Képek

15 belsőépítészeti trend, amit nem árt átgondolni, mielőtt elhatározod magad

Előbb-utóbb minden ember életében eljön a pillanat, mikor el kell terveznie az álomotthonát vagy a lakásfelújítást. Mit hova, hol milyen színű és burkolat, stb. Napjainkban könnyen megesik, hogy valamilyen trendet meglátva a neten azonnal elhatározzák, hogy majd ők is megvalósítják azt. Ugyanakkor nem árt belegondolni, hogy pl. a bárpultnak mennyi az előnye és a hátránya… A most következő tippek egy kis segítséget nyújtanak ebben.

 

Bárpultok – elsőre kényelmes és okos megoldásnak tűnhet, de valójában csak leszűkíti a konyha szabad terét valamint a rajta való munka is kényelmetlen lehet.

Nyitott polcok/szekrények – szépek és hangulatosak, ugyanakkor könnyen bezsírozódnak és porosak lesznek. HA nem csak a mikrót és a forralót használod, kerüld.

Kőburkolatok – csak óvatosan, hiszen könnyen egy múzeum hatását érhetjük el, így figyelni kell arra, hogy a burkolat színe eltérő legyen minden mástól.

Sarok kanpék – meglepő, de több helyet lefoglalnak, mint a hagyományosak.

Fehér falak – minimalisták bátran használhatják, de másik inkább dobják fel a szobák hangulatát több színnel, képekkel stb.

Egy szín, mind felett – nem szabad csak egyetlen egy színt a fókuszba helyezni, könnyen egy “mű-lakás” érzését érhetjük el.

Hosszú, padlóig érő függönyök – főleg akkor kerüljük, ha kis kedvenc vagy gyerek is van a lakásban; hiszen mellettük sokkal nehezebb lehet tisztán/éspégben tartani a szőnyegeket.

Régi/antik cuccok – csak óvatosan, nem kell minden örökölt tárgyat, képet kiállítani..

Falak, mint rajzfelület – előre bele kell gondolni, hogy tényleg ki lesznek-e használva, nem csak csak egy hirtelen fellángolás miatt tartjátok-e jó ötletnek.

Kábelek és más vezetékek – egyre népszerűbbek a nyitott, látható vezetékek, ugyanakkor itt sem szabad túlzásba esni.

Egy szavas feliratok – gondolunk itt pl. a “Szeretet” és az “Otthon” feliratokra, amelyek így magában semmitmondóak..

Hideg színek – előre át kell gondolni, hogy az egyes szobákat mennyi napsütés ér majd és ez alapján eltervezni a falak színét.

Konyhai segédeszközök – egyáltalán nem lényeg a márka és az árcédula, sokkal inkább a külső jegyek számítanak. Kerüljük a fémes eszközöket, hiszen azok amolyan ipari hatást nyújtanak. Arra sem árt odafigyelni, hogy ne legyen túl sok eszköz szem előtt, hiszen könnyen túlzsúfolhatjuk a konyhát.

Fotók, poszterek – a szép emlékekről készült képeket felakaszthatjuk, de csak óvatosan. Nem minden fotó/poszter illik bele egy adott szobába.

Plafonig érő szekrények – a legtöbben ellene vannak, a saját kárukra. A szekrények tetejét nagyon kellemetlen lehet tisztán tartani, hiába használhatóak plusz tárhelyként.