Képek

15+ ember, aki a főnöke miatt fontolóra vette, hogy egy másik bolygóra költözik

Sok ember számára áldás, ha állandó, stabil munkája van. Néhány munkavállaló esetében azonban ennek az ellenkezője igaz. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy kedves és empatikus főnöke legyen, aki valóban elkötelezett a jó munkahelyi környezet fenntartása iránt. Vannak, akik tiszteletlenül viselkednek, letörölve a mosoly minden nyomát az alkalmazottaik arcáról.

Együtt érzünk ezekkel az alkalmazottakkal, akiknek a főnökei könnyedén játszák a céges szörny szerepét…

 

Ingyen “ebéd”, amit a 12 órás műszakok alatt kapunk…

Költöztető cégnél dolgozom, és a főnököm így pakolta be az ügyfél méregdrága székét..

Hat dollárt kérnek egy ilyen burritóért a munkahelyemen, és meg van tiltva, hogy elhagyjuk az épületet, így mást nem is lehet venni..

Egy éve dolgozom itt, és kaptam egy kártyát, amin elírták a vezetéknevemet és egy csokiszeletet.

Mikor felmondtam, a főnököm azt mondta az kollégáimnak, hogy ne vegyenek nekem semmit a búcsúztatásomra. Ugyanakkor senki sem hallgatott rá!

Baristaként dolgozom – idehívtam a főnökömet, hogy mondja meg, hogyan dolgozhatnék ilyen körülmények között. Annyit válaszolt, hogy adjak bele apait-anyait.

Egy vásárló eltörte, és a főnököm két opcióval állt elő: vagy visszarakom a polcra, törötten; vagy kifizetem.

Íme a tűzjelzőnk…

Hálaadási ajándékcsomagot kaptunk..

A főnökség felbérelt valakit, hogy elrendezze a kábeleket. Íme az eredmény.

Így kaptam meg a cégtől az új laptopot.

A főnököm felvágta a szülinapi tortámat, amit hoztam..

Nincs megengedve, hogy számítógépen írjam össze a munkaórákat..

Alumínium por lepi el, de nem kaphatok újat, nem vihetem el kitisztítani, mert az “költségekkel jár”.

Átszervezte a pihenő szobánkat.. egy raktárrá.

A főnököm fehérítőt önt bele, mert mindig mindent az utolsó cseppig el kell használni, mielőtt újat vennénk..

Délután 3:30-ra kellett volna mennem az orvoshoz, hogy megnézze a kezemet. Nem engedtek el..

Péntek, délután négy óra. Az előbb ezeket rakta az asztalomra.. nem is az munkakörömhöz tartoznak!