Állatok Csodálatos Képek

15 ember, akinek a házi kedvencekkel kapcsolatos tervei teljesen máshogy alakultak

Azt mondják, hogy ha egy macskát szeretnél otthonra, akkor nincs más dolgot, mint kitenni egy dobozt az udvarodra, és előbb-utóbb úgyis belemászik majd egy.. A valóságban azonban ez egy kicsivel komplikáltabb.. Ugyanakkor az is megeshet, hogy teljesen váratlanul majd egy kis kedvenccel állítasz majd haza..

 

Nem rég szakítottam a párommal, így azt tettem, amit ilyenkor minden másik nő tenne: elmentem vásárolni… Visszafele megálltam egy menhelyen, de csak körülnézni akartam. 10 perccel később már ketten utaztunk hazafele.

A munkahelyem környékén kóborolt.

Magára hagyták, nem volt szívem az utcán hagyni.

A kertemben mászkál, egyik szomszédomnak sem ismerős.

Már egy ideje macskát kerestünk, mikor megtaláltuk Őt.

Egy hotelben dolgozom, két vendégünk hozta be Őt. Ők nem tarthatták meg, hiszen csak nyaralnak, nekem meg nem volt szívem magára hagyni.

Ha nem viszed haza, a kutyák szétkapják majd.. úgyhogy hazahoztam.

Az előző gazdája nem sokat törődött vele, de szerencsére hozzám került.

Az egyik céges kocsi alatt bujkált.

Már az altatására készültek, szerencsére időben odaértünk.

Egy macskát szerettünk volna, de egyszerűen elválaszthatatlanok, így vissza kellett mennem a testvéréért is..

Túrázni voltunk, mikor meghallottuk a nyávogásukat. Eredetileg csak megakartuk Őket etetni, de a végén nálunk kötöttek ki.

Az utcáról hoztuk be, szerencsére jól kijönnek a másik cicánkkal.

A kinti bútor alól nyávogást hallottunk, ami furcsa, mert nem volt macskánk. Azóta ez megváltozott.

Rendesen el volt bújva..