Képek Vicces

14 ember, akivel a világ összes pénzéért sem szeretnél helyet cserélni

Mindenkinek volt már egy-egy rosszabb napja, mikor semmi sem jött össze. Kisebb nagyobb kellemetlenségek, mikor pl. a munkahelyeden felejtetted a kulcsaid vagy a telefonodat, és vissza kellett menned érne.. Most pedig gondolj valami olyan dologra, amit még a legnagyobb ellenségednek sem kívánnál. Mint pl. hogy kéregetned kelljen benzinre. Ilyen nagyobb kellemetlenségek is megtörténnek, szinte nap mint nap, és bizony szerencséseknek mondhatjuk magunkat, ha nem velünk esnek meg. A most következő hőseink azonban nem voltak ennyire mázlisták, életük legkellemetlenebb napjain vannak túl, és nincs az a pénz, amiért helyet cserélnénk velük.

 

Otthon maradt a tárcája, koldulnia kellett, hogy tudjon tankolni

Ő meg inkább meg sem próbált tankolni..

Szegény kajak, szétolvadt

A kölyök elbújt a szülei elől

Kinyomtatta a most már csak volt pasija beszélgetéseit, amit egy másik lánnyal folytatott

Szépnek szép az üveg mosdó meg minden, de igen veszélyes is

Több mint 100 emberrel dolgozott együtt, öt éven keresztül, de a búcsúztató lapját csak négyen írták alá

Kizárták magukat..

Egy fontos prezentáció előtt három perccel

Bocsi haver..

Személy szerint mi is így tettünk volna

Babonás

Simán csak pofátlan húzás

Részvétünk..