Blog Csodálatos Képek Történetek Vicces Világ

15 ember, akinek csak egy feladata volt, de látványosan elbukott

A perfekcionizmus évről évre nagyobb lendületet vesz. Egyre többen hajlandóak 110%-kal elvégezni a feladataikat, de úgy tűnik, hogy egyre nő azoknak a száma is, akiknek ez nem sikerül valami jól. Ezek az emberek nem akarnak vagy egyszerűen nem tudják a legjobbat nyújtani, és fergeteges eredményeket hagynak maguk után.

Nem tudtuk megállni, hogy ne mutassuk meg ezt a 15 képet, ahol minden rosszul sült el. Nevessünk együtt egy jót.

 

“Nem is tudtam, hogy ez lehetséges”

“Szó szerint sikoltozom legbelül.”

“A barátnőm segített a hajvágásban. Fantasztikus munkát végzett, aztán hallottam egy csúnya szót..”

“Észrevettem, hogy az egyik zoknimból hiányzik egy szín.”

Valakinek gondot okozott elszámolni tizenkettőig.

“Mikor testreszabott pizzát rendelsz, és alapból nincs rajta szósz.”

“Kaptam egy dobozt, amiben semmi sem volt, csak egy képeslap és konfetti.”

“Kész a zár, főnök.”

“Ez az űrlap, amit a szemészeten kaptam…”

Feles.

“112? Szeretnék bejelenteni egy bűncselekményt.”

“Lesüllyesztették a játszóteret, így eső után átmegy medencébe.”

“Új tisztító rendszert rendeltem a medencéhez, és az utasítások egy kazettán vannak..”

“Azt hiszem, hogy elszámolták magukat.”

“Szegény Elsa..”

 

via