Blog Képek

14 népszerű belsőépítészeti megvalósítás, ami igazából egyáltalán nem hasznos

Előbb-utóbb minden ember életében eljön az időszak, mikor a lakás építést/felújítást, esetleg csak a berendezést kell átgondolnia. Egy igazi kaland lehet, hiszen szinte csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e megvalósítanunk az álomotthonunkat. Mit-hova tenni, mi-milyen színű és stílusú legyen – az ilyen dolgokba könnyen belefáradhat az ember. A most következő képek egy kicsit segíthetnek majd, hiszen nem minden esetben a népszerű megoldások a legjobbak..

 

Négy szoba, négy különböző stílus – nem árt odafigyelni, hogy a szobák hangulata megegyezzen, az eltérő stílusok egy idő után zavaróak lehetnek.

Gyerekszoba bútorok – a gyerekek egy idő után úgyis felnőnek, megváltozik az ízlésük. Amiért kisebb korukban odavoltak, lehet később már utálni fogják. Igyekezzetek időtálló bútorokat és berendezéseket választani.

Felejtsétek el az üvegasztalokat

Nem szabad túlzásba vinni a dekorációkat, a kevesebb néha több

Trendek után rohanni – nem kevés pénzt spórolhatsz, ha nem harapsz rá minden egyes trendi bútorra..

Neon fények – csak óvatosan, hiszen könnyen egy szórakozóhely hatását érheted el.

Minimális színek – próbáljatok semleges színeket választani, ne legyen se egyhangú, se túl zavaró.

TV keretek vagy a TV elrejtése? – mi az utóbbira szavazunk, hiszen a készülék nem valamilyen művészeti remekmű, hogy ki kelljen emelni

Erkély mint raktár – még csak véletlenül se jusson az eszedbe, inkább egy kis kiülőt alakítsatok ki.

Rosszul megválasztott takarók – hanyagoljátok a függönyök mögé rejtett dolgokat.

Bézs/világosbarna árnyalatok – felejtsétek el ezeket a színeket.

Bútorok díszítéssel, mintákkal és képekkel – az egyszerű a nagyszerű..

Hatalmas szekrények – először is sok helyet foglalnak, másodszor pedig rengeteg felesleges holmi fér beléjük.

Zuhanyzók – a nagyobb zuhanyzók idejemúltak, manapság az egyszerűbbek a divatosak. Néha akár csak egy üvegfal is elég lehet.