,,Hiszem, ha látom” – szoktuk mondani, de az igazság az, hogy olykor jobb nem elhinni, amit látunk, a szemünk ugyanis piszkosul könnyedén átvágható. A most következő 10 fotó is éppen ezért olyan érdekes, hiszen habár nincs rajtuk semmi ép ésszel felfoghatatlan, a szemünk mégsem mindig képes értelmezni, a rajtuk látható jelenségeket. Elhagyta a testét […]
Csodálatos
23 ember, aki a takarítás mesterévé vált és jogosan büszke az eredményeire
A Research Now felmérése szerint a különböző országok lakosai eltérően kezelik a takarítást. A franciák például szeretnek énekelni és táncolni közben, míg a japánok inkább a különféle speciális takarítási eszközökre esküsznek. A brazil emberek pedig sokkal több háztartási vegyszert használnak, mint más ország lakói. Ahány ember, annyiféle technika létezik tehát, ám abban valószínűleg mind egyetérthetünk, […]
18 fotó, amitől még egy hűvös nap is melegebbnek tűnik
Kisbaba születése, mester képzés megszerzése ötven évesen, az első kiskedvenc befogadása – életünk tele van kicsi, de örömteli pillanatokkal! Az emberek szerencsére időnként megosztják az ezekről készült képeiket a nagyvilággal, remélve, hogy hatásukra a hűvös napok is melegebbnek tűnnek majd. A most következő összeállításunkba pedig pontosan ilyen vidám, megható képeket gyűjtöttünk össze! Mini-ajtó a […]
Az emberek megosztották virágzó kertjeiket, és szinte érezni lehet a varázslatos illatokat
Egy virágzó kert nem csak a szemünket, hanem az orrunkat is kényezteti, ugyanakkor ez utóbbi érzékelésék képek segítségével nem igazán lehet éreztetni, átadni. Vannak azonban emberek, akik kertje olyannyira lélegzetelállító, hogy szinte érezni lehet az illatokat! A most következő összeállításunkban 17 csodálatos képet találtok majd, melyek a virágok sokszínű tengerén vezetnek át bennünket! 1. […]
20 fotó, ami bizonyítja, hogy a kiskedvenceknek is megvan a maguk reggeli rutinja
Sokan “nem számítanak” igazán embernek, míg el nem fogyasztják a reggeli kávéjukat és túl nem esnek a reggeli tusoláson. Csak ezek után ébredünk fel igazán és állunk készen a világunk okozta kihívásokra. Ugyanakkor nem csak az embereknek van szükségük a reggeli rutinokra.. Kiskedvenceinknek is vannak szokásaik, melyeket minden egyes reggel végig kell vinniük! A most […]
15 csodás fotó, ami bizonyítja, hogy még mindig a természet a legkreatívabb dizájner
Mikor a természet hirtelen úgy dönt, hogy csavar egyet a hétköznapi dolgokon, akkor általában csodálatos eredmények születnek. Lehet ez egy páva, akinek tollazata a felhős égre emlékeztet; egy fa, ami megpróbál elszaladni vagy akár egy mosolygós hagyma is! Ez csak pár példa a természet kreativitására, amit látva az állunkat a padlón kell keresnünk.. Szerencsénkre a […]
15+ ember, aki tett egy sétát emlékei ösvényén, s közben hibátlanul újrakészítette régi fotóját
Ha valaki előállna az időutazással, nem lenne ember a világon, aki ne szeretné kipróbálni. Sokan nem is a jövőbe ugranának, hanem inkább vissza, a múltjukba. Teljesen érthető lenne ez, hiszen a gyerekkorunk tele volt mókával és kacagással, a régi szép időkben még a Nap is szebben sütött. Ugyanakkor az időutazás egyenlőre teljesen lehetetlen, így az […]
15 varázslatos hely, amit egyszer az életben mindenkinek meg kellene látogatnia
Sokaknak, akik szeretnek utazni megvan a maguk kis bakancslistájuk azokkal a helyekkel, amelyeket biztosan látni szeretnének. Ugyanakkor nem mindenkinek sikerül valóra váltani elképzeléseit, míg másoknak egyszerűen az idővel akad gondjuk. A most következő kis összeállításunk olyan varázslatos helyeket mutat be, melyek azokat is elcsábítják, akik egyébként nem szeretnek utazgatni. Görbe erdő, Gryfino, Lengyelország Bolíviai […]
18 ember, aki megpróbál lépést tartani a modern technikákkal, de roppant sajátos módon teszi azt
Előbb-utóbb minden ember eléri azt a kort az életében, amikor a technológia túl fejlett lesz már számára és nem tudja vele tartani a tempót. Ez minden embernél más-más életkorban következik be, a mai rohanó világban, ahol egymás után jelennek meg a különféle technológiai innovációk, már egészen fiatalkorban is bekövetkezhet ez az állapot. A most következő […]
10 különös fotó, ami bizonyítja, hogy mennyire megtévesztő lehet a minket körülvevő világ
Veled is megtörtént már, hogy készítettél egy fényképet, majd mikor megnézted az eredményt hirtelen azt sem tudtad, hogy mit látsz? Egy-egy szokatlan látószög, egy váratlan mozdulat, gesztus és a perspektíva különös illúziókhoz vezethet, melyek képesek megtéveszteni agyunk és látásunk. Fejünket vakarva és homlokunkat összeráncolva próbáljuk megfejteni a képeket, de van, hogy egyszerűen nem áll össze […]