Blog Képek

14 belsőépítészeti megoldás, ami régebben “elitnek” számított, de manapság már csiricsárénak számít

Mindenki igyekszik kényelmesre és mutatósra megtervezni/megvalósítani otthonát. Ugyanakkor sokakkal megesik, hogy átesnek a ló túloldalára, túl keményen próbálkoznak azzal, hogy mutatós legyen lakásuk. Egyes ilyen baklövéseket viszonylag nehéz kijavítani, – mint pl. a konyhában található bárpult cserét – így összegyűjtöttünk 14 dolgot, amit jobb ha elkerültük a lakásotok tervezése és berendezése során!   Masszív előszobai […]

Blog Képek

10 dolog, ami minden lustaság konyhájában ott kell, hogy legyen

Talán neked is megfordult már a fejedben, hogy miért szereltetnek be az emberek mosogatógépeket, hiszen évek óta jól működik a hagyományos, kezes megoldás is. Vannak, akik a hasznos innovációkat elítélik és úgy gondolják, hogy a lustaságot jelképezik. Ugyanakkor szerintünk ez helytelen, hiszen semmi gond nincs azzal, ha valaki szeretne egy kicsivel több időt spórolni! A […]

Blog Képek

21 ember, aki jobban szereti a szobanövényeket, mint az édességet

Szobanövényekkel kiválóan fel lehet dobni bármilyen helyiséget. Ugyanakkor óvatosan kell belevágni a dologba, hiszen könnyedén áteshetünk a ló túloldalára. A most következő hőseinkkel pont ez történt.. Lakásaik szinte felveszik a versenyt a kisebb növénykertekkel és parkokkal! Vannak, akik külön helyiségbe gyűjtik zöld barátaikat, hiszen máshol már nem fértek be.   Gondolkozás nélkül megrendeltem. Mikor meghozták, […]

Blog Képek

15 trendi dolog, amiért a múltban meg voltak őrülve a nők, de manapság eszükbe sem jut a viselésük

A divat egy nagyon érzékeny téma. Megállás nélkül változik, ráadásul elég gyorsan teszi mindezt. Ráadásul csak egyetlen egy kiegészítő is tönkre teheti megjelenésedet, ha az már nem számít trendinek. A most következő 15 dolog pedig pontosan ilyen! Régebben mindenki meg volt értük őrülve, napjainkban azonban már szinte senki sem viseli ezeket.   Nagyon-nagy kulcstartók Lekerekített […]

Állatok Blog Képek

11 kutyafajta-páros, amit a legtöbb ember összekever

Több mint 200 kutyafajtát ismerünk. Ugyanakkor hiába ez a magas diverzitás, vannak fajták, amelyeket könnyű összekeverni. Spánielek, Boxerek, vagy a Pekingi palotakutyák teljesen mások lehetnek, mint azt gondoltuk.. A most következő összeállításban 11 ilyen párost láthattok, valamint megfigyelhetitek azok hasonlóságait és különbségeit is!   Bernáthegyi és Moszkvai őrkutya  Pekingi palotakutya és Japán spániel Golden és Labrador […]

Blog Képek

15 utazó, aki csak egy szép képet szeretett volna a nyaralásáról, de csalódnia kellett

Gyakran előfordul, hogy meglátunk egy-egy varázslatos képet valamilyen helyről, és azonnal fejünkbe vesszük, hogy egyszer ellátogatunk majd oda. Lehet, hogy egy meseszép kastély, a kilátás vagy egy csodás kék vízű tó nyeri el a szívünket. Ugyanakkor sokak nyaralása csalódással ér véget.. A most következő hőseink megosztották azokat a nyaraláson készült képeiket, melyek ugyan nem csodálatosak, […]

Blog Képek

10 tipp és trükk, ami elsajátításával a mosás szakértőjévé válhatsz

A ruháinkat időről-időre kemény stressz alá helyezzük a mosással, és ez kifejezetten igaz az érzékenyebb anyagokból készült darabokra. Emiatt fontos, hogy legyen egy-két trükk a tarsolyunkban – ugyanakkor nem csak a ruháinkat védhessük meg, hanem időt is spórolhatunk!   Húzd fel a cipzárakat és kapcsold össze a melltartókat Az ingeket ne gombold össze A melltartókat […]

Blog

10 ember, aki megpróbált spórolni valamin, de a végén csalódnia kellett

Mindenkinek más és mást jelent az indokolt költekezés: vannak, akik lemondanak a műkörmökről, hogy pl. egy nagyobb nyaralásra spórolnak; míg mások két hetente meglátogatják a szalont, és csak belföldön kirándulnak. A most következő hőseink azonban megbánták a fukarkodásukat, hiszen elég nagyot koppantak a végén..   11 éves voltam, mikor a szüleim két számmal nagyobb cipőt […]

Blog Képek

10+ abszurd étel kombináció, ami valójában Michelin csillagot érdemelne

Senki sem tudja, hogy mi járt annak az embernek a fejében, aki először mártotta bele sültburgonyáját a fagyijába.. Ugyanakkor az ilyen kísérletezők miatt egyre több és több abszurdnak tűnő, de mégis elképesztően finom étel született meg! Mi imádjuk a szokatlan dolgokat, így összegyűjtöttünk 12 olyan ételkombót, amelyek valóban abszurdnak tűnnek, de igazából Michelin csillagot érdemelnének!   […]

Blog Képek

20 dolog, aminek manapság már nincs helye a lakásodban

A lakásunk túlzsúfoltsága hatással van a stresszre, és tehetetlennek is érezhetjük magunkat emiatt. Felesleges holmik serege a polcokon, fiókokban; rengeteg csésze, amit sosem használsz; öreg ruhák, cipők, kozmetikai szerek – nem csak a látványon ronthatnak, de kényelmetlen is lehet, ha keresel valamit a nagy kupacok közt. Ugyanakkor nincs minden veszve, ha rá tudsz szánni pár […]