Megint véget értek az ünnepek, ugyanakkor most teljesen más élményben lehetettünk részünk a pandémia miatt. A jelenlegi helyzet erősem rányomta a bélyegét az ünnepi hangulatra, ugyanakkor ez nem mindenkinek jelentette azt, hogy szomorkodni kelljen. A most következő hőseink ugyanis megragadták az alkalmat és őrületes módon zárták le az amúgy is őrületes évet! Minimális erőfeszítéssel […]
Csodálatos
20 nő, aki az ünnepi körmével a téli időszak sztárja lett
Télen inkább a sötétebb, csillámos árnyalatok szoktak előkerülni a körömlakkok közül, ezek illenek leginkább az évszakhoz – persze a nude színek mellett. Idén azonban a kékek hódítanak a színes lakkok között, számtalan árnyalatban megtalálható ez a csodás szín a 2020-as legdivatosabb körömlakkszínek listáján. Ugyanakkor a színek mellett ott vannak még a különböző minták is – […]
17 nő, aki nem is kívánhatna jobb anyóst magának
Egyesek kapcsolata az anyósukkal nem épp derűs, zökkenőmentes. Ugyanakkor természetesen az is előfordul, hogy az anyósnak nem hogy panasz nem lehet, hanem tényleg túlteljesíti a kötelességeit! A most következő hölgyeink megosztották azokat az eseteket, melyek-e utóbbi bizonyítják! Az anyósom átadta az édesanyja gyűrűjét, valamint engedélyt adott a felújításra is! Egyforma táskákat vásárolt nekünk! Csak […]
20 ember, aki néhány fillérért cserébe valódi kincset vásárolt a bolhapiacon
A bolhapiacok és a használt holmi boltok kb. egy szinten vannak a lottóval. A legtöbbször semmi érdekeset nem tartogatnak, de néha, egy kis szerencsével megütheted a főnyereményt! Mi mindig örülünk, mikor valakinek szerencséje van, valamint imádjuk nézegetni a kincset érő talált holmikat is! Mikor megvettem azt hittem, hogy csak a kis pontok fognak világítani.. […]
20 zseniális termék dizájn, amit minél tovább nézünk, annál zseniálisabb
Vannak olyan dolgok, melyek annyira jól néznek ki és szellemesek, hogy azonnal beléjük szeret az ember. Csészébe épített sütitartó, kis védősátorrá alakítható iskolapadok, felfújható párnakapucnik– cikkünkben most ilyen és ehhez hasonló kreatív dizájnokat gyűjtöttünk csokorba, melyek bárkit képesek levenni a lábáról a kreatív dizájnok segítségével. A tökéletes mogyoró csomagolás! Póló, felfújható kapucnival, ami így […]
15 zseniális tervező, aki virtuális ölelést érdemelne a kreativitásáért
Vannak olyan tervezők, akik éjt nappallá téve azon fáradoznak, hogy a mi életünket könnyebbé és szórakoztatóbbá tehessék. Sajnos ezek az emberek – pontosabban az ő “találmányaik” – nem mindig kapnak akkora figyelmet, amekkorát megérdemelnének. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen pont ezért készítünk időről-időre ilyen cikkeket itt, hogy ezeket a nem mindennapi találmányokat megoszthassuk veletek, és […]
20 megnyugtató fotó, ami segít enyhíteni a mindennapok okozta stresszt
A zavarodott modern világban talán jobban szükségünk lenne egy kis harmóniára és békére, mint valaha. Igaz, ami igaz, a tökéletes pillanatok most is ott rejlenek a mindennapjainkban, de legtöbbször túlságosan sietünk, hogy észre vegyük ezeket. Szerencsére azonban még vannak emberek, akik képesek megtalálni a Zent a leghétköznapibb dolgokban. Egy kis dongó megpihent az egyik […]
18 fotó, amelyen minden apró részletet meg akarunk nézni
A művészetnek rengeteg formája, stílusa, jelentése van: ugyanazt az üzenetet több formában is átadhatják. Ugyanakkor kreatív emberek tudják, hogy nem feltétlenül kell kitervezni minden apró részletet- néha csak hagyni kell, hogy megtörténjen. A most következő 18 fotóval bizonyítjuk, hogy a fényképészek és a festők munkái közt található határvonal igazából rettenetesen vékony! Pihenő a bál […]
20 ember, akik annyira megváltoztak, hogy most már teljesen más embernek tűnnek
Az önbizalom egyik legfontosabb tartópillére, hogy elégedettek legyünk a testünkkel. Épp ezért évről-évre egyre több ember szánja rá magát a drasztikus változásra: konditerembe kezd járni, egészséges étrendre tér át, és megpróbál mindenféle káros szenvedélyt mellőzni az életéből. Közülük néhányan az elképesztő átalakulásukat fényképek segítségével is dokumentálják, melyeket aztán megosztanak az interneten annak reményében, hogy majd […]
18 alkalom, mikor az emberek igazi kincsekre bukkantak a bolhapiacon
Vannak, akik soha nem vásárolnának használt cikkeket, míg mások élvezik, hogy milyen sokszínű és különleges kincsekre lehet bukkanni a turkálókban és a bolhapiacokon. Ebben a vitában mi kétségkívül a második csoport oldalán állunk, és a most következő érdekes felfedezések is ezt támasztják alá. Most 18 esetet gyűjtöttünk össze, mikor is az emberek olyan különleges dologra […]