Képek

10 divattrend a múltból, ami bemutatja, hogy a szépségért szinte bármire képesek voltak az emberek

Az emberek mindig is sokat tettek a vonzó megjelenésért. Már az Ősi Egyiptomban is festették magukat, a görögök pedig korommal sminkeltek. A tudományok fejlődésével arányosan a divat és előre lépett, aminek szokatlan és néhol veszélyes innovációkat köszönhetünk.

A most következő listán 10 olyan szépségtrendet gyűjtöttünk össze, melyeket főleg a múltban alkalmaztak, de valójában roppant veszélyesek voltak az emberekre. Mondhatni, hogy őseink valóban megszenvedtek a szépségért..

 

Kemény, magas gallérok, melyek elszorították a nyak vérkeringését

Az akár 10 centi maga “Chopine” cipők veszélyesek voltak, mivel roppant nehéz volt bennük járni..

A zöld ruhák színét réz és Arzén összekeverésével kapták meg, melyek emiatt mérgezővé váltak..

A krinolinok miatt a hölgyek nem tudtak felszállni a hintókba, beszorultak az ajtókba és olyan esetekről is vannak feljegyzések, hogy kigyulladtak, mivel túl közel álltak a tűzhelyekhez..

I. Erzsébet angol királynő szövetekkel, rongyokkal tömte ki az arcát, mindezt azért, hogy az emberek ne vegyék észre hiányzó fogait..

A celluloid fésűk könnyen kigyulladtak már csak attól is, ha sokáig érte azokat napfény..

A fontanzs, vagyis egy pártaszerű magas, csipkés, szalagdíszes női fejdísz helyén tartásához a nők tojássárgáját használtak..

Régebben roppant népszerű cipőtisztító anyag volt a Nitrobenzol, de ez komoly egészségügyi gondokat is okozott, mivel mérgező!

A hatalmas kalapokat különleges tűkkel, néhol 30 centi hosszú tűkkel fűzték a hajukba, ami rengeteg nőnek felsértette fejét..

A fűzőkről köztudott, hogy károsították a belső szerveket és a gerincet..