Blog Csodálatos Képek

15+ ember, aki joggal lehet büszke kézügyességére

A tudomány szerint a kezünkkel végzett munkával, kézügyesség gyakorlásával segíthetünk az agyunknak pihenni, és megoldást találni a ránk váró problémákra. Be kell látnunk, hogy nem mindenki születik egyformának, ha erről a tehetségről van szó. Míg egyesek úgy gondolják, hogy idővel kreatívvá edzethetjük a kezünket, mások szerint a kreativitás nem tanulható. Akárhogy is, mi úgy gondoljuk, hogy az a helyes út, ha azt csináljuk, ami boldoggá tesz minket, akár kiemelkedünk benne, akár nem.

Lenyűgöz bennünket mindaz, amit az emberi kezek képesek létrehozni. Ezért most megosztjuk néhány ügyes kezű ember művészi alkotásait, amelyek megihletnek majd.

 

Édesapám megjavította a lányom kedvenc játékát!

Előtte és utána.

Pár hónapig ezen a projekten dolgoztam!

Három éve kezdtünk bele!

Cipzárra cseréltem a fűzőket!

Csak idő kérdése! 2016-ban vásároltam meg a házat, most itt tartok!

Mikor a gyerkőcök eltörik a hógömböt..

Csak és kizárólag palettákból!

Kb. két évvel ezelőtt találtam a szemetesek mellet. Szerencsére sokkal jobb formába lendült azóta!

Vészhelyzet esetére!

Ettől a tintafolttól nem tudtam megszabadulni…

Kicsit rendezgettem, pakolgattam..

Készítettem egy ékszeresdobozt a páromnak!

Íme a mi munkánk eredménye!

Asztalba épített számítógép!

Megvarrva!