Blog Csodálatos Képek

20 leleményes ember, aki tudja, hogy hogyan használja ki lakása minden egyes négyzetcentiméterét

Ismerős az a helyzet, amikor annyi dolgod van, hogy már egyszerűen nem tudod hova tenni őket a lakásban? Cikkünk hősei találtak egy megoldást: egyszerűen úgy döntöttek, hogy mindennek jól kialakított helyet csinálnak a házban és egy négyzetcentimétert sem hagynak kárba veszni. Ehhez embereink horgokat, tapadókorongokat, sőt még saját készítésű polcokat is bevetettek!   Rendszerezés a […]

Blog Csodálatos Képek

20 ikonikus filmes ruha, amelyeket sosem fogunk elfelejteni

Számos filmben láttunk esküvőt, néhányuk pedig emlékezetesebb volt a többinél, hiszen a menyasszonyok gyönyörű ruhákban vonultak oltár elé. Ugyanakkor a hollywoodi kasszasikerek ruhatárára nem csak az esküvős, szerelmes filmek során irigykedhetünk! Egy-egy csodás darabot a vígjátékok és drámák is megmutattak. Ezeket a kreációkat nehéz elfelejteni, mi pedig összeszedtünk néhányat a legszebbek közül.   Keira Knightley, […]

Állatok Blog Csodálatos Képek

20 szívmelengető fotó, ami azért készült, hogy megérintse lelkedet

A fényképek képesek többet mondani ezer szónál is. Ha valaki ránéz egy képre, tökéletesen érti, hogy milyen érzelmek uralkodtak akkor, mikor készült, ki mennyire szerette a másikat, és milyen lélekig hatoló üzenetet hordoz magában. Természetesen mindez nem jöhetett volna létre, a fényképezőgépek nélkül, úgyhogy aranyba foglaljuk annak az embernek a kezét, aki kitalálta. Vannak olyan […]

Blog Csodálatos Képek Vicces

14 fotó, ami bizonyítja, hogy a maga módján minden ország különleges

Az utazásaink, nyaralásaink során általában az adott hely nevezetességeit igyekszünk megtekinteni. Ugyanakkor a híres turista célpontok és szobrok mellett vannak más dolgok is, melyek lenyűgözhetnek.. A most következő összeállításunk kisebb dolgokat, szokásokat mutat be szerte a világról, melyek bizonyítják, hogy a maga módján minden egyes ország különleges!   A német takarítónőnk mindig kitesz egy üzenetet […]

Blog Csodálatos Képek Vicces

16 fotó, ami bizonyítja, hogy a valóság néha furcsább, mint a fikció

Rengeteg különböző hipotézist ismerünk magáról a létről és létezésről. Ezek közt ott van a “szimuláció” teória, ami szerint az egész életünk csak egy szimuláció, vagyis semmi sem igaz, valódi. Illúzió az egész. Nyilván őrültségnek hangzik, de a most következő képek láttán talán mégis lehet igazságalapja az egésznek.. Ezeken a fotókon ugyanis olyan dolgokat láthattok, melyek […]

Blog Képek

10 nyári ruhadarab, ami tönkre teheti akár a legjobb szettedet is

A divat világában rendkívül gyorsan változnak a dolgok, a trendeket váltakozását alig bírjuk követni.. Egy szempillantás, és az apró szemüveged már ki is ment a divatból.. A most következő listán 10 olyan ruhadarabot, kiegészítők találtok majd, melyekről jobb ha megfeledkeztek idén nyáron!   Lapos talpú cipők “Mini” szemüvegek Nagyon rövid nadrágok Feliratos pólók A legendás […]

Blog Képek Vicces

21 ember, aki megosztotta azt a pillanatot, mikor rádöbbent, hogy egy vademberrel él egy fedél alatt

Nem minden szörny néz ki úgy, mint Godzilla vagy az Alien filmek Xenomorphjai.. Megesik, hogy emberi alakban találkozunk velük, mi több, néha egy fedél alatt élünk velük.. Olyan vademberekre gondolunk, akik az üres tejesdobozt visszarakják a hűtőbe, vagy az Oreóból csak a kekszet fogyasztják el.. Ismerős helyzetek? Nos, nincs okod az aggodalomra, nem vagy egyedül! […]

Blog Csodálatos Képek

21 alkalom, mikor az emberek átalakították lábbelijüket, az eredmények pedig csodálatosak

Most következő hőseink tudják, hogy egy régi, kopott cipőt nem feltétlenül kell gondolkozás nélkül a kukába dobni.. Egyedi módon változtattak át egy-egy használt, vagy épp teljesen új cipőt! Az eredményeik pedig önmagukért beszélnek, bennünket teljesen elvarázsoltak műveik! Sikerült egyedi cipellőket varázsolniuk, melyek segítségével még jobban ki tudják fejezni magukat!   Hobbinak indult, de most már […]

Blog Képek

21 találékony ember, aki lakásának minden egyes négyzetcentiméterét kihasználja

Ismerős az a helyzet, amikor annyi dolgod van, hogy már egyszerűen nem tudod hova tenni őket a lakásban? Cikkünk hősei találtak egy megoldást: egyszerűen úgy döntöttek, hogy mindennek jól kialakított helyet csinálnak a házban és egy négyzetcentimétert sem hagynak kárba veszni. Ehhez embereink horgokat, tapadókorongokat, sőt még saját készítésű polcokat is bevetettek!   Rendszerezés a […]

Blog

15 szomszéd, akik mellett az élet kiszámíthatatlanabb, mint egy mozifilm

Lakásvásárláskor vagy bérléskor nem mindig a borsos ár jelenti a legnagyobb problémát, a kellemetlen szomszédok legalább ennyi gondot tudnak okozni. Kora reggeli fúrás-faragás, hangos zene és kiabálás, valamint a szokásos páros lábbal ugrálás esténként – csak néhány tipikus probléma azok közül, melyek állandó kihívást szoktak jelenteni a panelházban élők számára. Most 15 olyan szomszédokkal kapcsolatos […]