Képek

10+ hétköznapi dolog, amiről nem is gondoltad volna, hogy mire való

A legtöbb hétköznapi dolognak van egy rejtett funkciója, feladata, amit kevesen ismernek. Vannak részletek, melyek teljesen feleslegesnek tűnnek, de valójában egy rendkívül fontos feladatot látnak el…

 

Apró lyuk a kávés poharak tetején – az egyik oka, hogy a teljesen zárt fedélből ne lehetni rendesen inni; a másik a forró gőz elvezetése.

Mágneses töltő-megszakító – rengeteg balesetet okoztak már emberek, akik ottfelejtették a töltőpisztolyt a kocsiban, ezért is kezdték alkalmazni a mágneses megszakítót.

Fürdőhab – szép meg jó, és ráadásul szigetel is, hiszen a buborékok hőszigetelőként működnek.

Levehető fejtámlák – nem véletlenül lehet kivenni ezeket a helyükről, ugyanis vészhelyzet esetén a fém részükkel kitörhetőek az ablakok.

Különös kanál – ismerős a szögletes kanál a fagylaltokban? Ezeket a kanalakat azért tervezik így, mert rajtuk keresztül töltik a fagyit a poharakba.

Három fül a benzinkannákon –  egyszerűen a könnyebb hordozhatóság miatt.

Fémrácsok a mikró üveglapjai hátulján – szükségszerűség, hiszen a rács lényegében egy Faraday-kalitka.

Hurok az ingek hátulján – első célja az ingek felakasztása, ugyanakkor egy régi “legenda” is fűződik hozzá: akkoriban a szingli pasik ismertetőjeleként tartották számon.

Mikrós rizs – a csomagolás nem véletlenül olyan, amilyen.. így könnyen megáll a “lábán” amíg mikrózod

Az alufólia csomagolás kér széle – egyszerű megoldás arra, hogy könnyen felakasztjuk a fóliákat a helyükre, akár dobozostól

Babaruhák vállai – csupán egyfajta megerősítés a ruhákra.

Toffifee – azok a mélyedések nem véletlenül vannak ott..

Pizzás doboz – könnyen egy kis asztal alakítható ki belőlük.