják, hogy néha jobban járunk, ha nem mindig az előírás szerint végezzük el az egyes teendőket.

 

A kapcsokat ellehet tárolni a tűzőgép tetejében

Sebastian, a Kis hableányból szerepel az Aladdinban is!

A McDonald’s szószos zacskóin látható számok az ízt jelölik, minél alacsonyabb, annál édesebb

A felnőttkor egyik legfurcsább dolga, hogy mindenkinek van egy kedvenc sütőhelye, de nem beszélünk róla

Fény derült egy ezeréves titokra

A telefonod Jegyzet alkalmazását jelszóval is védheted

A C1 csigolya Atlasól, a Titánról kapta a nevét, aki a Földet tartja, hasonlóan, mint a csigolya a koponyát

Cardi B és Ariana Grande egyidősek

Ah igen, persze, nem mondtam el” mondta Dumbledore – vagyis az egész Harry Potter történet egy mondatban összefoglalva

Így is lehet sajtot reszelni

Tuti-tipp a bevásárláshoz

A telefonok Óra és Naptár ikonja működik

A Némó nyomában fogorvosa kéz mosás nélkül kezd el a páciens szájában dolgozni

A Hihetetlen család logója Mr. Irdatlan és Nyúlányka szimbólumának keresztezése

Ha esetleg leszeretnél pihenni a kocsidban, de nincs kéznél párna