Állatok Csodálatos Képek

15 ember, aki boldogan befogadott egy hajléktalan állatok, aki teljesen megváltoztatta életét

Semmi sem hasonlítható ahhoz a szeretethez, amit azoktól az állatoktól kapunk, akiket az utcáról vagy menhelyről fogadunk be. Bundás barátainknak ilyenkor teljesen megváltozik életük, így nem csoda, hogy rendkívül hálásak az új lehetőségért! A most következő hőseink megosztották kiskedvenceinket, akik mellett teljesen megváltoztak mindennapjaik!

 

Az ötödik napja, hogy nem az utcán alszik!

Csak 30 perce jöttünk ki a menhelyről.. 

Teljesen levett a lábamról 

Kane egy hónapja került hozzánk!

Csak a boltba szaladtam le, mikor belebotlottam.. ha már úgyis ott jártam, egyből nyakörvet is kapott! 

Mikor befogadtam azt hittem, hogy vemhes.. csak kövér volt az összekukázott gyorskajáktól.. 

Daisy egy hete került hozzánk! 

Kellett egy pajtás az első saját lakásba.. 

A két testvért nem lehetett szétválasztani, úgyhogy elhoztuk mindkettőt! 

Valaki, aki szorongásokkal küzd talált egy olyan cicát, akinek bizalmi gondjai vannak. Majd ketten túl leszünk rajta!

Egy idős kutyát fogadtunk be! Évek óta a menhelyen volt! 

A látszat csal, igazából egy kisangyal! 

Hazáig követett, nem tudtam ellenállni neki.. 

Akkor és most – 10 évvel később

A macskánknak szorongással kapcsolatos problémái voltak, ezért befogadtunk mellé egy kistesót.