Kincseket találni a tengerben vagy a szivárvány végén – sokan álmodtunk erről gyerekkorunkban. Most, felnőttként is megpróbálhatunk kedvezményekre találni egy-egy boltban, és az igazság az, hogy sokszor meglepődhetünk, mikor a olyan egyedi tárgyat találunk, amely akár messze meghaladhatja azt az árat, amiért kínálják. “14 karátos fülbevalót találtam egy takarékboltban.” “Csak 1 euróért vettem egy […]
Történetek
18 alkalom, mikor a gyerekek bebizonyították, hogy még 5 percre sem lehet őket egyedül hagyni
Tudjuk, hogy a gyerekeknek túl sok energiájuk van ahhoz, hogy unalmas legyen a szülők élete. Lehet, hogy a gyereked felhúzza magát, mert a kesztyű nem illik a lábára, vagy kiveszi az összes pénzt a pénztárcádból, és feldarabolja, mint egy salátát. És ahogy a mondás tartja: “Ha nem nevetünk, sírunk”. Úgyhogy akár nevethetünk is rajta. […]
15+ régi fotó, ami segítségével bárki visszatérhet a múltba
Mikor megnézzük a múltból származó fotókat, a nosztalgia érzése jár át bennünket. Ez teljesen normális. Ragaszkodunk az emlékeinkhez és a képekhez, hiszen még nem sikerült kitalálnunk, hogyan utazhatnánk vissza az időben. Ezért böngészgettünk az interneten olyan régi képek után, amelyek visszarepíthetnek minket a régi szép időkbe. “Apa és fája, 59 évvel később” “A nagymamám […]
15+ ember, aki abszolút egyedi fizikai jellemzőkkel büszkélkedhet
Nem baj, ha más vagy, mint a többi ember, sőt, az egyéniségedet még is kiemelheted. Egy szokatlan alakú anyajegy, más színű szemek, hegyes fülek – ezek mind olyan tulajdonságok, amelyekre büszke lehetsz és annak is kell lenned. Találtunk néhány embert, és úgy döntöttünk, hogy megosztjuk veletek az egyediségüket. “Úgy születtem, hogy a bal kezemen […]
15+ humoros fotó ami megment az unalomtól
Ha rossz napod van, vagy egyszerűen csak egy kis felfrissülésre van szükséged, a nevetés azonnal boldogabb állapotba hozhat. És szerencsére a humor mindenhol jelen van. Ha tehát egy kis esztelen szórakozásra vágysz, ne keress tovább, mert összeállítottunk egy listát a legviccesebb képekből! Fingnak öltözött Halloweenkor. “A gyerekem kukoricát tett a kaktuszomra.” “Ezt a kártyát […]
18 nő, kinek párja határozottan aranyból van
Néha még a legférfiasabb macsókról is kiderül, hogy belülről kedves és gyengéd fiúk. Szívesen ajándékoznak virágot a kedvesüknek, vagy tesznek értük valami igazán lovagias tettet. A törődés mértéke ilyenkor nem fontos – ez lehet egy általa főzött reggeli vagy egy luxusbutikban vásárolt lánc is. Mindezeknek pozitív hatása lehet, ha a megfelelő pillanatban történik. Hisszük, hogy […]
15 ember, akik lenyűgöznek azzal, hogy minden problémára találnak megoldást
Nap mint nap rengeteg problémával szembesülünk, az elromlott dolgoktól kezdve a nagyobb katasztrófákig. Ahhoz, hogy bármilyen problémát meg tudjunk oldani, először azonosítanunk kell azt, majd meg kell találnunk a megoldást. És egyes emberek genetikailag ügyesebbek, mint mások. Talán mindannyian példát vehetnénk róluk, és a nyomdokaikba léphetnénk. Vagy legalább megpróbálhatnánk. “Improvizálj, alkalmazkodj, old meg.” “Mikor […]
17 ember olyan képeket osztott meg, amelyeket egyébként nem láthatnál
Sok oka van annak, hogy az emberek fotókat osztanak meg az interneten, az egyike, hogy meg akarják mutatni az életüket. Az is lehet, hogy tudást akarnak megosztani, kiteljesedni, és megpróbálják fenntartani a társas kapcsolataikat. Bármi legyen is az ok, mindenki posztol képeket a közösségi médiában, és mi hálásak vagyunk, hogy van egy platform, ahol láthassuk […]
15+ alkalom, amikor az emberek tökéletes fotókat készítettek anélkül, hogy észrevették volna
Az optikai illúziók hihetetlenül izgalmasak lehetnek, hiszen kihívást jelentenek az embereknek, miközben megpróbálják megfejteni, hogyan készült az egész, vagy milyen varázslat rejtőzik mögötte. Az illúziók létrehozásában az idő kulcsfontosságú szerepet játszik; néha csak később jönnek rá, hogy valami olyasmit örökítettek meg, ami sokkal több mint egy egyszerű kép. A haját szürcsölgette. “A fiunk korcsolyázás […]
16 bizarr kép, ami elhitette velünk, hogy az ismeretlenbe léptünk
Úgy tűnik, néhány ember mindig megpróbál elmenekülni a józan ész elől. Különös tetteiknek köszönhetően a hétköznapi napok is cirkuszhoz méltó showműsorrá válnak. A legjobb az egészben, hogy ebben az esetben teljesen ingyenes a belépés, hogy élvezhessük a vicces pillanatokat. “A fickót azért állították meg, mert az utasa nem viselt sisakot”. “Őt TÉNYLEG nem érdekli, […]